6 hónapnál régebbi cikk

Kiállításmegnyitóval kezdődött a JAK Napok – izgalmas programok várják a fiatalokat a József Attila Kollégiumban
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Kiállításmegnyitóval kezdődött a JAK Napok – izgalmas programok várják a fiatalokat a József Attila Kollégiumban

Kosár, futball, csocsó, főzőverseny - egyebek mellett ezek a programok várják a József Attila Kollégium diákjait péntekig. A JAK Napok hétfőn délután az Ízelítő című kiállítás megnyitójával kezdődött el az intézményben.

A Bodajki Hangszíntér Művészeti Iskola diákjainak képeiből nyílt kiállítás hétfő délután. A tárlat megnyitójával pedig elkezdődött a JAK Napok, amely színes programot kínál a diákoknak. A kollégisták között akadt olyan, aki minden programon részt vesz immár három éve.

Csepeli Bence 11. osztályos gimnazista elmondta, fontos hogy tanórákon kívül élményekkel gazdagodjon a barátaival: "Minden programot nagyon szoktunk élvezni, de főleg a focit. Eredménytől függetlenül mindig jól érezzük magunkat, és külön öröm, hogy emellett művelődni is tudunk ezeken a napokon."

Az Ízelítő című tárlat megnyitóján részt vett Horváth Lénárd művésztanár, aki elmondta, a kiállított tanulmányrajzok, nyomatok hűen tükrözik a szakmaiságot, a türelmet.

Az intézmény vezetője kiemelte, hogy a rendezvénnyel az intézmény képet fest önmagáról is, bemutatja, milyen az élet a József Attila Kollégiumban:

Külön öröm számunkra, hogy a megszokott programjaink mellett vannak olyan események is, amelyeket kifejezetten a diákjaink hívtak életre, ilyen például az e-sport verseny.

Borók László igazgató elárulta, készültek még egyebek mellett főzőversennyel, és érdekes előadásokkal is a tanulók számára.

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek