Százöt éve született „a magyar Pompeji” feltárója
Százöt éve született „a magyar Pompeji” feltárója
Százöt éve született „a magyar Pompeji” feltárójaAmikor egy alkalommal a Fehérvár Televízió stábjával a lakásán jelentünk meg, s talán egy kicsit korábban érkeztünk, így szólt: „Egy pillanat, uraim, azonnal jövök!” Felesége, Éva asszony nyugtatott meg minket, hogy menten felkészül az interjúra. A technikát még összepakolni sem volt időnk, és Fitz Jenő megjelent mellényben, zakóban és az elengedhetetlen csokornyakkendővel, és akkor köszöntött minket kézfogással. Mit mondjak? Amolyan farmeres, pólós operatőrként elszégyelltem magam, hogy hol is van az én tiszteletem feléje. De nyitott, őszinte megszólalásaival és huncut kék szemével elhessegette a szégyenérzést, ám tudatta, hogy ő ragaszkodik a megjelenés e formájához, amivel a másikat becsüli meg.
Csak találgatni tudom, hogy a csokornyakkendős úriember képe már az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatójától, a nyomdásztörténet mesterétől jöhetett, aki az édesapja, Fitz József volt. De az biztos, hogy csak így láthattam – és ezzel nem voltam voltam egyedül – az utcán, a múzeumban.
A Pázmány Péter Tudományegyetem történelem–művészettörténet–régészet szakán végzett summa cumme laude, azaz a legmagasabb dicsérettel 1949-ben. Aki csak egy kicsit is ismeri újkori történelmünk ezen időszakát, az pontosan tudja, hogy a kibontakozóban lévő új, kékcédulás hazugságokkal terhelt rendszer megkövetelte, hogy aki csak egy keveset is képes letenni a társadalom asztalára, az lépjen be abba az egy pártba, amely minden más gondolatot lesöpört az életből. Ezt várták el Fitz Jenőtől is, aki a diploma megvédését követően a Klasszika Archeológiai Intézet tanársegédjeként dolgozott. Fitz Jenő udvariasan, de kőkeményen ellenállt a párttagsági igénynek. Tette mindezt úgy, hogy a második világháborút követően katonai fogságba került, amit a Szovjetunió egy fagyos, mocskos táborában töltött oly módon, hogy kevés reménye volt az életben maradásra. Négy német katonához került a táborba, mert a többi már nem élt, elvitte őket a fagy. Egy német orvosnak és egy jótékony hazugságnak köszönhette szabadulását.
Ezzel a múlttal az új, szocialistának nevezett rendszerben úgy tűnt, esélye sincs a megmaradásra. Miután visszautasította a párttagságot, a klasszikaintézet „doktorai” eltanácsolták, és a pesti tudományos elit vidékre „száműzte”. Ugyan kénytelenek voltak tudását elismerni, de azt gondolták, megregulázzák egy fehérvári, porfészekszerű múzeum vezetésével. Fitz Jenő elmondásai alapján e büntetés volt a legnagyobb jutalom, amit kaphatott, mert itt, Fehérváron senki sem foglalkozott már vele. Munkával és munkahely-szervezéssel ténykedhetett a székesfehérvári múzeum igazgatójaként.
Hazai régészetünk alapítója, Rómer Flóris 1866-ban járt a Székesfehérvár határán túl húzódó római kori településből előkerült néhány kő környezetében, ahol kisebb ásatásokat is végzett. „A település nevét az Itinerarium Antonini nevű római útikönyv tartotta fenn, mely a III. század utolsó éveiben készült. Ebből kitűnik, hogy Gorsium Északkelet-Pannónia legfontosabb útcsomópontja volt, ahol az Aquincumból (Óbuda) Sopianaeba (Pécs), valamint a Brigetióból (Ószőny) Sopianaeba vezető út keresztezte egymást.” – írta az 1985-ös Műemlékvédelem negyedik számában Kőhegyi Mihály. Fitz Jenő úgy ítélte meg, hogy a nagyobb pannóniai római kori településekkel szemben (Szombathely, Pécs, Sopron, Óbuda, Győr) a megmunkálatlan, nem lakott földterületen lévő Gorsium teljesen feltárható és kutatható. 1954-től egész életét e kutatásnak szentelte, és az egykori Tác-Fövenypuszta, ma ismét Gorsium néven ismert terület jelentős részét ő tárta fel 1958-tól.
Fitz Jenő így fogalmazott írásában 1983-ban a Nyelvünk és kultúránk című folyóiratban: „Az ókori Gorsium a pannóniai városok sorában azok közé tartozik, amelyeknek története a Római Birodalom megszűnése után még évszázadokon át nyomon követhető, és megérte a magyar honfoglalást.” Talán túl merésznek tűnik, de ezzel átadta az ókori terület kutatási eredményeivel a középkort vizsgálóknak a terepet.
Ahogy bevezetőmben említettem, Fitz Jenő epigráfiával és numizmatikával is foglalkozott. Az ókori vésett és festett feliratok bőséges tára került elő Gorsiumban, ahol a császári időket idéző érmék, pénzek kimerítően meséltek, mesélnek az egykori időkről. De Fitz Jenő egész Pannóniát kutatta. Érthető, hogy majd hétszáz tudományos tanulmánya jelent meg a nagyvilágban. Latin, angol, német és francia nyelven kutatott, időnként publikált is. De milyen a sors, vagy inkább az egykori szocialista hatalom fintora, mely nem engedte, hogy 1985-nél korábban megszerezhesse kandidátusi fokozatát: az MTA akkori vezérkara csak orosz nyelven engedte volna ezt neki.
Tudományos munkája mellett a fehérvári múzeumot igazgatóként szervezte. Vezetése alatt került az intézmény kezelésébe a Csók István Képtár 1955-ben. Az Ybl-hagyatékot 1962-ben helyezték el a Budenz-házban, és ekkor vált szabadtéri múzeummá Gorsium is, ahol Papp Imre, Hajnóczi Gyula és Istvánfi Gyula építészek, valamint Szakál Ernő kőkonzervátor segítette Fitz Jenő munkáját.
Az egykori hatalom sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta a talpig úriember tudós személyiségét, s miközben büntetni próbálta, kénytelen volt nemzetközi elismertségét is díjazni. Így kaphatott Nívódíjat 1970-ben, majd a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozatát. A rendszerváltoztatás után Fejér megye, majd Székesfehérvár díszpolgára lett. Életműve elismeréseként 1997-ben Széchenyi-díjat kapott.
Az öltönyös, csokornyakkendős, mindig mosolygós tudós nagy szerelme a családján túl a munkája és azon belül is Gorsium volt. Talán a régészekkel szemben örökké fanyalgóknak üzente meg úriemberként, hogyan is válik kutatóhellyé egy terület: „A török kiűzése után már nyoma sem volt a templomnak, a római romoknak, a falusi házaknak, nem történt kísérlet az élet újrakezdésére sem. Az elpusztult falu így adott helyet Gorsium régészeti feltámasztásának.”
2008-ban, amikor a gorsiumi feltárások hivatalosan ötvenedik évfordulójára emlékeztek a területen, Fitz Jenő ünnepi köszöntőjében így fogalmazott: „A magunk részéről a jövőt, amely még több régészgenerációnak nyújt majd feladatot, akkor látnánk biztosítva, ha Gorsium helyet kapna a világörökség sorában, melyre igazán érdemes lenne!”
„A magyar Pompejiként” is emlegetett Gorsium még nem része a világörökségnek. Ezért már az új régészgenerációnak kell megdolgoznia. De Fitz Jenő mindent előkészített!
