8 hónapnál régebbi cikk

Újabb juttatásokat kapnak az óvodai és bölcsődei dolgozók Székesfehérváron
Újabb juttatásokat kapnak az óvodai és bölcsődei dolgozók Székesfehérváron

Január elsejétől egységesen 32,2 százalékkal emelkedett az óvodapedagógusok és a diplomás bölcsődei kisgyermeknevelők bére. Azonban ez még nem minden: a béremelések és bérkiegészítések bizonyos esetekben tovább emelkednek Székesfehérváron.

Városunkban az önkormányzat által fenntartott intézményekben 236 óvodapedagógusi és 22 diplomás bölcsődei kisgyermeknevelői végzettséggel rendelkező munkatárs bére emelkedett egységesen 32,2 százalékkal az év elején. Mindez azt jelenti, hogy az említettek keresete eléri a minimum bruttó 528 ezer forintot, az átlagbér esetében óvodapedagógusoknál bruttó 588 ezer forintról, a diplomás bölcsődei kisgyermeknevelőknél pedig több mint 700 ezer forintról lehet beszélni.

"Azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok egyre nagyobb számban jelentkeznek ezekre a pályákra. Bízom benne, hogy meg tudjuk szüntetni a létszám- és munkaerőhiányt!" – hangsúlyozta Cser-Palkovics András polgármester. 

A béremelés évente mintegy 536 millió forintba kerül. Az óvodák esetében teljes finanszírozást biztosított az állam, a bölcsődék esetében pedig az állam által adott bérkereten felül további 41 millió forintot biztosít az önkormányzat saját forrásból. Ezenfelül az önkormányzat jelentős összegű cafeteriajuttatást biztosít a dolgozóknak: míg egy évvel ezelőtt ez nettó 109 ezer forint volt, addig 2024-ben már nettó 250 ezer forint. Azonban ez még nem minden, áprilistól újabb változások jönnek!

"A költségvetésben elfogadtuk, hogy év közben szeretnénk bérjellegű pluszjuttatást adni mindazoknak, akik ebből a nagyarányú béremelésből nem részesültek, mert olyan munkakört töltenek be. Bízom benne, hogy erről április végén a közgyűlés dönteni is fog!" – jelentette be Cser-Palkovics András szerdán.

A polgármester javaslata alapján a nem pedagógusi diplomával foglalkoztatott, önkormányzati óvodákban dolgozó pedagógiai asszisztensek április elsejei hatállyal bruttó 25 ezer forintos bérkiegészítést kapnának. Ez a pluszjuttatás a városban 36 álláshelyen 55 főt érintene, és az idei évben 9,1 millió forintjába kerülne az önkormányzatnak.

Borítókép: Kovács V. Orsolya
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek