Idén már a 33. születésnapját ünnepli a Szárcsa Hotel és Étterem
Idén már a 33. születésnapját ünnepli a Szárcsa Hotel és Étterem
Mind a szálloda mind az étterem egész évben folyamatosan kínál szezonális csomagokat, ünnepekhez kapcsolódó vidám programokat, játékos foglalkozásokat. A Szárcsa már Pünkösdre készül, érdemes ezt a hosszú hétvégét a hotelben tölteni.
A szállodában nincs két egyforma szoba, mindegyik egyedi kialakítású és színvilágú, a nagyobb családok három,- négy,- ötfős, akár két légterű szobákból is választhatnak.
Mini hűtő, a wellnesshez szükséges törölközők, köntösök, frissítő kávé, tea bekészítés teszi még kényelmesebbé az itt töltött napokat. A szállóvendégeket pünkösd szombaton szauna szeánsszal, frissítővel várják, de az étterembe látogató családok sem unatkoznak majd, a gyerekek mindhárom napon ebédidőben tavaszi dekorációt, vagy pünkösdi királyi és királynői koronát készíthetnek vagy kipróbálhatják az új PlayStation szobát.
A szállodában szerelmes pároknak, évfordulót ünneplőknek romantikát kedvelőknek kialakítottak egy jakuzzis szobát, amelyben pezsgővel, romantikus bekészítéssel várják a vendégeket, sőt, egy kényelmes reggelen a szobába kérhető a reggeli.
A beltéri és kültéri wellness-szolgáltatásokat nem csak szállóvendégek vehetik igénybe, szeretettel várják a fehérváriakat és környékbelieket párórás kikapcsolódásra.
A masszázsszoba is megszépült, áprilistól új, okleveles masszőr, - aki gyermekkora óta látássérült - fogadja mind a szállóvendégeket, mind a frissülni, lazítani vágyó helyieket. A wellness egyik különlegessége a romantikus hangulatú, páros pihenőszoba, melyben jakuzzi, kényelmes ágyak, igény szerinti ital, frissítő bekészítés gondoskodnak a meghitt kikapcsolódásról.
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_112_SFOUR_1_dbf71059d5.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_IMG_4471_Edit_2_b8a38b9afa.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_JDEL_8d4b2dc4ce.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_SIM_2680a_5b17a30878.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_IMG_3635_6f8a88bdb4.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_gyerekszoba_02905b6f86.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_IMG_0950_3d93f8f7ac.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_111_STRP_f27ade5c25.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_127_STRP_2_749bee32d6.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_127_STRP_1_15f10e4ae4.jpg)
Ha nehéz dönteni vagy időpontot választani, esetleg élményt ajándékozna szeretteinek, a szállodai, az éttermi és a wellness szolgáltatásokra is vásárolható ajándékutalvány. A Szárcsa június 6-án ünnepeli 33. születésnapját, ezen a napon egy szelet tortával és egy pohár pezsgővel kedveskednek a vendégeknek, az éttermi árbevétel 33 százalékát pedig a Gerenda Alapítványnak ajánlja fel a cég.
Az év többi napján is érdemes figyelni a 33-as számot a Szárcsa Hotel Facebook- és Instagram-oldalán, mert egész évben kedvezmények, érdekes programok várják az idelátogatókat.