7 hónapnál régebbi cikk

Kétnapos lesz a Hetedhét Játékfesztivál, május utolsó hétvégéje a gyerekeké Fehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
PB
Kétnapos lesz a Hetedhét Játékfesztivál, május utolsó hétvégéje a gyerekeké Fehérváron

A gyermeknapi hétvégén, május 25-én és 26-án újra a gyerekeké lesz a fehérvári belváros: A Hetedhét Játékfesztivál mindkét nap délelőtt 10 órától este 7-ig várja a családokat sok-sok játékkal, zenés-mesés színpadi programokkal.

Molyolda a régmúlt játékaival, Paprika Jancsi csúzlizdája, Tudor táblás játékok, Bóbita Lovagi Torna – hogy csak néhányat említsünk a sok játék közül, amelyeket kipróbálhatnak a gyerekek az idei Hetedhét Játékfesztiválon. Róth Péter alpolgármester a programot bemutató sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, bízik abban, hogy a kétnapos program mosolyt csal a gyerekek arcára.

A Városház téren többek között Farkasházi Réka és a Tintanyúl Zenekar, Varró Dániel és Molnár György, a Kabóca Bábszínház, valamint Szalóky Ági és gyermekzenekara szórakoztatja majd a közönséget. Lesz persze Hétpróba is, amelyben idén a játékmúzeumban lakó babákon kell segítenie a résztvevő gyerekeknek.

A Hétpróbában azért is érdemes részt venni, mert aki legalább egy pecsétet megszerez, az a Rotary Klub jóvoltából kap egy finom jégkrémet – aki pedig az összes feladatot sikeresen teljesíti, belépőt kap a Hetedhét Játékmúzeumba és a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumba.

Idén is megszervezik a rendezvény állandó programját, a Hozd el kedvenc játékodat!, amelyben fotók készülnek a látogatókról, és a kedvencükhöz kapcsolódó történetet is megörökítik a múzeum munkatársai. A Hétbolha játékcserebere keretében gyűjtött játékokat az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlják fel a szervezők.

A Hetedhét Játékfesztivál részletes programja a www.fehervariprogram.hu oldalon olvasható.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek