A tökéletes felhasználói élmény érdekében weboldalunkon sütiket használunk. Sütiszabályzat
10 hónapnál régebbi cikk

Videó: kikelt az első három seregélyesi kisgólya
·Zöldgólya·2024. 05. 06., 12:18
Fehérvár Médiacentrum fotója
YouTube/Csaba Incze
Videó: kikelt az első három seregélyesi kisgólya
·Zöldgólya·2024. 05. 06., 12:18

Anyák napjára időzítette az első két seregélyesi kisgólya az érkezését, amit élőben lehetett követni az interneten. Azóta még egy testvérük lett.

Kikelt az első két seregélyesi kisgólya, amit a webkamerának köszönhetően az egész világ lathatott, írja a helyi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola honlapja

„A kisgólyák általában nem egy napon szoktak a világra jönni, de bizony, mint látjuk, előfordul, hogy egyszerre két kisgólya kel ki a tojásból, aztán követi egymást a többi fióka sorban, egymás után. Várhatóan a következő napokban újabbaknak örvendhetünk. Úgy gondolom, ha négy kisgólya kikel, az egy teljesen jó létszám lesz, ha pedig megérkezik erre a világra az ötödik is, az már mindenképpen különleges eseménynek számítana” – mondta a iskola honlapjának Fenyvesi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park környezeti nevelője.

Hétfő délelőtt azonban már három kismadár volt a fészekben. 

A szakember szerint  jelenleg Seregélyesen nyolc, Dinnyésen kettő, Elzamajorban egy gólyacsalád él, ami összességben remek létszámnak számít a környékre vetítve, ezért a madár- és természetszerető emberek bizakodva várhatják a további fejleményeket.

A frissen kikelt kisgólyák első pillanatait itt lehet megnézni:

A seregélyesi gólyacsalád életét itt lehet élőben követni:

A seregélyesi gólyakameráról itt írtunk először:

Hasonló cikkek