7 hónapnál régebbi cikk

Zalai sikerrel egy lépésre a bronzéremtől az Alba
Fehérvár Médiacentrum fotója
ZTE - Katona Tibor
Zalai sikerrel egy lépésre a bronzéremtől az Alba

A székesfehérvári férfi kosarasok a keddi összecsapáson visszavágtak az alapszakaszban - igaz, már tét nélkül összecsapáson - elszenvedett vereségért korábbi trénerük, Matthias Zollner alakulatának vendégeként.

Az első, hazai környezetben fölényesen megnyert találkozó (104-77) után a mindig veszélyes idegenbeli másodikat is simán behúzta 83-67-re a férfi kosárlabda NB I/A bronzéremért zajló párharcában az Arconic-Alba Fehérvár a Zalakerámia ZTE KK ellen, így már csak egy győzelem hiányzik számára végső sikerhez.

A kedd esti zalai ütközeten a várakozásokkal kissé ellentétesen nemhogy megszorítani nem tudta Alejandro Zubillaga együttesét a ZTE, de gyakorlatilag rajt-cél vereséget szenvedett, úgy, hogy egy pillanatig sem vezetett!

Barnett triplájával az Alba szerzett vezetést, majd elhúzott előbb 10-4-re, 22-11-re, majd az első játékrész végére 26-13-ra. Azért a Szolnok elleni harmadik elődöntős ütközet okán nem dőlhetett és nem is dőlt hátra a fehérvári gárda, a folytatásban sem lassított, 45-27-nél a második negyed hajrájában már majdnem 20 lett közte, hogy aztán Barnett sikeres zsákolásával a harmadik játékrész elején már 29-51 álljon az eredményjelzőn.

Vérszegény és pontatlan volt a ZTE, erőteljesebb és pontosabb a Roberts-t még mindig nélkülöző vendégcsapat, így totálisan sansztalanul, nagyon simán kikapott a végéig 22-ről 16 pontra kozmetikázó zalai társulat az Albától, amelyben Barnett 21, Vojvoda pedig 18 ponttal bizonyult a legeredményesebbnek, s amelyik pénteken hazai pályán teheti fel a pontot az i-re.

Az idei (szezonbéli) ötödik - egyben harmadik fehérvári - Alba - ZTE mérkőzés május 17-én 18.00 órakor kezdődik a Gáz utcai Alba Regia Sportcsarnokban.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek