7 hónapnál régebbi cikk

Közönségtalálkozót tartott az Arconic-Alba Fehérvár
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Közönségtalálkozót tartott az Arconic-Alba Fehérvár

Közönségtalálkozót tartott az Arconic-Alba Fehérvár csapata. Az eseményen a szurkolóknak aláírásgyűjtésre, fénykép készítésére és személyes gratulációra is volt lehetősége.

Ellepték a kosárlabda-fanatikusok a Városház teret szerda délután, hiszen lehetőségük volt találkozni az Arconic-Alba Fehérvár játékosaival. A bronzéremmel büszkélkedő csapat ünneplésére valószínűleg ilyen formában utoljára volt lehetőség, hiszen várhatóan lesznek, akik klubot váltanak. Az eseményt Cser-Palkovics András nyitotta meg, aki a szurkolók, kosárlabda-fanatikusok nevében is köszönetet mondott a remek szezonért.

"Az alapszakasz kifejezetten jól sikerült, a rájátszás pedig mindig hordoz meglepetéseket. Most az elődöntő nagyon szorosra és szolnoki győzelemre alakult, de utána nagyon magabiztosan, szépen hozta be a harmadik helyért folytatott győzelmet az Alba és lett dobogós, tavalyi ezüst után most lett egy bronzérem.

Azt gondolom, hogy egy nagyon szerethető, nagy akarattal rendelkező, látványos kosárlabdát játszó csapat volt.

Bízom benne, hogy a csapat gerince egybe marad. Jó volt látni, hogy ide is sok szurkoló eljött, ahogy a csarnokba is egész idényben, remélem, így lesz jövőre is, és zúgjon a hajrá, Alba a csarnokban" - mondta el a városvezető.

A város támogatását az Alba is megköszönte, Vojvoda Dávid és Simon Balázs egy minden játékos által dedikált labdával kedveskedett Székesfehérvár polgármesterének. Az év játékosát is megválasztották. Nem nagy meglepetésre a közönségkedvenc magyar válogatott, Vojvoda Dávid kapta az elismerést.

Ezt követően  játékosok rövid beszámolót tartottak a szezonról és a nyári tervekről majd, a dedikálásra, fotó készítésre, valamint a személyes gratulációra is volt lehetőség.

Az Arconic-Alba Fehérvár a jövő héten jelenti be a távozó és érkezők játékosokat.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek