A megyei legtehetségesebb diákjait köszöntötték
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
A megyei legtehetségesebb diákjait köszöntötték

Könyvutalvánnyal és oklevéllel kedveskedett az Oktatási Hivatal hétfőn délután azoknak a diákoknak, akik az idei tanévben első, második, vagy harmadik helyezést értek el, egy-egy tanulmányi versenyen. Az ünnepségen a felkészítő tanárok munkáját is megköszönték. 

Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte azokat a diákokat, akik az idei évben valamilyen tanulmányi versenyen helyezést értek el. Fehérvár alpolgármestere egyben a felkészítő pedagógusok munkáját is megköszönte.

165 általános és középiskolás diák ért el az idei tanévben első, második vagy harmadik helyezést az egyes tanulmányi versenyeken.

A diákokat a az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője  is köszöntötte, aki szintén a felkészítő tanárok, illetve a versenyek lebonyolításában részt vevő személyek munkáját emelte ki. Ugyanakkor a diákok figyelmét arra irányította rá, érdemes plusz energiákat mozgósítani egy-egy kitűzött cél elérése érdekében.

A tanulmányi versenyeken helyezést elérő diákok egy-egy oklevelet és könyv utalványt kaptak az oktatási hivatalból. A diákoknak hamarosan elkezdődik a szünidő, előtte azonban a fehérvári önkormányzat június 21-én a Helló Nyár programmal szeretne kedveskedni a megyében tanuló fiataloknak.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek