6 hónapnál régebbi cikk

Ajándék a gyerekeknek: koncerttel örvendeztették meg a fogyatékkal élőket Tom Petiék
Fehérvár Médiacentrum fotója
Maráczi Lilla
Ajándék a gyerekeknek: koncerttel örvendeztették meg a fogyatékkal élőket Tom Petiék

Ajándék koncerttel örvendeztették meg Tom Petiék a fogyatékkal élőket. A jótékonysági eseménynek ezúttal is a Köfém Művelődési Ház adott otthont.

Nevetéstől és énekszótól volt hangos a Köfém Művelődési Ház szerdán. Az intézményben ezúttal Tom Petiék örvendeztették meg dalaikkal a fogyatékkal élőket. Az énekes úgy véli, ismét sikeres koncertet tudhatnak maguk mögött, ennek titka pedig szerinte az, hogy mindig igyekeznek a legnépszerűbb, leghallgatottabb slágereiket elhozni a fellépésekre.

"Mindig olyan dalokat választunk, amit ismernek a gyerekek, valamint interaktív, így tudnak velünk énekelni, tapsolni, táncolni"- mondta el Tom Peti.

A zenés rendezvény a Kisgyémántok Alapítvány jóvoltából jöhetett létre, amely képviselői egy különleges ajándékkal szerettek volna kedveskedni a tanulóknak.

A mostani programra három iskolából, az Ezredévesből, az Arany Jánosból és a Zentai úti Általános Iskolából érkeztek a gyerkőcök. Az intézményekben nem csak most, a mindennapokban is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a tanulók minél több élménnyel gazdagodjanak ,és játszva tanuljanak.

A Köfém Művelődési Ház már nem először adott otthon a rendezvénynek, amelyek természetesen a jövőben is továbbfolytatódnak majd, legközelebb szeptemberben szerveznek majd koncertet az iskolásoknak, akkor Grillusz Vilmos örvendezteti majd meg a gyerekeket.

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek