6 hónapnál régebbi cikk

Eb 2024: a németek ellen a magyar játék már rendben volt, de pontot ez sem hozott
·Sportlabdarúgás·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
UEFA
Eb 2024: a németek ellen a magyar játék már rendben volt, de pontot ez sem hozott
·Sportlabdarúgás·Utolsó frissítés: undefined

Hiába volt több ziccerünk, hiába akadtak komoly gólszerzési lehetőségeink, sem Fortuna, sem a játékvezetői csapat nem volt velünk, két esetben pedig Neuer védett hatalmasat.

Az Eb második találkozóján sokkal jobban játszott a magyar labdarúgó-válogatott a házigazda németek ellen, mint a nyitányon Svájc ellenében, ennek ellenére most sem a szerencse, sem pedig a játékvezető nem volt Marco Rossi szövetségi kapitány csapatával.

Németország 2-0-ra győzött és továbbjutott, mi pedig még reménykedhetünk, hogy legyőzzük vasárnap Skóciát, megőrizve esélyünket a továbblépésre.

Majdnem azonnal sikerült megdönteni az albánok gyorsasági Eb-gólrekordját, ugyanis rögtön a középkezdés után a német 16-osnál Rüdiger balra röviden fejelte le a labdát, Sallai rácsapott, tolt egyet rajta, de az ötösre nagy lendülettel kirepülő Neuer blokkolta a lövést. Ezt követően sokat birtokolta a német alakulat a labdát, de csak Havertz révén volt egy lehetősége, amikor Willi Orban kicsit határozatlan volt, áthámozta magát rajta, igaz, kissé szabálytalanul, de Gulácsi védeni tudott, majd egy újabb Sallai löketet blokkoltak kecsegtető helyzetben a vendéglátók a másik oldalon a 16-osnál.

Nem volt rosszabb a magyar válogatott, mint a német, mégis megszerezték a vezetést Nagelsman kapitány fiai, egy nem mindennapi és alapvetően szabálytalan góllal: a 24. percben Orban megelőzte az ötösön Gündogant, aki viszont lendületből felöklelte.

Ez mindenhol szabadrúgás elsőre, ám hiába esett el Orban, nem fújt a játékvezető, a játékszert pedig a földön fekvő védőnk úgy " kapirgálta" tovább, hogy az Musiala elé került, aki úgy lőtte a kapuba, hogy a gólvonalon álló Fiola combjáról a felső lécre pattant, onnan a hálóba. Jött a VAR, vártuk, hogy visszavonják a gólt, de nem, szerintük ez a lökés belefért... No comment...

Ezt követően nagyon felpörgött válogatottunk, ment előre, kapott is egy szabadrúgást kecsegtető helyzetből, amit Szoboszlai remekül tekert a jobb felső sarokra, de Neuer nem véletlenül a világ egyik legjobbja a posztján, hatalmas bravúrral kitornászta, a kipattanót pedig Bolla éles szögből nem tudta jól visszatenni. Hatalmas lehetőség volt!

A félidő végéig újra a németek birtokolták a labdát sokat, nem kapkodtak, mi pedig így nem tudtunk kibontakozni.

Egy újabb szabadrúgást követően majdnem egyenlített csapatunk.

Sőt, gólt is szerzet, de a VAR most jogosan ítélt a mieink ellen, mivel Szoboszlai beívelése után a labdát megcsúsztató Willi Orban lesen volt egy nagyon picit, ezért a Neuer védése után a kipattanót hiába stukkolta be Sallai négyről, érvénytelennek bizonyult a gól. Előtte azért említsük meg, volt egy komoly lövése Musialának is, ami az oldalhálóban kötött ki. Az, hogy az első 45 perc után 8-7 volt a kapura lövési kísérletek aránya és a 3-3 a kaput eltalálóké, az tökéletesen jelzi, mennyire más volt ez a találkozó, mint a Svájc elleni. 

A szünet után sem változott sokat a játék képe, a németek birtokolták a labdát és türelmesen vártak az adódó lehetőségre. Akadt néhány kisebb lehetőségük, illetve egy nagyobb is, de Gulácsi szépen védett Kroos lövésénél.

A 60. percben 20 centin múlott az egyenlítés

Sallai ment el a bal oldalon, jól ívelt középre, Varga Barnabás érkezett, emelkedett, fejelt, a labda viszont mintegy 20 centiméterrel a jobb felső sarok fölött suhant el. Szoboszlai szabadrúgása és Sallai ziccere mellett ez volt a mieink harmadik nagy lehetősége, ami kimaradt. Egy még a végére is maradt, amikor Ádám harcolt ki egy lehetőséget Orbánnak, aki a kapura kanalazta a labdát 7 méterről, de szinte a gólvonalról vágta ki a labdát Kimmich a 90. percben. 

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, mert a 67. minutumban Mittelstadt adott laposan középre a bal oldalról a 16-os vonalánál, Gündogan üresen maradt, s majdnem egy 11-essel felérő szituációban a bal alsó sarokba lőtt. Ez döntött igazából, a végén a már említett magyar ziccer nem osztott, nem szorzott, mint ahogy közvetlen utána Emre Can kezezése sem, igaz, a szabályok értelmében azért büntetőt lehetett volna adni...

Második meccsén is kikapott a magyar nemzeti 11, amely most egy jól játszó, balszerencsés alakulatnak bizonyult, mert pontot szerezhetett volna némi szerencsével és jobb játékvezetői produkcióval. Tévedés ne essék, nagyon jó ez a német válogatott, de ezen a mérkőzésen nem volt jobb két góllal.

A Fehérvár FC játékosa, Fiola Attila ezt a meccset is végig játszotta, nem is rosszul, látszik, hogy Marco Rossi kapitány nagyon bízik benne.

Skócia ellen jön az utolsó csoportmeccsünk vasárnap 21.00 órakor.

Azt majd csak a teljes második kör után lehet tudni, hogy lehet-e még tétje a találkozónak, de minden tekintetben járna már a mieinknek, hogy legyen szerencséjük is és győzni tudjanak. Az eddig látottak alapján lesz is erre lehetőségük.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek