1 hónapnál régebbi cikk

A Nyitott Könyv székesfehérvári útja
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
A Nyitott Könyv székesfehérvári útja

Székesfehérváron több olyan alkotás is van, mely nem egy, hanem két vagy akár három helyen is megfordult már létezése során a városban. Ilyen a Nyitott Könyv is, mely a II. világháborús fasizmus fehérvári áldozataira emlékszik.

A „vándorló” alkotások talán legismertebb képviselője a Magyar Vitéz, de a Nyitott Könyv című alkotás is már harmadik, remélhetőleg végleges helyén tölti mindennapjait. Az alkotás a II. világháborús fasizmus fehérvári áldozatainak állít emléket, avatására 1955-ben került sor, a fehérvári ütközetének befejeződésének tizedik évfordulóján. Az emlékművön a következő szöveg olvasható:

„Megemlékezésül a fasiszták által 1944-1945-ben meggyilkolt Abt Károly Benke Ferenc Doma János Farkas Ignác Halvaksz István Havranek János Horváth István Dr. Koch László Kovács Pál Lővinger József Lővinger Józsefné Lővinger Ferenc Mészáros József Nemes Györgyné Marton István Németh Győző Ozvári József Palkovics József Pavel Antal Peidl István Skoda János Stéger Ferenc Szűcs Gyula Tőke János Tőke Jánosné Tőke Béla Tőke Sándor mártírjainknak, akik életüket adták a népért.
Székesfehérvár dolgozói 1955. március 28.”

A könyv lapjain szereplő névsor tagjainak külön-külön is található több emlékműve Székesfehérváron, a Köztérkép ezt így foglalja össze:

„A könyvben felsorolt áldozatok közül többnek külön emléktáblája is található Székesfehérváron. Többek között Dr. Koch László a város felszabadulását követően városi főorvosként tevékenykedett, ideiglenes visszatérésekor a nyilasok kivégezték a Városház téren a Pátzay féle 10-es huszárok emlékműve előtt (emléktáblája nem messze ettől az emlékműtől található). Nemes Györgyné székesfehérvári háziasszony volt, akit 1945 februárjában a fasiszták elfogtak, és vallattak. Menekülőben elvágta a fasiszták telefonhuzalait, ezért életével fizetett (emléktáblája a Nemes utca 1. szám alatt található). Külön táblája van még Abt Károlynak, Mészáros Józsefnek, Lővinger Józsefnek, Skoda Jánosnak, Benke Ferencnek.”

Az alkotás (ahogy a felirat is mutatja) 1955. március 28-án került felállításra a Városház téren, majd innen 1995-ben került áthelyezésre az Országzászló térre. A tér felújítása és átalakítása újabb költözést hozott az emlékmű számára, 2018-ban már jelenlegi helyének kialakítása kezdődött a Színház utca és a Koch László utca sarkán.

A vörös mészkőből készült alkotás harmadik helyének kiválasztása a Koch Lászlóról elnevezett utcában egyértelműen adta magát, talán immár végleges, állandó helyére került a szemmel láthatóan felújított alkotás.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek