3 hónapnál régebbi cikk

Újonc kapus, újabb hiányzók, mégis nyert a Vidi
Fehérvár Médiacentrum fotója
Mátay Balázs
Újonc kapus, újabb hiányzók, mégis nyert a Vidi

Lassan már a csoda kategória az, amit a fehérvári labdarúgók művelnek az NB I-ben. Távozók, sérültek, betegek és egyéb hiányzók ellenére is megszerezték a három bajnoki pontot a fővárosi kék-fehérek ellen.

Újabb hiányzói ellenére Gradisar találatával 1-0-ra legyőzte az MTK-t a labdarúgó NB I (OTP Bank Liga) 6. fordulójában a Fehérvár FC, így már 9 pontot gyűjtött össze és tartja a lépést az élbollyal, jelenleg a 4. helyen áll. A mezőny többi csapatának egyelőre kevesebb mérkőzése van, ám mindent mérlegre téve így is kisebb csoda, amit Pető Tamás ki tudott eddig hozni tartalékos, sok fiatallal felálló csapatából. 

A meccs napján került pont Tóth Balázs angliai szerződésére, így újonc kapussal, Dala Martinnal a portája előtt kezdett a piros-kék egylet, amelynél a sérült Kastrati, Ominger és Babos, valamint a lassan visszatérő Kalmár mellett Huszti András mandulagyulladás, Holender pedig gyermeke születése miatt miatt hagyta ki az MTK elleni összecsapást. Hiányzott a korábban betegeskedő Larsen is, de róla nem tudni pontosan, milyen okból, hacsak nem beteg még mindig. 

A mérkőzést rendkívüli veszteségeik ellenére kiválóan kezdték a hazaiak, Katona Mátyás már az első támadás végén helyzetbe került, de lövését blokkolta egy bevetődő védő. Nem lassított a Vidi, több kecsegtető lehetősége is volt a vezetés megszerzésére, de a helyzetkihasználással hadilábon állt.

Az ifjú Dalának a 20. percig nem akadt dolga, ekkor azonban szépen védett egy lövést, majd egy beadásnál is magabiztosan öklözött. Éledezett az MTK is, de önmagában gyengén focizott, csak a hazai védelem egy-két pontatlansága okán adódott néhány kisebb lehetősége.

A szünet előtt eljött az igazság pillanata: a 46. percben egy mintaszerű jobb oldali akció végén Stefanelli kiválóan adott be az ötös magasságából, de még a 16-oson kívülről, középen Gradisar emelkedett a legmagasabbra, megelőzve a hazai mezőny egyik legjobban fejelő védőjét, Beriasvilit is, szépen a kapuba csúsztatva a játékszert.

Vezetését követően a meccs végéig jól menedzselte előnyét a Fehérvár FC. Akadt még gólszerzési esélye a hazai alakulatnak, mint ahogy az MTK előtt is adódott lehetőség, de újabb gólok már nem érkeztek egyik oldalon sem. Illetve egy igen, mégpedig a nem sokkal korábban beállt Christensen révén, aki szép mozdulattal lőtte ki a bal alsót a végén. A dolog szépséghibája, hogy a norvég középpályás egy kicsit előrébb volt a labda elrúgásának pillanatában, mint a vendégek utolsó játékosa, azaz lesen állt és ezt a VAR is megerősítette.

Előtte is történtek azért szép akciók, voltak helyzetek: már a fordulás után Stefanelli indította Katonát a bal oldalon, aki közelről, de kisodródva az oldalhálóba bombázott. A következő befejezés már argentin támadóé volt, lövését a vendégek kapusa, Demjén fogta, mint ahogy a 62. percben a közben Pető Milánt váltó Bedi kísérletét. A 65. minutumban Katona távoli szabadrúgása adott munkát az MTK portásának, de sikerült kikaparnia a bal alsóból a nagyjából 28-ról eleresztett löketet.

Újabb cserékkel is frissített Pető Tamás, beállt a 76. percben Christensen és Kovács Patrik, lement Kovács Mátyás és Gradisar, majd a hajrában Berki és Simut Márió folytatta Stefanelli és Katona helyén. 

Az MTK a már említett meccs végi lehetőségeit tudta felmutatni, de az újonc Dala hárította Kocsis és Polievka fejesét, illetve lövését. Előbbinél a kapufa is segítségére sietett. A Fehérvár FC kicsit túlságosan is visszaállt az utolsó percekre, magára húzta a fővárosiakat, előre már nem igazán akart menni, ebből adódtak a helyzetek, de mindent mérlegre téve ez a meccs jól nézett ki vidis szempontból, ezzel a hozzáállással, küzdőszellemmel még sok szép pillanatot okozhat szimpatizánsainak.

Most jön két hét szünet a válogatott NL-mérkőzései miatt, majd a Magyar Kupában, Monoron lesz jelenésük a piros-kékeknek, szeptember 14-én, szombaton 15 órakor.

Az NB I-ben egy héttel később - pontos időpont még nincs - a Puskás Akadémia elleni megyei rangadó jön, utána pedig egy Paks (otthon), Győr (idegenben), Ferencváros (i), Debrecen (o) menettel folytatódnak a küzdelmek, egyben zárul is le a bajnokság első harmada október végén. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek