Gödri Ferenc - a Münnich suli "ketrecétől" a sóstói salakosig
Gödri Ferenc - a Münnich suli "ketrecétől" a sóstói salakosig
Gödri Ferenc - a Münnich suli "ketrecétől" a sóstói salakosig- Nyugodtan mondhatom, hogy igazi "jó kedélyű intézménye" lettél a megyei futballnak, aligha akad olyan, aki a sportágban ne ismerné a neved. A gyermek, illetve ifjú korod a Vidihez köt, utána voltak más csapataid is. Annak idején a 70-es évek végén milyen körülmények között, kinek, vagy minek a hatására kezdtél bele a fociba és a kapuskodásba?
- A kezdetek a Tóvárosi Általános Iskolához kötnek - akkor még Münnich Ferenc Általános Iskolának hívták -, ahol a tornatanárom, testnevelőm Beskid Gusztáv volt, úgy emlékszem ő ajánlott a Videotonba. Először egyébként mezőnyben kezdtem, és utána lettem kapus a Videoton előkészítő kettőben.
- De, hogy kerültél be a kapuba? Guszti bácsi látta benned a tehetséget, vagy valaki más, netán te érezted úgy, hogy ott a helyed?
- Én úgy emlékszem vissza az egész dologra, hogy
elmentünk egy utánpótlás tornára és mivel éppen nem volt kapus, én beálltam és ott is maradtam a kapuban.
Ez volt a sztori lényege, röviden.
- Ez nagyjából nyolc-tízéves korodban lehetett? Nem titok, hogy mi egy korosztály vagyunk, s emlékezhetünk arra, hogy annak idején bőven el lehetett kezdeni akár még 12-13 éves korban is a futballt, míg manapság már 5-6 esztendősen képzik, fejlesztik csapatban is a gyerekeket.
- Persze nem volt késő elkezdeni akkor. Én szerettem, mert lejártam az idősebbekhez is az iskola udvarra, meg volt "ketrec" a Münnichen, ott is lehetett játszani, közben edzésre jártam a Vidihez. Nagyon szerettem azt a sportot csinálni, amit azóta is űzök még azért néha-néha 57 évesen.
- Mindenféle eseményeken beállsz a kapuba. Manapság amikor vannak ezek a baráti focimeccsek, vagy lakóterületi focimeccsek, ahol legutóbb is találkoztunk a Manczos focin, illetve a szilveszterin, akkor már eszedbe sem jut máshová állni, csak a kapuba.
- Persze, ez az emberben rögzül. Aki szereti csinálni, az benne is fog maradni szerintem egész életében. Azért mondom, amíg bírja a testem, szervezetem, lelkem, addig fogom csinálni ezt és állok be a kapuba.
- Visszaugorva egy picit a kezdetekhez: emlékszel arra, hogy ki volt Guszti bácsin, a testnevelődőn kívül az első edződ, merthogy ő maga is volt tréner a Vidiben, tehát lehetett akár ő, mind a kettő is egyben.
- Igen, ő ott volt edző is, meg a suliban is figyelte a gyerekeket. Ő ajánlott be az előkészítőbe, ahol aztán az első edzőm a Tímár Misi bácsi lett.
- Aki szintén véletlenül kapus volt...
- Igen, ő is az volt. Egyébként a fia is ott játszott velünk. Később a serdülő II-ben és I-ben a Kiss Imre bácsi vette át a felkészítésünket. Vele már tornákon is részt vettünk.
- Imre bácsival szoktál néha nosztalgiázni, beszélgetni, merthogy ő még 85 pluszosan is ott van a Vidinél, figyeli a gyerekeket és terelgeti őket.
- Igen, néha. Legutóbb 2-3 hónappal ezelőtt találkoztam vele. Majdnem minden évben összefutok Imre bácsival és egy-két mondatot váltunk a régi dolgokról.
- Tettél utalást már arra, hogy megfordultatok különböző tornákon. Emlékszel, hogy mi volt az első meccs hivatalos keretek között amin a kapuban álltál a kis Vidis csapattal?
- Arra emlékszem, hogy Pápán 1982-ben egy betonos kispályás torna volt, meg is nyertük. Tudok majd fényképet is mutatni. Az volt az első amire így vissza tudok emlékezni. (A fenti fotóról van szó)
- Ne feledkezzünk meg a többi edződről sem. Kiss Imre után kik voltak, akik palléroztak téged?
- Burka Imre bácsi az ifi kettőben. Ott voltam még két évet és akkor megszűnt a Videotonos korszakom, megkerestek az Ikarusztól, 16-17 éves lehettem és akkor odaigazoltam, s egyből a felnőtt csapatba kerültem.
- Aztán megjártad a MÁV Előrét, megfordultál Velencén is. Mesélj ezekről az időkről, csapatokról kicsit.
- Jó világ volt. Mindegyik időszakom nagyon jó volt, remekül éreztem magam. Én szinte az öltözőben nőttem fel, a fociban tudtam mindig a legjobban létezni. A MÁV Előre nagyon jó időszakban volt. Barátokat szereztem, ahogy Velencén is. Nekem ez volt az életem, de ma is az. Ez az egész, mondhatom pozitív értelemben "betette nálam a kaput".
- Szoktad mondani, hogy te magad is voltál sokszoros válogatott, a lelátón, nézőként... Növeled mostanában a "válogatottság" számát?
- Naná! Növeltem!
Most már 110 válogatottságom van, a tévé előtt.
Ebben nagyon jó vagyok (nevet).
- Mikor érezted azt, hogy a számodra lehet, hogy a felnőtt fociban már nem a Vidi lesz a cél, hanem alacsonyabb osztályban fogsz tudni érvényesülni? Egyébként itt jegyezném meg, hogy nem voltál rossz kapus, én emlékszem rá, akár oda is eljuthattól volna, ahová mások a régi Vidisek közül, akár a felnőtt csapatig.
- Én inkább eljöttem a Vidiből, védeni akartam, folyamatosan, tehát nem láttam már abban fantáziát, hogy én ott maradjak egy olyan cél érdekében, hogy én magasabb szinten űzzem ezt a sportot, ezért igazoltam át az Ikaruszba 16-17 évesen.
- Szóba kerültek már a Videotonos trénereid, de akadtak többen mások is egyéb csapataidnál, akik foglalkoztak veled. Kik azok, akikre szívesen emlékszel a volt trénereid közül?.
- A MÁV Előrében említhetem az egykori kőkemény védőt, Tóth Lajost, szintén ott volt trénerem Molnár János, aki testnevelő tanárként is dolgozott az Árpádban, Velencén az NB III-ben pedig a korábbi válogatott Fradi center, Szokolai László az, akire szívesen emlékezem vissza, de igaz ez mindenkire.
- Mi volt a legnagyobb élményed még aktív kapusként, ki tudsz emelni egy fontos momentumot, meccset vagy szituációt, amire nagyon szívesen emlékszel vissza?
- Természetesen, többet is. Egyet igazából, amikor
az NB III-ban Velencén Szokolai László volt az edző, a Pénzügyőrrel játszottunk. Az első félidő vége felé kiállították a védőnket, Hutvágnert és Baronics kapust, így nekem kellett beállni. Kettő egyre vezettünk, a második félidőt végig védtem, s kilenc emberrel 5-1-re nyertünk.
Ez volt szerintem életem legfontosabb, legemlékezetesebb mérkőzése.
- Akad olyan, hogy manapság megkeresnek és invitálnak rendezvényekre, mert valahol látták vagy hallották, hogy igazán szórakoztató figurája a vagy a futballnak?
- Természetesen volt ilyen, de többnyire haverok, ismerősök invitálnak bilimeccsekre, baráti összejövetelekre.
- Ahová jó hangulat kell, oda téged hívhatnak ezek szerint bátran.
- Természetesen, mert én sosem rontottam el a hangulatot. Ha tudtam, szívesen elmentem és próbáltam magam adni, hozni a legjobb formám a kapuban és utána az asztalnál is.
- Jelenleg milyen kapcsolatod van a focival? Csak ezek a bulifocik és meghívások kötnek hozzá?
- Alapvetően igen. Szeretnék elmenni még minél több rendezvényre, öregfiúk tornára. Természetesen ez bennem van. Amíg bírom, addig nagyon szívesen csinálom.
- Egykori játékostársaidról is beszéljünk egy kicsit, hiszen azért a te korosztályodban - a mi korosztályunkban - sok későbbi kiváló válogatott, NB I-es játékos is van, akikkel együtt játszhattál a 80'-as években az utánpótlásban. Kikre emlékszel közülük?
- Természetesen voltak ilyenek. Ha már a kapusok állnak fókuszban, a Mitring Istvánnal serdülő 1-ben együtt védtünk a Videotonban, ő aztán sok meccset állt a kapuban az élvonalban és még külföldön is játszhatott.
- Ő az oka gyakorlatilag annak, hogy visszavonultál a magas szintű sporttól, fogalmazzunk így viccesen. Ő kitartóbb volt?
- Az az igazság, hogy
kettőnknek van 176 NB I-es meccse. Neki 176, nekem nulla...
Félretéve a viccet, igen talán kitartóbb volt, vagy nem is tudom, de a régiekre visszatérve, akivel lehet, tartom a kapcsolatot. MÁV-osokkal is, akik NB III-as szintig vitték. Sok emberrel vagyok tehát kapcsolatban, néha yoalnokakl is összefutok, akikkel ritkábban szoktam, velük is nagyon jó beszélgetni.
- Mindig szoktuk mondani, hogy "bezzeg a mi időnkben" mennyire másabb volt, jobb volt a foci, ami gaz is, tényleg másabb volt. Te mit gondolsz erről, össze lehet hasonlítani a mi fiatalságunk fociját a mostanival? Azt látjuk manapság, hogy a mai srácok sokkal anyagiasabbak, s nem mindig a teljesítmény, inkább a belőtt divatos séró és a menő tetkó fontos számukra. Persze ezt nem lehet mindenkire általánosítani, de igen gyakori jelenség.
- Szerintem óriási a különbség. Úgy mondanám, hogy10 évenként vannak jó érzékelhető különbségek. Most valóban kicsit "elment" a futball, tényleg a séró, a tetoválás, meg sok minden akad, ami nálunk nem volt régen. És igen, a pénz... Mi is nagyon ritkán, de kaptunk meccspénz egy-két helyen, annak is örültünk, de nem volt elvárás. Inkább a társaság számított, meccsek után elmentünk, buliztunk, jól éreztük magunkat, aztán kezdődött megint az egész elölről: edzés, hétvégén meccs, aztán buli.
- Te, miként látod: a fociban, mi az, ami ma alapvetően szükséges az előrelépéshez, hogy ma egy kissrác eljusson a kezdetektől a csúcsig? Valóban alapvető fontosságú, hogy már öt-hat éves korban beálljon focizni, vagy azért még szerinted 8-10 éves korban is el lehet ezt kezdeni?
- Minél korábban, annál jobb. Erre jó példa az éppen fehérvári Szoboszlai Dominik, akit most "festettek ki" a Szedresen, ez is mutatja a népszerűségét. Volt is sok gyerek az eseményen, de ez nem rossz, sőt, kifejezetten pozitív. Ilyen dolgokkal is lehet ösztönözni őket, hogy nem egy külföldi játékosra néznek fel, hanem egy magyarra, egy fehérvárira, aki mára nemzetközi klasszissá nőtte ki magát. Mert aki Liverpoolban meghatározó ember, húzóember, ráadásul a szurkolók is megválasztják az idény legjobb játékosának egy olyan klubban, ahol hemzsegnek a világklasszisok, arra fel lehet, fel kell nézni.
- Családilag hogy álltok a focival? Azt tudom, hogy a Gödri famíliában nem te vagy az egyedüli, akinek volt kapcsolata a focival, de jelenleg mi a helyzet?
- Nem, jelenleg senki nincs közel a sportághoz nálunk.
Édesapám még a MÁV-ban futballozott, ott is dolgozott a Járműjavítóban, majd amikor befejezte a pályafutását focistaként, akkor játékvezető lett, NB III-as szintig vitte.
Tőle kaphattam ezt a futball vénát.
- Nincs valahol a háttérben olyan "kis Gödri", akár unokatestvéri, vagy bármilyen más ágon, aki esetleg továbbviheti ezt a rendkívüli fociszeretetet?
- Sajnos ez sztori nem fog folytatódni, mert ha én is abbahagyom nincs utánpótlás a családban, ilyen szempontból.
- Ha mindent mérlegre teszel, amit elértél a futballpályán, és azon kívül, úgy gondolod, ennyi volt benne, nem több?
- Természetesen mindenkiben van hiányérzet, hogy miért nem még magasabb szinten, vagy több mérkőzést játszott, de az, hogy én egy jó társaságban voltam mindig, az eleve remek dolog volt és ma is az. Az öltözői hangulat, a buli, az edzésekre készülés, meg a mérkőzések, a meccsek utáni dolgok teljessé tették az én életemet. Az életemet, ami maga a labdarúgás!
