Hegedüs Ferenc: Hétévesen elkezdtem valamit, amiben hittem, hogy jó lesz
Hegedüs Ferenc: Hétévesen elkezdtem valamit, amiben hittem, hogy jó lesz
Hegedüs Ferenc: Hétévesen elkezdtem valamit, amiben hittem, hogy jó lesz- Mi az amit tudhatunk a kezdetekről, az első lépésekről, amik összehozták a focival a kis Hegét?
- Az én történetem 1984/85-ig vezethető vissza, akkor, 7-8 éves koromban kezdtem el a labdarúgás felé fordulni. Komoly iskolabajnokságok zajlottak akkoriban, én a Béke téri suliba jártma, az iskola csapatával szerepeltünk ebben a bajnokságban, ahol aztán felfigyelt rám Karsai Laci bácsi. Neki sokat köszönhetek, hogy anno a foci felé fordultam és meg is ragadtam benne. Akkor, általa kerültem a Videotonba és onnantól kezdve kisebb kitérőkkel a mai napig itt is vagyok.
- Tehát a legendás Karsai "Sunyi" fedezett fel. Mindjárt kapusként látta meg benned a lehetőséget, vagy kezdetben még mezőnyben fociztál?
- Igen, jogos a felvetés.
Karsai Laci bácsi nem a kapustehetséget látta bennem kezdetben, hanem a mezőnyben belső védőként játszó kis focistapalántát, aki ügyesen mozgott abban a szerepkörében. Gondolom jól mehetett a játék, mert már korán felvittek az idősebb korosztályokba is, s ott szintén kezdőként szerepeltem. Aztán az egyik edzésünkre nem jött meg az egyik kapusunk, én vállaltam, hogy a helyére állok. Ez a beugrás valószínűleg jól sikerülhetett, mert a csapattársaim azt mondták, hogy jobban teljesítettem, mint a hiányzó kapus, ezért ott is ragadtam a kapuban.
Nem bántam meg ezt meg, jól döntöttem, annak ellenére is, hogy nem vagyok egy szálfa termetű srác, egy ideális kapusalkat, de jól éreztem magam kapusként. Azt soha nem tudom már meg, mi lett volna, ha maradok a védelemben, de én nagyon élveztem játékosként minden pillanatát a kapuslétnek. Az adottságaimhoz, lehetőségeimhez mérten úgy gondolom, kihoztam magamból a maximumot, meg vagyok elégedve azzal, amit a pályán elértem.
- A klublegenda Karsai Lászlón kívül kik voltak még az edzőid a Vidiben?
- Ágoston Sándor és Karsai László vitte akkoriban a legkisebbeket, a VOK-ban voltak az edzések. Amikor aztán már kikerültünk a Sóstóra, ott a Kiss Imre bácsi lett az edzőm, akit kicsi gyerekkkorom óta ismertem, mivel otthon szomszédok voltunk. Pemmer Gyuri bácsira is szívesen emlékezem vissza, neki szintén sokat köszönhetek, nem csak a pályán, azon kívül is példásan terelgetett. Gyuri bácsi után jött Németh Jani bácsi, akitől ugyancsak sokat kaptam, sokat tanultam. Ezt követően aránylag fiatalon felkerültem a tartalékcsapatba, ahol Csongrádi Ferenc, Szabó József és Disztl László is a trénerem volt, akik úgy vélem, meghatározóak voltak az én pályafutásom során.
- Újabb memóriateszt: emlékszel még az első hivatalos mérkőzésre, amin pályára léptél a Vidi utánpótlásában?
- Hú, konkrétan nem, de az biztos, hogy egy Budapest Bajnokság néven futó pontvadászatban szerepeltünk sok jó csapat és tehetséges játékos mellett, Kiss Imre bácsi vezetésével.
Arra emlékszem, hogy volt abban a bajnokságban női csapat is, a László Kórház, amelyben sokkal idősebb lányok játszottak, s az Imre bácsi a meccs előtt kifejezetten megtiltotta, hogy a pályán tiszteletlenül viselkedjünk, káromkodjunk a hölgyek társaságában. Aki ezt megszegi, egy hétig nem mehet edzésre. Be is tartottuk a kérését.
Ez az ami igazán megmaradt bennem azokból az évekből, illetve az, hogy azt a pontvadászatot mi simán megnyertük.
- Kiket tudsz megemlíteni az egykori csapattársak közül, akik eljutottak a felnőttek közé, s akár a Vidiben, akár máshol magas szinten fociztak?
- Akkoriban nagy tehetségnek tartották a Bognár Gyurikát, aki aztán el is jutott az NB I-ig Sopronban, majd Ausztriában focizott. Említhetem a Diczkó Csabát, aki végig korosztályos válogatott volt, ő is pályára lépett az NB I-ben, a Topos Zsoltit, a Csordás Tomit, akik komoly szintig jutottak, illetve el ne felejtsem gyerekkori jó barátomat és csapattársamat, Domján Attilát, akivel együtt nőttünk fel és később is együtt játszottunk több helyen, sőt, edzősködtünk is együtt. Ők azok akiket ki tudok emelni a régiek közül, aki vitték valamire a pályán.
- Ahogyan te magad is vitted valamire. Még akkor is, ha nem a Vidihez kötnek kapusként a felnőtt NB-s éveid. Mindenesetre egy meghatározó élményed lehetett a Videotonban is, mivel a Csank János-féle, máig több másodosztályú rekordot tartó csapatban ott ültél a kispadon, sok kiváló játékossal edzhettél együtt, részeseként a rekord pontszámmal és gólaránnyal könnyedén NB I-es (nem tévedés, akkoriban a másodosztályt hívták NB I-nek, az első vonal a PNB, a Professzionális Nemzeti Bajnokság volt) bajnokságot nyerő alakulatnak. Miként emlékszel erre vissza?
- Én akkor még nagyon fiatal voltam, de nekem mindig
nagy élmény volt a kispadon ülni abban a csapatban, még előtte is, amikor hajszállal, egyetlen góllal kiestünk az élvonalból. A visszajutó Vidiben kiváltképp jó volt ott lenni a többiekkel, kiváló futballisták társaságában, olyan szakemberek irányításával, mint Csank János, Vass Laci bácsi, Disztl Peti. Ez az időszak meghatározó volt az életemben, nagyon sokat tanultam a stábtól és a társaimtól is, olyan remek játékosoktól, mint Zombori Zalán, Csató Sanyi, Marius Cheregi, és még sorolhatnám azokat, akik nemcsak az akkori másodosztály, de az élvonal szintjén is kiemelkedőek voltak. Egy rendkívül jó csapategység is társult az egyéni kvalitások mellé, nem volt véletlen az, hogy 101 ponttal nyertük meg a bajnokságot.
Méltán szép emlék ez sokaknak, dacár annak, hogy nem az első osztályhoz köthető.
- Már korábban volt egy rövid kölcsönidőszakod, amikor Velencén védtél, majd jött többször is Bodajk. Nehéz döntés volt azt mondani, hogy bármennyire is szeretek itt lenni, ahhoz, hogy folyamatos lehetőséget kapjak, el kell igazolnom más csapathoz?
- Igyekeztem mindig reálisan látni a saját helyzetemet, azt hamar be kellett látnom, hogy az, hogy én itt a Videotonban meghatározó kapus legyek, kevés vagyok. Ezért próbáltam olyan lehetőséget keresni, ami több játékpercet biztosított számomra. Először Bodajkon kettős igazolással védhettem fél évig kölcsönben, aztán jött a lehetőség, hogy végleg oda igazolhassak. Ezt ki is használtam, stabilan szerepeltem az akkor NB III-as csapatban, amelynek a később az MLSZ-ben is alelnökként és ideiglenesen elnökként is tevékenykedő Nemes Ferenc volt az elnöke, tulajdonosa, Hartyáni Gábor volt a vezetőedzője, s olyan csapattársakkal játszhattam együtt, mint a már említett Diczkó és Domján, vagy Pálfi Laci, akik mind kiváló játékosok voltak. Egy nagyon jó közösség jött össze, nem véletlenül nyertünk bajnokságot. Ennek akkor lett vége, amikor az NB II-es csapatot az MTK vette át, úgyhogy onnan mentem tovább Felcsútra, Siófokra, Százhalombattára, Ausztriába, hogy aztán megérkezzek Csákvárra.
- Ahhoz a csapathoz érkeztél akkor Csákváron, amelynek hosszú évekig meghatározója voltál. A megyéből az NB II-ig jutottatok, s ott is fejezted be az aktív éveidet. Ezt könnyű volt így elmondani, lerni egy mondatban, de nyilván ez ennél többet takar.
- Igen, ez egy kifejezetten jó döntés volt. Előtte nyáron jöttem haza Ausztriából, s egy fél szezont Kápolnásnyéken védtem. Onnan hívtak Csákvárra télen, s oda is igazoltam. Nem kevesebb, mint 14 évet húztam le ott játékosként, ezdőként, vezetőként, ez is igazolja a döntés helyességét. Mindent kipróbálhattam ott, sikerrel. Kezdődött azzal, hogy veretlenül - ami talán azóta sem sikerült másnak - megnyertük a Megye I-et, majd aztán az NB III-ban is diadalmaskodtunk, feljutva az NB II-be. Talán nekünk is köszönhető, hogy ma már egy nagyon stabil másodosztályú csapata van a városnak.
- Jó alapokat fektettetek le anno.
- Így van, ez a legjobb megfogalmazás. Nyilván ehhez kellett a tulajdonos-elnök Nagy Sándor elhivatottsága, sportimádata, akinek élete a foci és maga Csákvár. Itt is megemlíteném Domján Attilát, akivel együtt kerültünk oda, s hasonló módon játékosként, utánpótlás vezetőként, edzőként tevékenykedett,
elég komoly melót tettünk bele többen is - Toldi Gabit és Bognár Gyurit, akivel feljutottunk az NB II-be, ki ne felejtsem - azért, hogy ott tartson a Csákvár, ahol most. Bognárt kiemelném, mert tőle szakmailag és emberileg is sokat lehetett tanulni.
Én magam is sokat kaptam tőle.
- Ha már annyit említetted Domjánt: rá mondhatjuk, hogy számodra gyerek korod óta ő a nagy futball-cimbi?
- Igen, egyértelműen! Bozsóval kiskorunk óta együtt játszottunk. Én már itt voltam a Vidiben, amikor ő Abáról ide került, s úgy hozta az élet, hogy azóta is jóban vagyunk, több helyen megfordultunk mindketten, majd együtt is hagytuk abba a focit Csákváron. Nem beszélünk ma már minden nap, de ő olyan nekem, mintha mindig együtt lettünk volna.
- Ezzel megérkeztünk a jelenbe, illetve az aktív pályafutásod utáni érába. Mikor, miképpen döntöttél úgy, hogy kapusedző leszel?
- Érdekes, de már egészen fiatalon foglalkoztatott engem ez a kérdés, hogy kapusedző legyek. Úgy gondoltam, hogy a labdarúgó pályafutás után valamivel kellene foglalkozni, ami kapcsolódik a focihoz és ez vonzott leginkább. Most már elég régóta, 17 éve tevékenykedek itt a Videotonban kapusedzőként. A Főnixben kezdtem, 1 év után kerültem a Vidihez, Németh Jani bácsi szólt, hogy az utánpótlásnak kellene kapustréner, akkor kerültem át a Sóstóra, ahol végigjártam a ranglétrát a kicsiktől a nagyokig. Akadt olyan, amikor egyedül csináltam mindent, voltam a női csapatnál, majd Pető Tominál kerültem a férfi felnőtt csapathoz 2024 nyarán, azóta is itt vagyok.
- Nem lehet ez véletlen, s amikor eljutok és megnézek egy-egy edzést, akkor ez erősödik is bennem, mert úgy látom, jól tudtok együtt dolgozni.
- Jól látod.
Úgy gondolom, hogy emberileg és szakmailag egyaránt jól passzolunk egymáshoz a Tomival. Szeretek vele dolgozni, hasonló habitusú, hasonló gondolkodású, ugyanazokat az elveket vallja a fociról, mint magam is.
Nagyon fontos az emberi része, a Tamásban az is megvan, tudom, mikor mire számíthatok tőle, ami nagyon fontos.
- Milyenek most a Vidi kapusai? Nem csak a felnőtt csapatnál, úgy általánosan, klubszinten. Nyilván figyeled az utánpótlást is.
- Én úgy látom, nem állunk rosszul. Felnőtt szinten a Kemenes Botond tehetséges kapus, aki korábban, még az előző szezonban nem kapott sok lehetőséget, de most valószínűleg megkapja ezt hosszabb távon is. Mellette két fiatal kapusunk van: "Fodi" (Fodor-Papp Tamás, akit közben kölcsönadott a klub) és Vas Bálint, aki még csak most töltötte be a 17. életévét, nagyon tehetséges, nem véletlen, hogy az NB III-as Budaörsben 16 évesen már több, mint 20 meccsen védett. Ebben a korban ez nagyon komoly dolog, a korához képest nagyon érett produkciót nyújt. Nyilván időre lesz szüksége, hogy megszokja az NB II-es ritmust, de mivel Vajda Gusztáv kollégánk nagyon jól dolgozott, az U17-es csapatunk feljutott a Kiemelt Bajnokságba, ezért az U19-ben is tud még védeni, ami neki is jó, nekünk is jó, hiszen velünk edz, készül, s ha úgy hozza a sors, nyugodt szívvel tenném be a felnőtt csapatba őt is, Fodit is. Tehát a felnőtteknél nem állunk rosszul, mint ahogy lejjebb az utánpótásban is sok tehetséges srácunk van, de esetükben még nehéz megmondani, hogy kiből mi lesz, lehet, egy azonban biztos: nem állunk rosszul, szerencsére.
- Családilag akad még más is rajtad kívül Hegedüséknél, aki a sportban tevékenykedik, vagy az utódok tekintetében tevékenykedhet a jövőben?
- Nem, nincs ilyen. A kislányom nem a sport felé orientálódott, ő gitározik, elektromos gitáron játszik és képezi magát. Amit tőlem örökölhetett az a kitartás és a szorgalom, csak ő ezt nem a sportban, hanem a művészetben, a zenében kamatoztatja.
- Végül a szokásos mérlegvonás: már az elején leszögezted, hogy kapusként elégedett vagy azzal, ami neked adatott. Ha mindent mérlegre teszel, ezt meg tudod erősíteni?
- Teljesen elégedett vagyok a pályámmal, akár az aktív kapus időszakomat nézem, akár az azt követő vezetői, edzői éveket, minden rendben van. Nincs hiányérzetem csak azért, mert nem adatott meg nekem a legfelsőbb szint a kapuban, valószínűleg erre voltak hivatottak a képességeim. Nekem az a fontos, hogy hétévesen elkezdtem valamit, amiben hittem, hogy jó lesz és csinálom, s hogy ma, 49 évesen is ezzel foglalkozhatok. Az én poharam tehát tele van.
