A Vidi-"sztori", kicsit másképp
A Vidi-"sztori", kicsit másképp
A Vidi-"sztori", kicsit másképpAz elmúlt napokban, amióta kiderült, hogy a Videoton labdarúgócsapatát működtető Kft. tulajdonlására kiírt pályázat legutóbbi körének nyertese után a második helyezett sem tudta produkálni a szerződéskötéshez, illetve a tulajdonba kerüléshez szükséges legfontosabb feltételt, a vételhez a pályázatban vállalt összegű bankgaranciát, azóta fogadatlan prókátorok, "én megmondtam előre" Nostradamusok sora fejtette ki - kevés kivételtől eltekintve - vadabbnál vadabb teóriákat gyártva véleményét és szent meggyőződését az ügy pillanatnyi állásával kapcsolatban. Akármennyire is nehéz, mégis érdemes kicsit földhözragadtabb szemszögből konstatálni a miérteket és hogyanokat.
Azt halljuk, olvassuk naponta tucatszám, vagy éppen sokkal többször, hogy" egy ilyen nagy klub, jelentős múlttal és eredményekkel, sokkal jobb jelölteket érdemelne ezeknél a szélhámosoknál, kalandoroknál, mint akik végül pályáztak a tulajdonrészre." Való igaz, a magyar futballt tekintve, különösen a vidéki klubokat, az élmezőnyben van a fehérvári a mindenkori eredményességet tekintve, azonban le kell szögezni azt, hogy a múlt érdemeiért nem adnak milliárdokat, csak a jelen értékeire és a jövő lehetőségeire, amelyeket a klub, a csapat által remélhet a befektetőjelölt. Ebben a tekintetben a jelen sajnos az NB II, annak is a középmezőnye, amire fényes jövőt vizionálni meglehetősen nehéz.
Mindezek folyománya az, hogy igazán komoly, jelentős tőkével rendelkező külföldi befektető nem itt és nem a Videoton FCF-ben látja a jó befektetési lehetőséget. Mondjuk ki, írjuk le konkrétan: a jelen Vidije nem tartozik a legpiacképesebb árucikkek közé a nemzetközi futballpiacon, de még a hazain sincs az élmezőnyben. Éppen ezért sem lehetett igazán reálisan azt várni - és ennek elmaradását az önkormányzaton számon kérni -, hogy nem álltak sorba az igazán tőkeerős jelöltek a pályázatnál vagy éppen "nem hozott valakit" aki az új gazda lehetne. Előre egyik kandidálóra sem volt ráírva, hogy majd nem fog tudni teljesíteni és nem annyira komoly, mint esetleg mutatta vagy mondta magáról...
A pályát még jobban nehezíti kezdettől az a tény, hogy az eladó fél egy önkormányzat, amely nem gondolkodhat egy pályázatnál szimplán gazdasági szereplőként és nem írhat ki olyan feltétellel pályázatot egy - jelen esetben a klub is az - önkormányzati tulajdonú vagyonelemre, amilyenekkel éppen akar. Egy privát cég vagy vállalkozó annyiért árulja és adja a portékáját, amennyiért és ahogyan akarja, egy állami vagy önkormányzati "egység" nem adhatja el, nem értékesítheti kénye-kedve szerint az értékeit, csak szigorú szabályoknak megfelelve. Ezeket kell tudniuk azoknak, akik harsányan azt kérik számon az eladó félen, Székesfehérvár Önkormányzatán, hogy miért szabott meg olyan magas vételárat és olyan szigorú feltételeket, mint amilyeneket és miért nem adja el ugyanúgy jelképes összegért, akár 1 Ft-ért a klubot működtető Kft-t, ahogy és amiként azt kapta a korábbi tulajdonostól? Pontosan ezért! Mert nem a vonatkozó jogszabályok értelmében nem tehette, nem teheti, nem akarat kérdése ez...
A tényeket nézve tehát a történet sokkal egyszerűbb annál, mint azt a kritikusok gondolják, sőt sokan közülük állítják! A jelenlegi tulajdonos önkormányzat bő egy évvel ezelőtt megmentette a biztos megszűnéstől, vagy megyei osztályba történű visszasorolástól a klubot azzal, hogy kényszermegoldásként felvállalta az ideiglenes tulajdonos szerepét, majd elkezdett dolgozni azon, hogy mielőbb új, gondos gazdája legyen a klubnak, a csapatnak, a Kft-nek. Első nekifutásra egy évre vállalta a klub fenttartását úgy, hogy a felnőtt csapat működtetésére pénzt saját forrásból nem fordít, kizárólag az utánpótlást támogatja, olyan mértékben, mint addig. Az, hogy már a második év elején járunk és két pályázati kör sem hozott eredményt, ebben az önkormányzatnak legfeljebb annyi "felelőssége" van, hogy nem tudott előre pontosabban jósolni, nem tudta - mert nem tudhatta - előre, hogy máig nem sikerül új gazdát találni a Vidinek.
A helyzet persze nem idilli, de nincs is ok a világvége-hangulatra. Jön egy újabb pályázati kör, amit várhatóan októberben kiír és novemberben le is zár Székesfehérvár Önkormányzata, illetve annak Közgyűlése. Az továbbra is lutri, kik fognak pályázni és mi ígérnek a pályázataikban, de az biztos, hogy - a vonatkozó jogszabályokkal összhangban lévő kereteken belül - egyszerűsített eljárás és feltételrendszer okán senkinek sem kell majd olyat ígérnie, amit nem tud betartani. Arra persze nincs garancia, hogy nem lesz ilyen, de ezeket előre kiszűrni szinte lehetetlen. Itt nem működik az, amit szintén néhányan kommentben írtak a közösségi médiában, hogy "csak meg kellett volna nézni a cég vagy annak vezetője Facebook-oldalát és tudni lehetett volna, hogy szélhámos"... Nem, ennyiből nem lehet tudni. Furcsa vagy árulkodó jeleket lehet találni egy közösségi profilon vagy oldalon, de tényként kezelni bármit is egy Insta vagy Face-bejegyzés, fotó láttán nem lehet.
Ebben a helyzetben csak remélni lehet, és hinni abban, hogy lesz majd a következő pályázati körben oylan jelentkező, aki valóban komolyan szeretne segíteni a klubon, aki gondos gazdája lehet a csapatnak, van jövőképe és abban újra egy élvonalbeli Vidit szeretne látni, ezért pedig mindent megtenni. Hogy ki lehet ilyen? Erős eséllyel egy magyar jelölt, aki pontosan tudja, mi a Videoton, mit jelent ez a csapat, ez a klub sok tíz, sőt százezer embernek Magyarországon és a nagyvilágban. Aki nem ígér nagyot, de amit igen, azt betartja.
Mit tehetünk mi, és mit tehetnek a szurkolók? Először is teremtsünk pozitív hangulatot csapat körül! Mi, újságírók ne vizionáljunk olyat, ami nem reális, ne fokozzuk a negatív hangulatot, hangolva nagy mértékben a szurkolókat is. Maguk a szimpatizánsok pedig azzal segítenek, ha nem gyártanak összeesküvés-elméleteket, nem ülnek fel hangulatkeltő provokációknak, bíznak az önkormányzatban és támogatják törekvéseit a reménybeli új tulajdonos megtalálásáig, de legfőképpen SZURKOLNAK A CSAPATNAK minél nagyobb számban, hogy a lényeg mégiscsak oda koncentrálódjon, ahová való: A PÁLYÁRA!
