3 hónapnál régebbi cikk

Kiwinda is a Vidiben folytatja
Fehérvár Médiacentrum fotója
Fehérvár FC
Kiwinda is a Vidiben folytatja

Az afrikai felmenőkkel is rendelkező ukrán utánpótlás válogatott támadó a fehérvári labdarúgó csapat legújabb szerzeménye, a piros-kékek nyolcadik - a kölcsönből visszatérőkkel együtt tizedik - új nyári igazolása.

Napok óta Fehérváron várta az ukrán szövetség dokumentumait, amelyek mostanra befutottak, így a Vidi bejelenthette legújabb igazolásaként az ukrán utánpótlás válogatott támadó, az apai ágról kenyai származású Daniel Kiwinda érkezését.

A gyors, jó felépítésű 20 éves csatár a nyáron hirtelen megszűnt Dnipro csapatában már bemutatkozott az ukrán élvonalban, illetve az Európa Ligában játszott a Sparta Praha elleni párharc során is.

Kiwinda jól illeszkedik a Fehérvár FC fiatalítási koncepciójába, ugyanakkor megvan már a kellő tapasztalata ahhoz, hogy rövid távon a csapat erőssége lehessen.

Egy lejárt szerződésű kapus és egy védő igazolása van még tervben a piros-kékeknél, így nem tekinthető teljesen lezártnak az NB I-ben vitézkedő egylet kerete, amelyben Kiwinda a nyolcadik - ha a kölcsönből visszatérő Kastratit és Babost is figyelembe vesszük, a tizedik - új érkező.

Az elmúlt idényhez képest komoly változások voltak már eddig is a Sóstón, hiszen Bartosz Grzelakot a kispadon Pető Tamás váltotta, míg kölcsönvétele után véglegesen - utóbb kiderült, csak két hónapra - a Vidihez került a múlt héten Angliába távozó Tóth Balázs, majd érkezett még végleg vagy éppen kölcsönbe Melnyik, Bedi, Holender, Milicevic, Kovács Mátyás, Ominger, Szabó Bálint és Kiwinda. A klub fiataljai közül a felnőttekhez került Lakatos Kristóf, Lakatos Dávid, Ekbauer Tamás, Virágh Milán és Kecskés Máté.

A távozó oldalon van Tóth Balázs, Schön, Fiola, Bese, Gergényi, Berki, Rockov, Hangya, Pinto és Karamoko.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek