2 hónapnál régebbi cikk

Bokorné Sike Erika vehette át az idei Aranylámpás díjat!
Fehérvár Médiacentrum fotója
FMSZGYEOK
Bokorné Sike Erika vehette át az idei Aranylámpás díjat!

Bokorné Sike Erika vehette át idén a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Aranylámpás díját, melyet minden évben a kiemelkedő munkát végző egészségügyi szakdolgozóknak ítélnek oda. A kamara ünnepségét idén Sárbogárdon tartották, ahol további 10 szakdolgozó részesült elismerésben.

Idén Sárbogárdon tartotta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fejér megyei szervezete szakdolgozói napját. Az egészségügyi dolgozókat Mészáros Lajos és Varga Gábor országgyűlési képviselők mellett a Szent György Kórház főigazgatója is köszöntötte. Mint mondta, három feladatot lát el a kamara, támogatja az országban az ápolás szakmai színvonalának megtartását, megfelelő érdekképviseletet biztosít tagjainak és támogatja az oktatást és az utánpótlás nevelést.

„Az utánpótlás jó kezekben van, mind az oktatási, mind az egészségügyi intézményekben komoly munka folyik. Az erősítés tehát már már érkezik, lehet, hogy egy-két év, de itt lesznek.” - fogalmazott Bakos Gábor, a Szent György Kórház főigazgatója.

Az utánpótlás fontosságát hangsúlyozta, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke is. Mint mondta a 25-45 éves korosztályt szeretnék visszacsábítani az egészségügybe – hozzátette, kevesebb fizikai és szellemi teher, és jobb ellentételezés esetén talán sokkal többen kipróbálnák magukat az egészségügyben. „Sokan szereztek szakképesítést, de nem az egészségügyben dolgoznak –  ez pedig sokszor mindössze pár tízezer forintos okokra, és a nagy fokú lelki, valamint fizikai terhelésre vezethető ez vissza.” - mondta el Balogh Zoltán, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. 

A köszöntők után adták át Semmelweis Napi Elismerő Okleveleket, illetve az Aranylámpás díjat is, melyet alapítása óta minden évben a kiemelkedő munkát végző egészségügyi szakdolgozóknak ítélnek oda. Idén a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fejér megyei szervezetének elnöke Bokorné Sike Erika vehette át az elismerést.

”Minden elismerésnek örül az ember, de amikor a közvetlen környezetéből a kamarai tagtársai javasolják a kamara díjára, ennék nagyobb elismerést nem lehet elképzelni.” - nyilatkozott  Bokorné Sike Erika, hozzátette: szerencsés, mert egy életen keresztül olyan munkát végezhetett, amit szeretett. Mindig sok jó emberrel volt körülvéve, olyanokkal, akiktől mindig tanulhatott. A későbbiekben pedig 20 éves főnővéri pályafutása alatt ő maga is arra törekedett mindig, hogy dolgozói jól érezzék magukat a munkahelyükön, hogy emberség és tisztelet és megfelelő mértékű szakmaiság vegye körül a kollégákat.

Bokorné Sike Erika egészségügyi pályafutását az érettségi évében, 1978-ban a SOTE Tüdőgyógyászati klinikáján laboratóriumi segédasszisztensként kezdte. Később a klinika fekvőbeteg osztályán segédápolóként ismerkedett meg a nővéri munka alapjaival, itt érlelődött meg benne, nővér lesz. 1982-1984 között a Fejér Megyei Kórház Sebészeti osztályán dolgozott műszakos nővérként. A budapesti Dolgozók Egészségügyi Szakiskolájában megkezdett tanulmányait folytatta és 1983-ban megszerezte első egészségügyi végzettségét, általános ápoló és asszisztensi oklevelet kapott. 11 év kihagyást követően tért vissza a kórház sebészeti osztályára, majd az újonnan megnyílt szeptikus részlegre került, ahol műszakos nővérként, később kötözős nővérként, majd főnővér helyettesként teljesített szolgálatot. 1999-ben az osztály főnővéri feladatainak
ellátásával is megbízták. Fontosnak tartotta a szakmai fejlődést, ezért felnőtt szakápolói,
diplomás ápolói, egyetemi egészségügyi menedzser végzettséget szerzett.

A közel 20 éves főnővéri pályafutása alatt több osztályon, így az infektológiai, a bőrgyógyászati és reumatológiai osztályon is volt főnővér. Középvezetőként nagyon fontosnak tartotta, hogy közösséget, csapatot alkossanak az osztály dolgozói, hogy a tisztelet és a bizalom része legyen a mindennapoknak. Támogatta és inspirálta az ápolókat a tanulásra, segített problémáik megoldásában. Az ápoló tanulók elméleti oktatásában és vizsgáztatásában is részt vállalt. Szakmai és tudományos rendezvények, ünnepségek egyik szervezője, előadója. 40 év szolgálati idő után nyugdíjba vonult, ám a kórházhoz továbbra is kötődött; a Covid járvány idején az oltóponton önkéntesként, később alkalmazottként vállalt feladatot. Mindig fontos volt számára a szakdolgozók képviselete, azért a Magyar Ápolási Egyesület Fejér Megyei szervezetében is több cikluson keresztül vállalt tisztséget.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megalakításakor területi szervező, 2004-től 2007-ig az országos Jogi és érdekegyeztető Bizottság, 2007-től 2011-ig az országos Humánpolitikai és minőségfejlesztési bizottság tagja. 2004-től 2007-ig a területi szervezet általános alelnöke, 2011-től elnöke. Elnöksége alatt a területi szervezet mind szakmai, mind közösségépítő tevékenysége kiemelkedő.

Az elmúlt 13 év során vezetésével a területi szervezet minden kihívásnak meg tudott felelni, az ellenőrzések során példaértékű elismeréseket kapott. Kiváló szakmai munkájáért és a köztestületben végzett tevékenységéért több ízben részesült kitüntetésekben. Tevékenysége, véleményformálása előremutató és mindig a szakdolgozói társadalom helyzetének javítását, képviseletét tartotta és tartja szem előtt.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek