Felavatták az új csónakházat
Fehérvár Médiacentrum fotója
Preszter Elemér
Felavatták az új csónakházat

Az Európai Sporthét nyitónapjához kapcsolódva adták át a Kovács Katalin Nemzeti Kajak Kenu Akadémia csónakházát a Csónakázó-tó partján. A létesítményt a szomszédos Vörösmarty Általános iskola kajak-kenus diákjai fogják majd használni.

Bár már egy kis ideje használatba vették, a nemzeti színű szalag átvágásával tették hivatalossá, hogy a Csónakázó-tó partján megkezdte működését a Kovács Katalin Nemzeti Kajak Kenu Akadémia Csónakháza. A létesítményt a szomszédos Vörösmarty Általános Iskola diákjai használják, jelenleg 3 évfolyamból hatvanan. 

"Ez egy óriási lehetőség a gyerekeknek, és az intézménynek is. Azt gondolom, hogy egy lehetőség arra, hogy megismerkedjenek a vízi sportokkal, a kajak-kenuval, illetve mindenféle evezős technikákat sajátítsanak el. Nagyon jó helyzetben vagyunk itt a Vörösmartyban, hiszen itt a Csónakázó-tó mellett épült ez a csónakház, így a testnevelés órák időtartama alatt meg tudjuk valósítani az edzéseket." - Makainé Vida Bernadett, a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója.

A háromszoros olimpiai bajnok, 31-szeres világ- és 29-szeres Európa-bajnok Kovács Katalin nevét viselő Akadémia fő célja, hogy megszólítsa a gyerekeket, és ha nem is élsportolót, de legalább sportolni szerető felnőtteket neveljen belőlük szakembereik segítségével.

Mészáros Attila alpolgármester Székesfehérvár Önkormányzata nevében köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a Csónakázó-tó felújításáért. Mint mondta, a több mint öt éve elkészült beruházás, a mederkotrás és a partfalépítés adta meg a sportképzés alapjait.

A vörösmartys diákok Kovács Katalinnal együtt csomagolták ki az újonnan érkezett hajókat, melyeket rögtön ki is próbáltak a Csónakázó-tavon. Ezeket a kajakokat használják majd a gyerekek az edzések során is. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek