Felemás sportszombat - az Alba és a MÁV férfi röpisei nyertek, a női kézisek és röpisek kikaptak
Fehérvár Médiacentrum fotója
Alba Fehérvár/Simon Erika
Felemás sportszombat - az Alba és a MÁV férfi röpisei nyertek, a női kézisek és röpisek kikaptak

Az Alba kosarasai küzdelmes találkozót húztak be hazai pályán, a Loki röplabdás fiai idegenben győztek. A klub női csapata a VOK-ban kapott ki a bajnoktól, a női kézisek pedig idegenben újra az aktuális sereghajtótól.

A 22 pontos Horne, a 20 egységet termelő Nichols, a 17 pontig jutó Filipovity, valamint az egyaránt 13-13 pontot szerző Vojvoda és Thomas vezérletével 97-92-re verte a végig jól küzdő Zalakerámia ZTE KK-t a férfi kosárlabda NB I/A 4. mérkőzésén az Alba Fehérvár. Alejandro Zubillaga csapata ezzel negyedik hazai tétmeccsét is behúzta ebben az idényben, ám idegenben ugyancsak négy találkozóján még nyeretlen.

A zalaiak elleni meccset a vendégek kezdték valamivel jobban, 11-7-re ellépett, de összekapta magán némileg az Alba és 27-25-re elvitte az első negyedet. A másodikban is nagy volt a küzdelem, egy jó szériával már 11 ponttal vezetett a ZTE (38-49), innen kezdett el felzárkózni újra a hazai egylet, de a nagyszünetre 49-44-es zalai vezetéssel vonultak a felek.

A fordulást követően sokáig nem változott semmi, 66-61-ig a látogatók vezettek, ám az utolsó szűk 3 percet megnyomta a Zubillaga-legénység és 69-66-ra fordított. Mint utóbb kiderült, ez sokat nyomott a latban, mert a végső 10 percben nagyon igyekezett a ZTE, át is vette a vezetést, majd ide-oda billegett az előny. 83-83 után egy 8-0-ás futással lépett el véglegesen az Alba Fehérvár, amely végül 97-92-re be is húzta a mérkőzést.

Fontos győzelem volt, de a folytatásban még több kell majd a dobogós álmok megtartása érdekében. A következő héten újabb kétfrontos csata vár Vojvodáékra: az EK-ban kedden (október 22.) Tallinnban az észt Kalev vendégei lesznek, majd a bajnokságban szombaton (október 26., 18.00) jön a Szolnok elleni "örökrangadó", ugyancsak idegenben.

Aranyéremre hajtó, esélyes csapathoz méltó játékkal harmadik idegenbeli Extraligás bajnokiját is megnyerte a MÁV Előre Foxconn férfi röplabda alakulata. Omar Pelillo csapata a legutóbbi bronzérmes MAFC-BME vendégeként nyert 3-1-re a 28 pontos Pesti, valamint a 13-ig jutó Bakiri főszereplésével.

Az első szettet 4-0-val kezdte a MAFC, amely 16-15-ig vezetett is. Ekkor egy remek 0-5-ös szériával 21-16-ra átvette a vezetést, majd 25-20-ra meg is nyerte a mindig fontos nyitó játszmát a székesfehérvári gárda, amely 20-20-ig kiélezett csatát vívott a fővárosi együttessel, majd lefagyott és pillanatok alatt elbukta a játszmát 25-21-re.

A figyelmeztető jel jókor jött, már végig nagyon koncentráltak Pestiék, akik 21-23-nál is észnél voltak és egy 4-0-ás rohammal lezárták harmadik a játékrészt. Nem volt ez másképp a negyedikben sem: szorosan alakult ugyan az eleje és a közepe, de a hajrá ismét a MÁV Előréé lett, 18-19 után rátett még egy lapáttal, 25-20-al lezárta a szettet és egyben a találkozót.

A klub női csapat éppen ellentétes utat jár be: háromból három Extraligás derbijét vesztette el, igaz, az évek óta egyeduralkodó Vasas Óbuda ellen ez szombat este nem volt csoda. Az első szettben még remekül tapadt a topfavoritra Lukasz Przybylak egylete, amely 19-17-nél még vezetett, de 25-23-ra kikapott.

A folytatásban egyre magabiztosabbá vált a címvédő, míg a fehérvári hölgyek egyre kevésbé hittek magukban, így a második játszmát 25-18-ra, a harmadikat pedig 25-17-re nyerte meg a bajnok Vasas, amely továbbra is hibátlan, míg a MÁV Előre Foxconn nulla pontos.

Az Alba FKC NB I-es női kézilabdázói a pozitív szezonkezdet után összezuhanni látszanak, sorrendben a harmadik vereségüket könyvelhették el, ráadásul mindhármat az adott forduló előtt még sereghajtó ellenféllel szemben. A Békéscsabát és a Dunaújvárost követően most az első öt mérkőzésén csak 2 pontot szerző Kisvárda ellen kapitulált Suzana Lazovic csapata.  

A 30-27-es végeredmény megérdemelt a várdaiak részéről, mert bár a 3. percig többnyire hátrányban voltak, koncentrált kézilabdával a maguk javára fordították a mérkőzést. Trawczynska 6 góljáért dicsérhető, egyébként más átlagon felüli produkció nem akadt a fehérvári alakulatban, mely a következő fordulóban, majd november 2-án 16.30 órakor a DVSC-t fogadja a Köfém Sportcsarnokban.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek