1 hónapnál régebbi cikk

Vereség Hollandiától, de ezúttal nem a pályán történtek voltak fontosak
Fehérvár Médiacentrum fotója
MLSZ
Vereség Hollandiától, de ezúttal nem a pályán történtek voltak fontosak

Irreális körülmények között kapott ki az NL-ben labdarúgó-válogatottunk a hollandoktól, miután a kispadon rosszul lett a pályaedző, Szalai Ádám, akit kórházba szállítottak.

4-0-ás vereséget szenvedett a Nemzetek Ligája ötödik mérkőzésén a magyar labdarúgó-válogatott Hollandiában, ám ezen a mérkőzésen nem az eredmény volt a legnagyobb csapás, ami a mieinket sújtotta, mivel a kispadon rosszul lett a korábbi kiváló csatár, a nemzeti csapat jelenlegi pályaedzője, Szalai Ádám. Az eset a 7. percben történt, így gyakorlatilag az egész meccset úgy játszották le Szoboszlaiék, hogy fejben nyilvánvalóan nem voltak százszázalékosan a pályán...

A találkozó elején két magyar ziccer adódott: előbb rögtön az első percben Sallai passza után Nego lőtt a kapusba az ötösről, de mivel végül lest jelzett az asszisztens, ha be is megy, aligha adja meg a játékvezető. A 3. percben Van Hecke bakija következtében Szoboszlai lódulhatott meg a bal szélen, az ötös bal sarkáról azonban kissé elönzőzve a ziccert, Van Dijkbe lő, csakhogy a lecsorgó így lett jó Schäfernek, aki aztán hatalmas helyzetben fölé durrantott!

Nem lehetne azt mondani, hogy rosszul indult volna számunkra a meccs. Csakhogy elérkezett a 7. perc, amikor egy bal oldali beadás után a magyar csapat tagjai riadtan néztek a kispad felé, ahol valaki rosszul lett. A spanyol játékvezető, Jesús Gil Manzano azonnal megszakította a játékot, s nyomasztó percek jöttek, a kispadot azonnal körbevették, majd el is takarták, először nem lehetett tudni, mi történt. Később kiderült, hogy a nemrégiben visszavonult Szalai Ádám lett rosszul, aki a válogatott stábjának legfrissebb tagja, pályaedzője.

Összesen 12 percet állt a játék, majd miután Szalait kórházba szállították, a csapat pedig némi kupaktanácsot követően úgy döntött, folytatják a játékot, jött az ijedtségre a fekete leves: a VAR-szobából szóltak rá Manzanóra, hogy a játék megszakítása előtti beadásnál Nikitscher kézzel ért a labdához. A játékvezető megnézte az esetet és büntetőt ítélt, így a megrázó kényszerszünet után azonnal 11-es! Ezt Weghorst magabiztosan értékesítette. 

Két perc sem telt el a hazai vezetést követően, Nagy beadását Sallai fejelte nagy helyzetben kapura, de a nem túl jól helyezett labdát Verbruggen védeni tudta. Senki egy szót sem szólhatott volna, ha már két gólnál tart a magyar csapat. De nem tartott, sőt, egyre inkább átvette az irányítást a holland gárda, Dibusznak kétszer is nagyot kellett védenie.

A kényszerű vészleállás okán elrendelt 13 perces hosszabbítás letelte előtt nem sokkal Nagy Zsolt akasztotta a 16-oson belül feleslegesen a kifelé cselező Malent, újabb hazai 11-es, amit ezúttal Cody Gakpo használt ki, így a csapatok 2-0-ás hazai előnnyel mehettek félidei pihenőre. Annyi pozitívum adódott közben, hogy a hírek szerint Szalai tudatánál van, stabil az állapota, de kórházi megfigyelés alatt áll.

A folytatásban egyre jobban maga alá került a mentálisan érthetően rossz állapotban lévő magyar egylet, amely még így is szépíthetett volna, de Szoboszlai belecsúsztatott egy beadásba, amire éppen Nego robbant be gólt ígérően, aki így centikkel ugyan, de lemaradt a labdáról, majd Sallai lőtt ziccerben, de kiszorított helyzetben az oldalhálóba.

Mindezek előtt, közben és után további holland lehetőségek és két gól is érkezett: előbb a Dumfries, majd Koopmeiners vette be immár nem 11-esből Dibusz kapuját. Alig várta mindenki, hogy ez a lidércnyomásos meccs befejeződjön. A 93. perc végén ez is megtörtént. A hollandok nyertek 4-0-ra, megérdemelten, de most legkevésbé ez számított...

Kedden még egy mérkőzés vár a mieinkre: hazai pályán a bosnyákokat 7-0-ra elgázoló, csoportgyőztes Németország lesz Szoboszlaiék ellenfele 20.45-kor.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek