Csucsánszky Zoltán - aki az érettségi miatt nem lett Európa-bajnok
Csucsánszky Zoltán - aki az érettségi miatt nem lett Európa-bajnok
Csucsánszky Zoltán - aki az érettségi miatt nem lett Európa-bajnok- 1985-től '91-ig voltál a Vidi játékosa, fiatalon, 20 évesen igazoltál Fehérvárra, de már kellő NB I-es rutinnal a hátad mögött. A kezdetekről az él a köztudatban, hogy Csepelen indult a te pályafutásod, ami csak részben igaz, mert egy környékbeli kis klub volt az első egyesületed, ha jól tudom.
- Így igaz, a 70-es évek közepén Szigetújfaluban kezdtem el focizni, majd 2-3 év után Csepelre kerültem, ahol végig jártam az utánpótlás ranglétrát. Az NB I-ben is korán, már a 80-as évek elején bemutatkozhattam.
- Ki vagy mi volt az, aki, ami a foci felé terelt gyerekként?
- Abban az időben nem sok más lehetősége volt a fiúknak, mint a sport, a foci, de az sem mellékes, hogy a helyi pályától 50 méterre laktunk, és édesapám is a futballban dolgozott amatőr játékosként, vezetőként, természetesen ez meghatározta az én pályafutásomat is.
- Megvan még, emlékszel, hogy mi volt és kik ellen az első hivatalos mérkőzésed?
- Őszintén szólva nincs meg, de el kell mondjam, hogy Szigetújfaluban nem voltam még igazolt játékos, mert a serdülő korhatárt sem értem még el, ami nélkül nem lehetett igazolt labdarúgónak lenni, de azért "feketén" már ekkor is játszottam 3-4 évvel idősebb gyerekek ellen, nem tudom már először ki volt az ellenfél, de azt tudom, hogy az első hivatalos mérkőzésem már Csepelen volt, amikor a 13 évesek között bemutatkoztam.
- Első gól? Erről vannak emlékeid?
- Nincs, de az az igazság, hogy a régmúltra részleteiben már kevésbé emlékszem, egyébként is én a mában és a mának, illetve a jövőnek élek. Az első olyan maradandó emlékem, amit nem is tudnék elfeledni, az a Csepel és a Ferencváros mérkőzése volt a Népstadionban, a mai Puskás elődjében. Akkor
a Fradi az Üllői úti pálya felújítása miatt a Népstadionban játszotta a meccseit. Én ezen az 1982-es összecsapáson egy 15-20 perces lehetőséget kaptam ifjoncként, 16 évesen, sikerült egy nagy gólt lőnöm a zöld-fehéreknek, ami ráadásul az első volt az NB I-ben, és még nyertünk is 3-1-re!
Ez kétségtelenül emlékezetes pillanat volt számomra.
- Aztán néhány év csepeli szereplést követően megérkeztél Fehérvárra. De még mielőtt ezt boncolgatnánk, érdemes megemlékezni arról, hogy a te generációd egy igazán tehetséges, kiemelkedő generáció volt, remek ifjúsági válogatottal, amelynek oszlopos tagja voltál.
- Igen, valóban. Nagyon szerencsés helyzetben voltam, mivel egy igen jó korosztálynak bizonyult az enyém, az ifjúsági és a diákválogatottal 3-4 éven keresztül sok meccset játszottam.
A Bicskei Bertalan irányította ifjúsági válogatottnak végig tagja voltam, el is jutott ez a gárda az Európa-bajnoki aranyéremig, ám sajnos én pont az Eb-n már nem játszhattam, mivel az időpontja ütközött az érettségiével, s a családi kupaktanács úgy döntött, hogy a jövőm szempontjából fontosabb az érettségi, így én maradtam itthon és leérettségiztem, közben pedig az a válogatott, amelynek mindvégig kulcsembere voltam, megnyerte az Eb-t! Ez az Európa-bajnoki cím így hiányzik a tarsolyomból.
Ebben a csapatban egyébként olyan játékosok játszottak, akik később felnőtt válogatottak, légiósok lettek, így Perty Zsolt, Kovács Ervin, Kovács Kálmán, Keller József, Pintér Attila, Zsinka Attila, vagy Vincze István, akik mind válogatottak, bajnokok, kupagyőztesek és jó külföldi bajnokságokba szerződő légiósok lettek. Ekkor már NB I-es játékos voltam, itthon szépen alakult a pályám, de az érettségit nem lehetett eldobni, vagy félretenni.
- 1985-ben, éppen akkor érkeztél Fehérvárra, amikor a Vidi befejezte a dicsőséges UEFA-kupa menetelését. Mennyiben játszott szerepet az ideigazolásodban ez a sikersorozat, hogy ehhez a csapathoz csatlakozhatsz?
- Én nagyon szerettem Csepelen játszani. Egy kicsit furcsa közeg, de abban az időszakban nagyon jó közösség volt. Mivel azonban a Videoton megkeresett, s valóban, az UEFA-kupa menetelés mindenkinek, így nekem is meghatározó élmény volt, Fehérvárra költöztem. Édesapám és a hozzám közelállók egyöntetűen támogatták ezt a döntésemet, hiszen egy nagy, jól menedzselt, eredményes klubhoz kerülhettem ezzel, ami egyértelműen a fejlődésemet szolgálhatja.
- Egyúttal egy olyan csapathoz kerülhettél, amely ugyan akkor a csúcson volt, de már 1-2 játékos távozott, így Burcsa, majd Csuhay, később a Disztl-testvérek, ezzel neked is nagyobb lehetőséged adódott a csapatba kerülésre, sőt, igen gyorsan kulcsemberévé és váltál a piros-kék alakulatnak.
- Valóban. Amikor idekerültem, akkor még csak a Burcsa Győző távozott külföldre, a többiek maradtak, nagyon nehéz volt ebbe a csapatba bekerülni, de viszonylag sok mérkőzésen játszhattam és egy sikeres, az egész pályafutásomat meghatározó időszak kezdete is volt egyben.
- Amennyiben visszagondolsz a Vidiben eltöltött hat évedre, mi az, amit a legmeghatározóbb élménynek tartasz? Nem feltétlenül a pályán, mindent mérlegre téve.
- A pálya, a Sóstói Stadion kezdettől fogva olyan hatással volt rám, ami jelentős mértékben meghatározónak bizonyult számomra. Minden nap szerettem oda járni. A közeg, az emberek, a szurkolók - őket ki kell emelnem, nagyon jó kapcsolatom volt velük mindvégig, de az egész csapatnak is - és nem utolsó sorban amiről már beszéltünk, az UEFA-döntős csapat, mind-mind sokat jelentettek nekem, ami pedig már az én aktív részvételemmel történt, a Kaszás-féle 1988/89-escsapatunk sikere szintén nagy élmény volt.
- A sajnos fiatalon tragikus baleset következtében elhunyt Kaszás Gábor vezetett csapat tekintetében el kell mondani, hogy ez egy nagyon jól, többnyire látványos támadófocit játszó gárda volt, amely egészen elképesztő módon minden más pontszámítás alapján bajnok lett volna, csak az abban az idényben érvényes szerint nem! Merthogy ez volt az a szezon, amelynek során döntetlen esetén 11-eseket rúgtak a csapatok, s a büntetőpárbaj győztese kapott 2, a vesztese csak 1 pontot, ez pedig nagyon nem jött jól a Videotonnak, merthogy ezeket a 11-es csatákat nem tudta hatékonyan abszolválni, dacára annak, hogy pl. éppen te voltál akkoriban a teljes magyar mezőny egyértelműen legjobb pontrúgója.
- Igen. Minden más pontrendszerben mi lettünk volna a bajnokok, így pedig még a dobogóról is lecsúsztunk, 4. helyen végzett ez a gárda.
Egy rendkívül jó közösség alakult ki ennél a csapatnál, sok agilis, fiatal, bizonyítani akaró játékossal és néhány fontos, rutinos futballistával - Végh Tibivel, Horváth Gabival, Emmer Lacival, Novath Gyurival, Koszta Janival - , valamint egy jól felkészült, fiatal vezetőedzővel, Kaszás Gáborral. Ez a csapat egy nagyon jól összegyúrt "egyveleg" volt, ami szépen focizott, a legtöbb gólt rúgta és a legtöbb győzelmet aratta, mégsem lett bajnok. Akkor, a szezon végén nem gondoltuk volna, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom volt, hogy ennek a gárdának már nem lesz llyen esélye újra.
Sajnos így történt. Utólag azt gondolom, hogy fiatalok voltunk, néhány kulcsmérkőzésen nem bírtuk el a terhet, nem tudtuk, miként kell az adott helyzetet kezelni. Nagyon sajnálom, sajnáljuk, de azért úgy gondolom, sok szép pillanatot és győzelmet adtuk a szurkolóinknak és saját magunknak is. Ami a pontrúgásokat illeti, valóban jól ment nekem ez a műfaj, de sokat is tettem érte.
- Ahogy én emlékszem, talán te voltál az egyetlen a magyar mezőnyben, aki tétmeccsen nem hibázott büntetőt Disztl Péterrel szemben, illetve szabadrúgásból is megtréfálta a 11-esek hárításában mindig remeklő szintén Vidi-legenda kapust.
- Igen. A Peti egy remek kapus volt, a 11-eseket speciálisan jó százalékban védte, ma napig jó viszonyban vagyunk egymással, s gyakran felemlegeti nekem azt az ominózus 1989-es 3-1-es Vidi-Honvéd meccset, amikor két szabadrúgás mellett egy büntetőt is értékesítettem ellene. Ez mai napig nagyon kedves emlék nekem.
- Ami a pontrúgásaidat illeti, tényleg sok szép találatot szereztél ezekből. Ez a Honvéd elleni tripla mellett mely nagy góljaidat, emlékezetes lövéseidet tudnád kiemelni?
- Talán még a Győr elleni 3-0-ás sikerünk 1988-ban, amikor rögtön a kezdés után egy szabadrúgásból bombáztam a bal felső sarokba, ami kellőképpen megalapozta a későbbi sima győzelmet, ami több, 8 év után az első volt az ETO ellen idegenben. Ezen kívül is volt még elég sok szép és fontos gólom. Az utánpótlás válogatottakban szerzettekre emlékszem még nagyon szívesen, így például a spanyolok ellenire, amit jó 40 méterről szereztem szabadrúgásból.
- Említetted már, hogy sokat tettél a kivételes rúgótechnikáért. Mi volt a recept elsősorban, a sok gyakorlás? Én magam is annak idején szerettem a pontrúgásokat, sokat gyakoroltam, így aztán pontosan tudom, hogy a gyakorlás az csak egy dolog, de kell a megfelelő adottság is, a jó lábtartás, a technika, nálad miképpen nézett ez ki?
- Tényleg rengeteget gyakoroltam.
Elárulok egy titkot, egy speciális receptet: ahol születtem és felnőttem, Szigetújfaluban, volt egy nagy, 3x5 méteres buszmegálló, és mivel nem sok társam akadt akkor, aki ebben partner lett volna, bizony naponta, éveken át ebben a buszmegállóban gyakoroltam, Ez volt a kapu, erre lőttem, passzoltam, mint egy rúgófal, erről mindig visszapattant a labda, így újra és újra rúgtam és rúgtam, külsővel, belsővel, lábfejjel, mindenféle módon, mindkét lábbal, szinte nekifutás nélkül.
Persze csak akkor gyakorolhattam, ha éppen nem voltak buszra várók. Később ennek a pályafutásom során rendkívül sok hasznát láttam, minden alapot ott sajátítottam el a buszmegállóban, de persze nyilván volt eleve egy jó adottságom, alapom ahhoz, hogy a sok gyakorlás kihozza belőlem a maximumot.
- Érzékeny téma szinte mindenkinél a válogatottság! Ez az, amiből neked öt alkalom adatott meg, ami így utólag a tehetségedhez, tudásodhoz mérten meglehetősen karcsúnak tűnik. Mi lehetett ennek az oka?
- Ez az öt alkalom is hihetetlen élmény volt számomra. Abban az időben egy Détárival, egy Bognár Gyurival együtt szerepelni nagy dolog volt. A Kaszás-féle csapatban nagyon jól ment a foci, az év játékosának is megválasztottak, így lehetőségem adódott egy angliai szerződésre a szezon után, kint voltam a Coventrynél, ám két hét után, éppen a szerződés aláírása előtt egy edzőmeccsen komoly keresztszalag-sérülést szenvedtem, így a szerződés kútba esett, s válogatottnál sem vehettek számításba.
- Később azért alacsonyabb szinten voltál légiós Ausztriában, majd - miután mindvégig Fehérvár volt a bázis - utánpótlásedzőként visszatértél a Vidihez. Most viszont, úgy tudom, egy igazán izgalmas feladatot vállaltál, ugyanis az én szívemnek is kedves MÁV Előrében az U19-es csapatot vetted át, ami fontos lépés lehet az egykori NB I-es klub fociszakosztályának érdemi újraélesztésében.
- Valóban, én nagyon bízom abban, hogy sikerül talpra állítani a focit a Lokinál. Jelenleg egy 20-25 fős kerettel dolgozunk. Ugye, senki számára nem újdonság, ha elmondom, hogy Fehérváron a sportnak, így a focinak nagy vonzereje van, sok a sportegyesület is, nem könnyű összeszedni új játékosokat, de nagy hittel és lelkesedéssel próbálkozunk, s ha kívülről is látják, hogy jól dolgozunk és érdemes, akkor jönnek többen is a MÁV Előréhez, így ki tudunk alakítani egy ütőképes magot.
- Többes számban fogalmaztál, kik segítenek még neked ebben a feladatban?
- A Vidi egykori legendás védője, Kovács József fia, Kovács Krisztián a szakosztály motorja, ő az ügyvezető, a kapusedző pedig a már említett Disztl Péter, így dolgozunk közösen a célok megvalósításáért.
- A hajrában beszéljünk egy picit a családról, hiszen a fiad, az ifjabb Zoltán is igen tehetséges futballista tudomásom szerint, s a lányod sem áll messze a sporttól. Mennyire sportos most a Csucsánszky família?
- A lányom jelenleg Kecskeméten él, nem véletlenül, ugyanis a férje, a Vidi nevelésű Zsótér Donát, aki most éppen a KTE-ben focizik. A fiam Budapesten él és tanul, az MTK U17-ben játszik, nyár óta profi szerződéssel rendelkezik, de a puding próbája az evés, kiderül, meddig jut. Én bízom benne, hogy befutja azt a karriert, ami benne van, amit szeretne, szurkolok neki, mindazonáltal még nagyon fiatal, bármi történhet.
- Fehérvár, most hogy ilyen fiatalos lett a csapat, mennyire jöhet képbe? Mekkora esélye van, hogy hazatér majd?
- Nem tudom, mit hoz a jövő, ez nem csak rajta, a Vidin is múlik, én bízom benne, hogy tiszta viszonyok lesznek itt is. Tény, hogy itt született, itt nőtt föl, itt kezdett focizni, én is a mai napig kijárok a Sóstóra, nem csak a meccsekre, az edzéseket is gyakran megtekintem, hiszen én magam is ott lettem komoly futballista. Abban biztos vagyok, hogy a fiam a szívében nyitott a Vidi felé, meglátjuk, mit hoz a jövő, mert az nem kétséges, hogy mindannyian büszkék lennénk arra, ha ő is egyszer itt lenne agy jó csapat tagja.
- Amennyiben visszatekintesz a pályafutásodra, kijelenthető, hogy azokat a célokat, amiket anno gyerekként Szigetújfalun, majd Csepelen megálmodtál, sikerült elérni?
- Alapjában véve elégedett vagyok, ettől függetlenül több volt ebben a pályafutásban. Amikor kikerültem Angliába és jött a sérülés, illetve a 2000-es éve elején már, amikor a magyar foci megítélése már sokkal rosszabb volt, mint korábban, ezek sokat nyomtak lefelé a lehetőségeimen. Nem vagyok tehát elégedetlen, de több volt ebben, mint ami végül kijött belőle, ez egy kicsi tüske bennem.
