Zimmermann Tamás: Szenzációs volt a Vidi szurkolók szeretete!
Zimmermann Tamás: Szenzációs volt a Vidi szurkolók szeretete!
Zimmermann Tamás: Szenzációs volt a Vidi szurkolók szeretete!- Miképpen fertőződtél meg a focival, és körülbelül mikor?
- A lakótelepen, ahol éltünk, sok kisgyerek volt, ott kezdődött az egész, ez a szerelem, ez a szenvedély. Ott a nagyobbak között, kisebbek között folyamatosan fociztunk, főleg betonos pályán, de volt egy kis füves terület is, ahol játszhattunk.
- Ez melyik lakótelep volt?
- Oroszlányon születtem, és Oroszlányon cseperedtem fel, 14 éves koromig ott éltem, és az egyik helyi lakótelepen játszottunk nagyon sokat. Édesapám szintén szerette a sportot, ő az oroszlányi öregfiúkban játszott, amikor bányásznap volt, vagy bármi városi esemény, akkor ő is nagyon szívesen beállt és játszott a társaival. A nővérem is sportolt, ő kosárlabdázott.
- Mikor és milyen körülmények között jöttél a Vidihez, kerültél Fehérvárra?
- Az egész úgy kezdődött, hogy
volt régebben Szombathelyen minden évben a Savaria Kupa, amin az oroszlányi csapat és a Vidi is indult. A Jung Józsi bácsiék voltak ott az egyik serdülő csapattal (akkoriban még serdülő 1,2,3 korosztályok voltak) és ott figyeltek fel rám a Józsi báék, utána, 14 éves koromban igazoltam ide Fehérvárra a Videotonhoz.
A Teleki Blanka gimnáziumba jöttem tanulni, és ezzel egyidőben kerültem az egyesülethez.
- Emlékszel, hogy mi volt az első meccsed piros-kékben?
- Nem, megmondom őszintén, hogy nem.
- Na, de a felnőtt debütálásra biztosan emlékszel!?
- Igen, de mindig gondolkozom azon, hogy mikor volt, és nem tudom pontosan, de a Sopron ellen állított be Hartyáni Gábor, erre emlékszem. Ez egy 4-1-re megnyert mérkőzés volt, de nem tudom, hogy ez melyik év volt, talán 1992 vagy '93, nem tudom (igazából a '93 a jó). 20 éves voltam, amikor bemutatkozhattam az NB I-ben.
- Milyen érzés volt, amikor azt mondta neked a mester, hogy Tomikám, készülj, mert a hétvégén játszol? Volt egyáltalán ilyen?
- Igen, volt. Meg is lepődtem, de talán jól sikerült a bemutatkozásom, mert utána azért már eléggé stabil csapattaggá tudtam válni. Izgalom az mindig volt, de én azt gondolom, hogy azért is dolgoztam ennyit, tettem érte, hogy az első osztályban futballozzak, élveztem is minden percét.
- Nagy munkabírású, kiváló rúgótechnikájú játékosként emlékszem rád. Szereztél is néhány szép gólt Vidi színekben. Egy szép bomba gólt is rúgtál, de erre most én nem emlékszem, hogy mikor és kinek, de te majd biztosan segítesz, mert szerintem az volt a legszebb találatod Vidi mezben, neked is emlékezetes lehetett. Emellett, ezen kívül Fehérváron összességében véve mi az, amit a legnagyobb élményednek tartasz a futballban?
- Lehet, hogy most meglepődnek a hallgatók, vagy éppen aki olvassa ezt a cikket.
Nekem az osztályozók utáni eufórikus állapot jelentette a legnagyobb élményt, megmondom őszintén. Egyszerűen szenzációs volt a szurkolók szeretete. Az odáig vezető út természetesen borzalmasra sikeredett, de a két osztályozó - az egyiket a Salgótarján, a másikat pedig a Diósgyőr ellen játszottuk -, nekem nagyon nagy élmény volt fiatalon. Ahogy a Fradi 3-1-es legyőzése a csikócsapatunkkal a novemberi fagyban, az is egy óriási élmény volt, de van sok mérkőzés. Például a Zalaegerszeg ellen, amikor 4-4 lett a végeredmény, úgy, hogy 4-1-re vezetett a félidőben már az ellenfél hazai pályán, onnan álltunk fel, sőt, még volt sanszunk arra is, hogy megnyerjük a mérkőzést.
Ezek mind komoly emlékek, élmények.
- És az a bizonyos nagy gól?
- Az az első gólom volt az NB I-ben, a Győrnek rúgtam, már Kiss László edzősége alatt 1994 tavaszán.
- Ha már az edzőket említetted, Hartyáni Gábor sokaknál visszatérő, főleg azoknál, akik később a Gázszerben is játszottak a keze alatt. Rajta kívül vagy mellette kik azok az edzők, trénerek, akik a legnagyobb hatással voltak rád?
- Korábban többször említettem, amikor adtam interjút, hogy Szabó Károlynak nagyon sokat köszönhetek. A tartalék csapatba vitt fel engem akkor, amikor mélyponton voltam, az NB III-as Szondi SE-ben játszottam, a klub akkori partnercsapatában, fiókcsapatában, de ott is keveset szerepeltem. Ebben a helyzetben - azóta sem tudom, hogy milyen okból kifolyólag -, de Szabó Károly felkarolt, csapatba rakott, és utána éreztem, hogy megjött a magabiztosság, volt önbizalmam, a játék egyre jobban ment, ennek köszönhetően kerülhettem oda az első csapat keretéhez. A másik edző, aki nagyon nagy hatással volt rám - pedig csak fél évig dolgozott nálunk-, Kiss László. Akkor nagyon sok saját nevelésű játékossal rendelkeztünk, és mi, fiatalok a tűzön is átmentünk volna érte. Én legalábbis így emlékszem, de a többiek is, amikor beszélgettünk erről.
- Ahogy ő is kiállt a játékosokért, én így emlékszem, emellett pedig kemény tréner volt, megkövetelte a munkát, a fegyelmet.
- Ez így is van, ezért különösen jó érzés volt akkor a keze alatt játszani.
- Elkerültél aztán az MTK-hoz. Mi volt az oka, hogy úgy döntöttél, váltasz? Azon felül, hogy persze akkor az MTK volt az alakulóban lévő kirakatcsapat.
- Garami Józsi bácsinak is - most visszatérnék még itt az edzőkre -, én sokat köszöntek. Ő kapacitálta már két évvel korábban, 1994-ben is, hogy el szerettek volna vinni, amikor ő az Újpest edzője volt, de én akkor maradtam itt Fehérváron. Majd
1996 nyarán megkeresett Garami Józsi bácsi jóvoltából már az MTK, és akkor odaigazoltam. Itt gyorsan kiemelem, hogy én szívesen maradtam volna itt Fehérváron továbbra is. Megegyeztem a klub akkori vezetőivel, de végül úgy döntöttek, hogy nagy szüksége lenne az eladásomból befolyó pénzre, így végül az MTK-hoz szerződtem.
Összességében nehéz szívvel, de elhagytam a Videotont, ami akkor éppen Parmalat néven futott.
- Az MTK-nál aztán jött két Magyar Kupa győzelem, egy bajnoki cím, tehát voltak sikerek. Beszélj nekünk egy picit ezekről.
- Igazából főleg akkor, amikor már nem voltam aktív labdarúgó, akkor kezdtem el értékelni ezeket a sikereket, hogy bajnoki címet nyertem, és egymás utáni évben két kupa győzelem is sikerült. Nagyon jó érzés volt, megmondom őszintén. Főleg az első idényem, az első háromnegyed évem sikeredett kiválóra az MTK-nál. Utána volt sérülés is, ami közrejátszott abban, hogy később kevesebbet jutottam szóhoz. Nagyon jó játékosok alkották azt a keretet, és az első év után, a bajnoki cím után még jobbak kerültek hozzánk. Nem volt könnyű bekerülni abba a csapatba. Az igazsághoz tartozik, hogy nekem is sokkal többet kellett volna hozzátennem ahhoz, hogy én azon a szinten ott tudjak maradni a kezdőcsapatban. Így aztán második évben már kevesebbet szerepeltem. De mondom, ebben én is jócskán benne voltam, az utána következő évben pedig aztán a Gázszer csapatához kerültem kölcsönbe.
- Volt egy újpesti szezonod is, de most picit maradjunk a Gázszernél, amely akkoriban - mondjuk ki nyugodtan - állományát, játékát tekintve jobb volt, mint a Videoton. Persze, 80 százalékban régi vidisekkel...
- Ez így van. Nagyon sok régi csapattársam volt ott is, amikor odakerültem. Akkor még utána jöttek más játékosok is. Azt gondolom, hogy már mindenki ismerte egymást, ezért volt az egy jó szellemű, összetartó társaság. Nagyon-nagyon fontosnak tartom, hogy ugyanúgy, ahogy nekem is volt itt, amikor a Vidi utánpótlásban játszottam, egy Dubecz Jani, vagy a Földes Gabiék, hogy minden nap együtt voltunk, tudtuk egymás gondolatát, ismertük egymást, és főleg amikor az NB I-ben tudtunk egymás mellett, vagy közel egymáshoz játszani, akkor nagyon jól megértettük egymást. A Gázszer ben ez volt szerintem a siker kulcsa, nagyon sokszor az edzők révén is, hogy ismerték egymást a játékosok jól, és ugye majdnem, hogy barátságok, haverságok voltak, amivel a csapatszellem még erősebbé vált.
- Újpestről még nem beszéltünk.
- Valóban, Újpestről nem beszéltünk. A következő évben, 1999-ben kerültem oda kölcsönbe, s én ott is nagyon szerettem játszani. Az újpesti szurkolótábornak is megvan a maga egyedi hangulata, hiszen kiállnak a játékosokért is, de ha nem úgy szerepel a csapat, ahogy elvárható lenne, akkor azért meg tudják találni a játékosokat is. Most ezt idézőjelben mondom, de nekem ez is egy nagyon pozitív élmény volt, megmondom őszintén, nagyon jól éreztem magam ott is.
- Amennyiben végig gondolod a pályafutásodon - ha már az edzőket, a legjobb edzőket említettük, akikkel dolgoztál, vagy talán szívedhez legközelebb állókat -, akkor játékostársak tekintetében és ellenfélként ki az, akire azt mondod, hogy na ő, vagy ők - mondhatsz nyugodtan többet is természetesen - kiemelkedtek?
- Az előbb megemlítettem Dubecz Janit, ő vele nagyon jóban voltunk a pályán kívül és belül is. Ő volt, aki a legközelebb állt hozzám a futballpályán. Rendkívül nagy tisztelettel néztem Zorán Kunticsra is, megmondom őszintén, hogy nagyon-nagyon komoly labdarúgó lehetett volna, ha a térdsérülése nincsen. Így sem volt rossz, sőt! Az ellenfeleim közül igazából, elsőre így nem jut eszembe senki.
- Csak akad, akivel nem szerettél a pályán találkozni, kemény volt, nehéz volt mellette kibontakozni?
- Igen! Most így beugrott nekem Molnár Zoltán - akivel utána csapattársak is voltunk az MTK-ban-, vele jókat "csörtéztünk" a pályán, és aztán ott volt Egressy Gabi is, amikor én a Vidiben voltam, ő meg az Újpestben, akkor őt nagyon nehéz volt tartani, és az egyik kiállításom pont róla történt, hogy első sárga lap, utána meg egy második sárga lap, de ők tényleg nehéz ellenfelek voltak.
- Jelenleg mi a helyzet veled és a focival?
- Most a Vidinél tevékenykedem az utánpótlásban, az idén nyártól egyéni képzésekért felelős személy is lettem, Gál Péterrel együtt. Jelenleg besegítünk két korosztálynak, az U17-ben én a Vajda Gusztávnak, a Gál Péter pedig a Bekő Balázsnak az U19-nél.
- Most kezd igazából összeállni a Vidinek az utánpótlása?
- Először is,
visszamennék az időben 5-6 évet. Akkor nagyon nehéz volt itt egy fiatal játékosnak az utánpótlásból bekerülni a kezdőcsapatba. Most, hogy a másodosztályban szerepel a csapatunk, van esély többeknek is, s ez a gyerekeknek szerintem az extra motivációt jelent, hiszen tényleg be lehet kerülni, akár 17-18 évesen a felnőttek közé. Szerencse is kell hozzá, de ha ők beleteszik azt a munkát, amit kell, és megvan hozzá a képességük is, akár fejben, akár fizikálisan, akkor én azt gondolom, hogy nincs olyan vezető edző, aki azt mondaná, hogy nem kell neki ez a játékos, aki mindent megteszi azért, hogy bekerüljön az első kerethez.
De most azért több játékosunk kap lehetőséget. Én személyesen nagyon örülök Horváth Tominak, aki tudott már játszani az NB I-ben is, és most úgy tűnik, hogy alapember lehet itt az NB II-es csapatnál, de van még több olyan tehetséges játékos szerintem, akinek nagyon nagy lehetősége lesz arra, hogy oda kerüljön az első csapathoz.
- U17-ben is van most olyan srác, akikre érdemes odafigyelni?
- Nehéz ugye, mert U17-ben azért 16-16,5 éves gyerekek vannak főleg most, de akad egy-kettő, aki szerintem oda kerülhet. Feltéve, ha összeáll minden, amiről az előbb beszéltem.
- Neked mennyire állt össze, ha a végig gondolsz a pályafutásodon? Mennyire van benned hiányérzet, mondjuk a válogatottság tekintetében?
- A felnőtt válogatottság valóban nem jött össze, de az olimpiai válogatottban többször szerepeltem, de sajnos nem kerültem ki az Atlantai játékokra, ahol utoljára szerepelt, 1996-ban a csapatunk. Hiányérzet azért nincs bennem, mert amiről beszéltem már itt a riportban, hogy sokkal többet kellett volna tennem azért, hogy a felnőtt válogatottság és néhány dolog megvalósuljon, amit elérhettem volna. Ezt ennyi idős fejjel, meg már talán 35 évesen is sokkal jobban látja az ember. Ilyenkor kell, én azt gondolom, hogy olyan fiatal játékosok, akikről beszéltünk az előbb, hogy őket ezekben segítsük. Tudom, hogy nehéz, mert amikor fiatalok vagyunk, nem hisszük el azt, amit az idősebb mond. Hangsúlyozom, nekem is sokkal többet kellett volna tennem azért - és ez az egyetlen olyan dolog, amire azt mondom, hogy hiányérzet -, sőt, talán nem is hiányérzet, hiszen tudom azt, hogy mi az oka, csak rajtam múlott.
