Gosztonyi András - Vojvodával kosarazott, Ventura keze alatt légióskodott, Mezey irányításával lett bajnok a Vidivel
Gosztonyi András - Vojvodával kosarazott, Ventura keze alatt légióskodott, Mezey irányításával lett bajnok a Vidivel
Gosztonyi András - Vojvodával kosarazott, Ventura keze alatt légióskodott, Mezey irányításával lett bajnok a Vidivel- A kis Gosztonyi Andris hogyan illetve mikor ismerkedett meg a focival?
- Kaposváron 7 évesen kezdtem el futballozni, de kosaraztam is, ami nem csoda, mivel édesapám kosárlabdázó volt, játszott itt Székesfehérváron is. Gyerekként ide jártam óvodába a Vidi oviba két évig, aztán visszaköltöztünk Kaposvárra, és apukám ott vitt le először a Mézga FC-be focizni. Onnantól párhuzamosan ment ez a kosárlabdával együtt, tizennégy éves koromig. Ekkor válaszút elé kerültem, és a foci mellett tettük le a voksunkat.
- Kosaras vénájú családban ez nem lehetett egyszerű megbeszélés tárgya.
- Igen, főleg, hogy mondhatom azt,
nem voltam tehetségtelen a kosárlabdában sem, hogy mást ne mondjak, Vojvoda Dáviddal mi egy korosztály vagyunk, együtt kezdtük gyerekként, s nekünk az édesapáink is együtt kosaraztak. Végül aztán szerteágazott a két karrier, én mentem focizni, Voja maradt a kosárlabdánál. Mivel én nem lettem olyan magas, igazán kosaras termetű, ezért nem azt mondom, hogy nagyon könnyű, de viszonylag észszerű döntés született,
így visszagondolva.
- Végül is aztán nem bántad meg nyilván, hogy a fociban kötöttél ki. Mikor volt az a pont, amikor azt mondtad magadban, hogy "jól döntöttem, jó helyen vagyok én itt!"
- Igazándiból azt gondolom, hogy vannak a játékosnak olyan szakaszai, amikor sikeresnek érzi magát, és amikor kevésbé sikeresnek. Igazándiból nekem nagyon gyorsan történt minden. 17 évesen már be tudtam mutatkozni az MTK-ban az NB I-ben, gyerekfejjel. A Józsi bácsi rakodott be először a Győri ETO ellen a régi Hidegkúti Stadionban.
- Garami Józsi bácsiról beszélünk, ugye?
- így van, Garami Józsi bácsiról. Ez egy olyan dolog volt, amikor azt mondtam, hogy na, akkor most itt végre történt egy olyan dolog, amibe belefeccöltünk ennyi edzést, ennyi edzésórát, de nem hiába. Utána jöttek szépen sorjában a dolgok. A vb előtt volt egy Eb-bronzérmünk is, az U19-es válogatottal. Utána jött aztán az U20-as válogatottal a vb-bronz. Aztán sikerült fiatalon Olaszországba igazolni. Elvertük az U21-es válogatottal az olaszokat Győrben, ezt követően igazoltak ki Bariba.
- Álljunk meg egy picit az utánpótlás sikereknél. Az U20-as világbajnoki bronzérem előtt, ahogy említetted, U19-es Eb- 3. helyezett csapat tagjai is lehettél. Ez egy tudatosan, jól felépített és jó képességű alakulat volt.
- Igen, abszolút.
Ez a '89-es korosztály igen jól szerepelt, én 1990-eseként, fiatalabbként tudtam játszani ebben a remek gárdában. Itt három edzőt emelnék ki, aki ennek az alapjait lerakta: Józsi bácsival kezdődött el ez az egész, utána következett Sisa Tibor, vele nyertük el az Eb-bronzérmet, amivel sikerült kvalifikálni magunkat az egyiptomi U20-as vb-re, amelyen viszont már Egervári Sanyi bácsi volt velünk, ezt a három nevet mindenképpen szeretném megemlíteni,
nagy hatással voltak rám.
- Említetted te is, de mindenképpen szerettem volna megkérdezni, hogy még a fiatalok között is fiatalnak számítottál. Például abban az U20-as válogatottban még 19 éves sem voltál, amikor az a csapat bronzérmes lett. Hogy sikerült neked úgy beilleszkedni abba a gárdába, hogy a "kicsik" között is te voltál az egyik legkisebb?
- Nekem nagyon nagy szerencsém volt, mert az MTK adta a gerincét az egésznek, és igazándiból az U20-as válogatott meg az U19-es majdhogynem egy baráti társaság volt. De nyilván azért a hierarchia megvolt ott is az idősebbeknél. Én a játékommal próbáltam kiérdemelni azt, hogy elismerjenek. Remélem, hogy ez sikerült és jó szívvel gondolnak rám.
- Biztos, hogy így volt. Hiszen az eredmények jöttek. Egyébként összességében véve hogy emlékszel vissza erre az U20-as vb-bronzos illetve U19-es Eb-dobogós csapatra? Mert aztán később többen lettek közületek NB I-es, majd felnőtt válogatott játékosok, később légiósok, de sokakból nem jött ki az, ami benne volt a tehetsége alapján.
- Igen, ez nagyon nehéz kérdés, és nyilván van hiányérzet, lehet, hogy hoztam az igazolásokkal kapcsolatban rossz döntést, lehet, hogy sokszor türelmetlen voltam, és az is valószínű, hogyha nem ide kerülök Fehérvárra, akkor nem találkozom a feleségemmel sem, tehát mindennek két oldala van. Arról meg, hogy mi lehetett volna ha, hát nem sajnálok igazándiból semmit. Majd, ha esetleg lesz egy következő Gosztonyi, akkor lehet, hogy máshogy lesz le menedzselve majd az egész sztori.
- Merthogy van két lehetséges "következő Gosztonyi", a két fiad, akik közül a nagyobbik éppen itt edz most a szemünk előtt, de majd róla, illetve róluk később beszélünk. Szóval: idekerültél a Vidihez 2010-ben, amikor Mezey Gyuri bácsi átvette a csapatot, és sokan azt gondolták, hogy igen, volt már egy ezüstérem előtte, jól erősítette a klub, ez a csapat bajnokesélyes. Aztán végül simán bajnokok is lettetek, és abban a csapatban is kulcsember lehettél. Hogyan jött egyáltalán a fehérvári lehetőség, és a provokatív kérdésrész: megbántad-e utólag, hogy itt kötöttél ki akkor?
- Hadd kanyarodjak vissza Olaszországba.
Az MTK-tól voltam kölcsönadva Bariba, az akkor Serie A-s csapatba, ami nem is volt egy rossz gárda, sőt! Csapattársam volt a világklasszis védő, az Európa-bajnok Bonucci, az edzőnk pedig a későbbi olasz szövetségi kapitány, Gian Piero Ventura volt, és én folyamatosan az első csapatban játszottam, majd be is mutatkoztam a Serie A-ban, a Juventus ellen is pályára léptem. Jól alakultak a dolgok, csakhogy Olaszországban akkor még előfordultak finanszírozási problémák, ami sajnos érintette Barit is, és az akkori sportigazgatónk, aki által kikerültem oda, Giorgio Perinetti, miután a Bari kiesett, elment Sienába, ahová vitt volna engem is, csakhogy megint kölcsönbe. És én akkor kezdtem gondolkozni, hogy megint kölcsön, jó ez nekem? Fél évet voltam Bariban, az megint egy fél éves mutatvány lenne, nem biztos, hogy annyira jó. És mit ad Isten, a Siena is kiesett a Serie B-be. Perinetti azt mondta: "Gyere el velem, végigjátszod az egész Serie B-t, amit megnyerünk, és visszajutunk a Serie A-ba!". Na, most itt jön, hogyha esetleg maradok, akkor lehet, hogy másképp alakul, de végül úgy döntöttem, elfogadom a Vidi invitálását.
Fehérvárra magabiztosan érkeztem, tisztában voltam a csapat erejével, szegény Mezey Gyuri bácsi szakmai tudásáról ne is beszéljünk. Tehát nagyon jó évünk volt, tele jó játékosokkal, nagyon jó öltözőnk is volt, tényleg mindenki tudta a dolgát a pályán és azon kívül is. Nagyon jól fölépített brigádunk volt, pl. 5-0-ra elvertük a Fradit az Üllői úton, mindenkinél jobbak voltunk. Ezt a végén a bajnokság megnyerésével be is bizonyítottuk. És hát igen, itt a Magyar Kupa döntőt sajnálom, hogy azt nem sikerült abszolválnunk még a bajnoki arany mellé, de az egy bivalyerős csapat volt így is.
- Milyen érzések munkálkodtak akkor benned, amikor éppen a kaposvári csapat ellen húzta be a Vidi azt a meccset, ami a bajnoki címhez kellett? Sajnáltad a később kieső csapatot?
- Már az előző fordulóban a Honvéd ellen meg kellett volna nyernünk a bajnokságot, ha jól emlékszem 2-0-ról sikerült 2-2-t játszanunk. Itt már mindenki várta, hogy mikor lesz már vége, behúzva a bajnokság, és akkor itt azt hiszem a Kaposvár ellen is 1-1 volt nagyon sokáig, de aztán a "Poló" (Polonkai Attila) betalált, s ezzel a második góllal lett megnyerve a bajnokság, bár a végén még egy harmadik is született. Akkor végre összejött a győzelem, amitől felszabadult mindenki.
- A Magyar Kupán kívül, amit Magyarországon akkor meg lehetett nyerni, mindent behúztatok, a Szuperkupát is, aztán volt még egy ezüstérmes kevésbé sikeres éve a Vidinek, még veled, majd eligazoltál más csapathoz, más csapatokhoz, Szombathelyre és Kisvárdára emlékszem, de voltak itt még más csapatok is.
- Valóban. Innen Diósgyőrbe mentem, ott is három évet voltam, kitöltöttem a szerződésem, s nagyon jó csapatunk lett a végén, elég talán csak említenem a Kádár Tomit, a Futács Márkót, a Koman Vladimirt és a Nikházi Márkot, kiegészítve külföldi minőségi légiósokkal, szerették a csapatot é sén is nagyon szerettem a diósgyőri közeget. Hozzáteszem, az edző, Tomiszlav Szivics egy nagyon megosztó személyiség volt, de én nagyon jól kijöttem vele, sőt, mindig a nehezebb emberekkel jöttem ki jól ,nem tudom, hogy miért van ez így, lehet hogy én is az vagyok talán és ők tudtak a legjobban kezelni. Utána volt egy sötét fél évem Szombathelyen, nem is szeretnék többet mondani róla. Aztán Lengyelország következett, a Slask Wroclaw. Játszottam ott is végig folyamatosan, amíg egy sérülés, egy combhajlító izom probléma áthúzta a terveimet - elszakadt az izom - elvágta ezt a történetet. Jött egy edzőcsere is, és akkor onnantól kezdve szépen el voltam felejtve, akkor úgy voltam vele, hogy nem éreztem komfortosan magam abban a közegben már. És akkor jött egy Kisvárdai megkeresés, ahol hét évet lehúztam a Révész Attilával.
- Akkor indult meg felfelé a Kisvárda igazából.
- Igen, az NB II-be igazoltam, az első évben nem sikerült feljutni, utána sikerült megugorni a kitűzött célt. A profi karrierem ott is ért véget azzal a hét évvel, harminchárom évesen. Mindenképpen már itt a környéken szerettem volna futballozni, és akkor jött egy dunaújvárosi keresés, ahol komoly célok lehettek volna, hogyha azok a feltételek teljesítve lettek volna, amiket előzetesen felvázoltak. De megint jött a "ha", ezért úgy voltam vele, hogy oké, akkor én már nem szeretnék költözködni az ország egyik végéből a másikra, ezért letelepedtünk itt Székesfehérváron. Hozzáteszem, hogy az egész karrieremben ez volt a cél, amikor befejezem, akkor ide jövünk haza.
- Nem véletlen, hiszen a feleséged, ha jól tudom, móri illetőségű hölgy.
- Igen, valóban. Amikor hazaigazoltam Olaszországból, akkor abban az évben találkoztunk, és immáron 16 éve boldogítjuk egymást.
- Aminek a gyümölcse két focista utánpótlás is a családban. A Gosztonyi nevet igazából melyikőjük - netán mindkettőjük - viheti tovább a fociban?
- Meglátjuk, fiatalok, kicsik még. Azt gondolom, hogy jó kezekben vannak, mindent megtesznek, szorgalmas srácok, az út elején vannak. Nyilván szülőként azt mondom, hogy elfogult is valamennyire az ember, de azért a helyén kezelve is látom a dolgokat, hogy igen, mocorog bennük valami, meglátjuk, hogy ezt meddig tudjuk kitolni. Szeretik, ez az életük. A kicsi mellette még kosárlabdázik is, és ugye kapus is, meglátjuk.
- Picit térjünk át a te jelenlegi helyzetedre, itt vagy a Vidinél te is utánpótlásban, a 16 éves korosztállyal dolgozol edzőként. Milyen ez a garnitúra? Hiszen ők már nagyon közel vannak az első csapathoz is.
- Igen, az U16-nál dolgozom, nagyon élvezem a munkát a srácokkal. Elkezdtük, tavaly nyáron vettük át a korosztályt, és onnan, ahová jutottunk az ég és föld. Jó visszagondolni arra, hogy mi tudtunk adni a gyerekeknek olyan dolgot, ami nagyon látszódik most már a pályán, és azon kívül is próbáljuk támogatni őket. Normális, tisztelettudó, rendes gyerekek, és alázatosak. Úgyhogy én azt gondolom, hogy már most van gyümölcse ennek az egésznek.
- Lehet közülük valakiből újabb Gosztonyi vagy Varga Roli - ha már itt a klubkötődést nézzük - akivel együtt játszottál az Eb-, illetve a Vb-bronzérmes csapatban? Vele egyébként mennyit beszélgettek, nosztalgiáztok, ha már itt vagytok klubon belül? De említhetném a többieket, akikkel ezeket a szép sikereket elértétek, pl. Gulácsival, Komannal, vagy másokkal mennyire tartjátok a kapcsolatot?
- Igazából most az életünk nagy részét a gyereke menedzselése teszi ki, hogy mikor, hol, ki viszi az edzésre őket, ki hozza el, ki várja meg, hol várja meg őket, hétvégén ki megy erre, ki megy arra. Úgyhogy jelen pillanatban ez teszi ki nagyjából az életünknek a 80 százalékát.
Nyilván, amikor úgy adódik, mint például most, amikor lent voltam a csákvári meccsen és a Varga Rolival összefutottunk, ott is váltunk néhány mondatot, de nincs az, hogy naponta telefonálunk egymásnak. Tehát normális a kapcsolat mindenkivel, de nincs az, hogy naponta keressük egymást.
Mindenkinek megvan a maga élete és munkája, ami elfoglalja.
- Elérkezett a mérleg vonás pillanata, ha beleöntünk egy pohár vizet a pohárba, akkor mondhatjuk, hogy a te poharad félig üres, félig teli, vagy te úgy gondolod, hogy ez teljesen rendben van és teljesen teli?
- Inkább félig teli, én maximálisan elégedett vagyok az életemmel, éppen úgy, mint a pályán elért dolgaimmal. Nyilván van bennem hiányérzet, azt mondom, hogy ez sokkal jobb is lehetett volna, mint ahogy sokkal rosszabb is. Jól vagyok úgy, ahogy vagyok és próbálom mind a focit, mind a civil életemet egy olyan mederben tartani, ahol most van.
- Jól mondom ha azt mondom, hogy egyetlen egy nagyobb hiányérzet lehet benned, és ez a felnőtt válogatottság?
- Abszolút, én azt gondolom, hogy megérdemeltem volna, de… Valamiért így kellett, hogy legyen. Nincs ezzel semmiféle probléma, elfogadtam, úgyhogy nyilván tehetek én is róla, de remélem, hogy valamelyik gyerkőcöm esetleg ebben tud majd pótolni és az szerintem nagyobb öröm lesz, mintha én értem volna ezt el. Most már más a fontos.
