Földes Gábor - a "kisgyerek", akit a Szőke Szikla is kiszúrt
Földes Gábor - a "kisgyerek", akit a Szőke Szikla is kiszúrt
Földes Gábor - a "kisgyerek", akit a Szőke Szikla is kiszúrt- Nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy édesapádnak és a bátyádnak meglehetősen nagy hatása volt arra, hogy focizni kezdtél annak idején?
- Nem, így van. Mi Baján születtünk, de egy kis faluban, Csátalján a szerb határtól 12 km-re nevelkedtünk. Apu futballozott alacsonyabb osztályban is, s az biztos, hogy volt szerepe abban, hogy mi is megkedveltük ezt a sportágat, focizni kezdtünk egészen fiatal korunkban. Amikor érződött, hogy talán kicsit tehetségesebbek vagyunk, mint az átlag, akkor Bajára kerültünk. Sőt, amikor a tesómat elhozták Fehérvárra - a Németh Lajos bácsi fedezte fel -, rá egy évre engem is invitáltak, így kerültem Fehérvárra 14 éves koromban.
- A bátyádnak, Istinek mekkora szerepe volt abban, hogy te jöttél utána? Netán Lajos bácsi volt az, aki megnézett téged is külön, és azt mondta, hogy a kisebbik Földes srác is kell nekem?
- Ez egy jó sztori:
engem Németh Lajos bácsi akkor látott, amikor lejött hozzánk a szülői házba Csátaljára, és én pont biciklivel hazaérkeztem. Ő akkor azt mondta nekem: "Kicsi, egy év múlva téged is elviszünk Fehérvárra". Igazából soha nem mertem megkérdezni tőle, hogy miért. Igaz én már akkor fociztam Baján és voltak tehetségkutatók, ahol esetleg láthattak, de őszintén szólva én nem voltam az a nagyon nagy tehetség, akiért kapkodhattak volna az élvonalbeli klubok, sőt! Aztán ahogy később teltek az évek, úgy lettem egyre technikásabb, de soha nem voltam az a kifejezett labdazsonglőr.
Ezért sem tudom a mai napig, mit láttak bennem a Lajos bácsiék, amire alapozva leigazoltak.
- Én, ahogy emlékszem rád, azért a gólok szépen jöttek. A Gásszerben is például abban a néhány szezonban, amíg ott játszottál, Tiber Krisztián NB I-es gólkirály lett az oldaladon, sok Földes-gólpasszal (is), nagyon jól kiegészítettétek egymást, szinte testvérpárt alkottatok abban az időben, aztán a Vidiben is közel 30 gólt szereztél.
- Igen de akkor már idősebb voltam, amikor ez összejött, nem ifjonc koromban volt ez. Nem kaptam olyan szintű neveltetést, képzést, mint a mai srácok, tehát nem itt nevelkedtem végig Fehérváron 7-8 nyolc éves koromtól, mint ahogy ma már van, hanem csak később 14 éves koromtól kaptam meg azokat a pluszokat, amiket mostanság 6-8 évvel korábban. Csátalján vagy Baján erre nem volt lehetőség. Szerintem ennek is köszönhető, hogy később értem meg az NB I-re. A statisztika az rendben van valóban, mert 205 NB I-es meccsem van és 49 gólom, ha minden igaz. Számolgattam egy darabig, de aztán elvesztettem a fonalat.
Nem rossz mérleg ez a szűk ötven gól, csakhogy még kihagytam úgy 600 helyzetet, ami sokat ront az összképen
Gyors voltam, rengeteg lehetőségem adódott a gólszerzésre, de a helyzetkihasználásom az bizony gyatra volt.
- Ide kerültél későn érő fiatalként a Vidihez és elindultál felfelé a ranglétrán az ifin át a felnőttig. Emlékszel arra, hogy mikor történt meg az, amikor először bebocsátást nyertél a nagyok öltözőjébe?
- Arra konkrétan már nem, főleg, hogy a nagyok öltözőjében rendszeresen csak jóval később volt helyem, mert amikor a junior korosztályban szerepeltünk, akkor nemigen kaptam lehetőséget a felnőttek között, így azt sem bánták, hogy bevonultam katonának Velencére. A seregben töltött időszak alatt szépen meg is híztam, de ezzel is szépen "elbohóckodtunk" az NB III-ban. Aztán adódott lehetőség a Vasasban egy próbajátékra. Már nem emlékszem, hogy hogyan kerültünk szóba, de a Vajda Gusztival és a Kovács Tomival felmentünk játszani. Akkor szerencsémre egy félpályás játék volt, amin nekem minden összejött, ami összejöhetett, sőt, még annál több is. Gólokat rúgtam, jól ment a foci. A legendás Mészőly Kálmán nézett meg minket - isten nyugosztalja őt is -, majd azt mondta, hogy "az a kisgyerek is kell nekem!". Így kerültem a Vasasba, ezért ott lettem igazából NB I-es játékos. Aztán a Gázszert is megjártam, ahol gyönyörű két és fél évet töltötten, majd amikor a csapat megszűnt, akkor Siófokra kerültem fél évre, ám ott sajnos a csapattal kiestünk, kieső helyen is állt a gárda, amikor oda kerültem, és ott is maradt a bajnokság végéig. Akkor jött a megkeresés, hogy igazoljak vissza Fehérvárra, utána mutatkozhattam tehát csak be a Vidiben.
- Ahol szerettél volna bemutatkozni az első osztályban, nem sikerült, de aztán mégiscsak megadatott a Vidinél is közel száz tétmeccs számodra. Már érett, rutinos, kiforrodt játékosként talán jobb is volt piros-kékben futballozni.
- Igen, bár kipróbáltam volna magam húsz évesen is, és akkor esetleg, ha ott úgy fejlődök, lehet, hogy el sem kerülök máshova és 10-11 évig folyamatosan a Videoton erőssége lehettem volna, de ez ebben a formában nem adatott meg, így alakult, de nem bánok belőle semmit.
- A Vasasról sokat beszéltél, Gázszer-ről is, Vidiről is. Mi volt még, ami az aktív pályafutásodat illeti?
- Voltam még NB II-ben Budafokon, onnan kerültem másfél év után a Gázszerhez, akkor keresett meg a Májer Józsi és a Németh Laci bácsi, a tulajdonos-klubelnök.
Nekem az volt a furcsa akkoriban, hogy a Budafok egy kiesőjelölt csapat volt, amikor én az utolsó 6 meccsre a Gázszerhez igazoltam. Bementem az öltözőbe, és ott a játékosok úgy álltak hozzá, hogy de jó lenne megnyerni a bajnokságot, milyen jó lenne, ha összejönne, miközben én kívülről, amikor másik csapatban voltam, azt láttam - és így volt ezzel az egész mezőny -, hogy ez a Gázszer biztosan meg fogja nyerni a bajnokságot. Na, én mondtam a srácoknak, hogy itt nem kérdés, hogy a bajnokságot simán megnyerjük, ne legyenek kishitűek, és mind a hat meccset be is húztuk, bajnokok lettünk és feljutottunk az első vonalba. Persze, nem miattam.
A többeiké volt a nagy érdem, mert ők az egész bajnokságot végigküzdötték, én csak tudtam, hogy ők a legjobbak a bajnokságban és ezt tudatosítottam bennük, amikor oda igazoltam.
- Ha már utaltam rá korábban, hogy Tiber Krisztiánnal jól kiegészítettétek egymást a Gázszerben, te is így érezted? Jó volt vele egy csatárduót alkotni?
- Igen, nagyon. Hát igazából én brusztoltam, ő volt a jó helyzetkihasználó. Jó pár gólpasszal segítettem, de ő volt a "király". Mindig volt egy jó beszólásunk is, amikor a Hartyáni Gabi bácsi megjegyezte, hogy a csatársor nem eléggé gólképes. Mondtuk neki, hogy "Gabi bá'! Huszonnégy gólt rúgtunk ketten. Krisztián húszat én négyet..." Tehát ezzel mindig így elbohóckodtunk. Mai napig tartjuk a kapcsolatot, összeszoktunk futni egymással, beszélgetünk, úgyhogy jó a kapcsolatunk azóta is.
- Ha már szóba kerültek a csapatok, játékosok, akkor légyszíves vedd számba azokat, akikkel együtt játszottál egy csapatban, és azokat is, akik ellen. Kiket tudsz kiemelni?
- Akivel nagyon szerettem együtt focizni, pedig felnőttként nem sokat voltunk együtt a pályán, ő a Dubecz Jani volt, na és persze a Tiber Krisztián, valamint a Zimmermann Tomi, akik NB I-esek lettek, s akikkel nagyon jól kijöttünk a pályán és azon kívül is. Hozzáteszem: a Dubi mellett a Zimivel is csak fiatal koromban, az utánpótlásban játszottam együtt, az NB I-ben nem. Ami az ellenfeleket illeti, a Dragoner-Mátyus páros volt az, akikkel az olimpiai válogatottban csapattársak voltunk, de ők nem nézték, hogy ott haverkodtunk, ha a Fradi ellen játszottunk, akkor adtak nekem, amennyit csak tudtak.
- Ha visszagondolsz a teljes pályafutásodra, akkor mi az, ami emlékként vagy élményként leginkább megmaradt benned?
- Amire büszke voltam, s vagyok is, hogy
egyszer meghívtak a Ligaválogatottba, a Bicskei Berci bácsi - sajnos már ő sincs közöttünk - volt a szövetségi kapitány, és a Ligaválogatott akkor azt jelentette, hogy csak a Magyarországon játszó futballistákból csinálnak egy válogatott csapatot, senkit nem hívtak vissza külföldről, akik kint játszottak magyarok, csak az NB I-ből válogattak. Akkor Perugiában játszottunk egy meccset az olaszokkal, az egy meghatározó élmény volt, ahogy az olimpiai válogatottság is, ahol játszottam egy pár meccset, sajnos az olimpiára nem jutottam ki sérülés miatt, de a keretben a felkészülés alatt benne voltam, illetve játszottam abban a csapatban, ami utoljára ötkarikás játékokon járt, 1996-ban Atlantában.
Kétségkívül szép emlék mindkettő nekem.
- Ha már játékostársakról és ellenfelekről beszéltünk, akkor az edzőkről is ejtsünk szót, kik voltak, akik a legnagyobb hatással voltak rád Hartyányi Gáboron kívül?
- Én szerintem Gabi bácsit mindenki kedvelte, mert tényleg egy olyan edző volt, oylan ember akit nem lehetett nem szeretni. Tulajdonképpen majdnem minden edzőmről azt mondhatom, hogy valamiféle hatással volt rám. Kálmán bácsi (Mészöly) is mondta azt, hogy "kell a kisgyerek ide a Vasasba", de Várhidi Pétert, és Csongit (Csongrádi Ferenc) is nagyon szerettem, vele is szoktam beszélni néha. Tényleg sok edzőm volt, de akiket kiemeltem, azok álltak hozzám a legközelebb, akik így jelentettek is valamit számomra.
- Ha mindent mérlegre teszel, amit a fociban elértél, akkor azt tudod mondani, hogy nagyjából ott vagy, ahol eltervezted, amikor gyerekkorodban álmodoztál egy szép jövőről?
- Kis falusi gyerekként nem nagyon terveztem én semmit. Mi nem úgy éltünk, ahogy a mostani profik élnek. Tehát sem az étrend, sem az éjszakázás, semmi nem hasonlítható a mostanihoz. Mi éltük az életünket, sokat buliztunk, mint a régiek is, ahogy hallottuk előtte, a mai fociban már ez nincs így, megmondják, mit egyél, hogy egyél, mennyit aludj, hogyan készülj fel, bent alszol, odafigyelnek rád. Tehát olyan profizmus van, ami akkor nem létezett. Tehát nem igazán lehetett elképzelni, hogy ilyen lesz majd egyszer.
- Mi van veled most? Mit tevékenykedsz? Focival foglalkozol még bármit is?
- Nem, focival már nem foglalkozom semmit. Még két éve edzősködtem itt a VBKE U16-os csapatánál, aztán a munkahelyem, ahol már 11 éve dolgozom, a Market ZRT-nél az építőiparban, ahol a Dubecz Jani is a kollégám, ott melózom, és mindig más helyen, jelen pillanatban éppen Ácsom vagyunk, egy katód gyárat építünk, most már lassan két éve. Megbecsülnek, szeretem a munkámat, művezető vagyok, segédekkel foglalkozom, a vállalkozókat kell segíteni. Ez a sors jutott, ezt csináljuk, de élvezem is, és tényleg meg is becsülnek a cégnél.
- Utódlás tekintetében van-e bárki a láthatáron? Földes feliratú mezt láthatunk-e majd szerinted a következő évtizdekben, tehát a családban van-e valaki, aki viheti tovább ezeket a hagyományokat?
- Nekem két lányom van, úgyhogy ebből nem lesz szerintem semmi, ha majd lesz gyermekük, lesz fiú unokánk, akkor reméljük, hogy - bár az apukát nyilván nem Földesnek fogják hívni -, de hogy a családban lesz valaki, aki ezt viheti tovább. A bátyámnak a fia, Milán focizott, de úgy tudom, hogy most már ő is a munkáját tekinti az elsőnek, harminc éves elmúlt, ez agy természetes. Ő focizott egy darabig, MTK nevelés volt, szóval most nincs a láthatáron a családban, aki vinné tovább a nevünket a sportban.
- Összességében tehát összefoglalhatjuk úgy a történetet: örültél, hogy fociztál, és amit elértél, azzal teljesen elégedett is vagy?
- Mondhatjuk ezt, mert a gyerekkori álom - persze a nagyokat láttuk a tévében, Maradona mindig is az istent jelentette nekünk - annyi volt, hogy de jó lenne focistának lenni, aztán amikor már benne voltunk, akkor meg élveztük azt, hogy úgymond "híresek" vagyunk, szeretnek a csajok, költöttük a pénzt a diszkóban, tehát nem úgy éltünk, ahogy kellett volna, ezt be kell vallani. Mai ésszel, fejjel már nem így csinálnám, de most nem is lehetne így csinálni, mert már tényleg más világ van.
