Tiber László és Krisztián - focilegendák egy családban
Tiber László és Krisztián - focilegendák egy családban
Tiber László és Krisztián - focilegendák egy családban- Sok mindenről beszélgettünk már külön-külön is, de így együttesen a futball családi vonatkozását még nem boncolgattuk. Laci, te lettél az első neves sportoló a családban, de vajon kitől örökölted a sport, a foci iránti szeretetet? Tudni erről valamit?
- Ha jól emlékszem édesapám futballozott, vasutas volt, és a munkahelye Veszprémhez kötötte. Ott, a helyi Vasasban játszott, az akkori NB III-ban, ami úgy gondolom, hogy nem volt nagyon alacsony szint az 50-es években. Illetve az édesapám egyik testvére kapus volt megyei szinten, ennyit tudok a családi futball hagyományokról. Az anyai nagyapám volt Széchenyi gróf dinnyése, de nem hiszem, hogy ez különösebben a sporthoz kötötte volna.
- Arra emlékszel egyébként, hogy mi, vagy ki inspirált arra, hogy kimenj a régi berényi úti Vidi pályára először edzésre?
- Az egy későbbi időszak volt mert mi eleinte a közeli Spartacus pályán, illetve
a Vásártéren futballoztunk. A mostani állatkórház helyén volt egy hatalmas nagy zöld övezet ahol naponta játszottunk, és ha jól emlékszem az időpontra 1961-ben, amikor 12 éves voltam, a legendás Csiszár Guszti bácsi ott lakott Maroshegyen. Egy alkalommal amikor gyalog sétált haza és látott minket focizni, megkérdezte, hogy volna-e kedvem a Videoton elődjében, a VT Vasasban futballozni, amelynek a Videoton gyár területén, a Berényi úton volt akkor a pályája, és örömmel mondtam, hogy természetesen igen. Édesanyám az Ikaruszban dolgozott 6-tól 14.00 óráig, fél 3-kor otthon volt, biciklit cseréltünk és én az ő 26-os női kerékpárjával indultam a Berényi útra.
Gyakorlatilag ott kezdődött el az érdemi pályafutásom.
- Egy picit ugrunk a történetben, hiszen korábban már részletesen beszéltél az aktív vidis éveidről. Amikor Krisztián megszületett, gondoltad volna, hogy a futball tekintetében is utód született?
- Igazából nem is gondolkodtam én ezen, mert természetesnek vettem. Valahogy én úgy éreztem, hogy neki követni kell ezt az utat, márcsak abból adódóan is, hogy ő 2-3 éves kora óta a sóstói pályán nőtt fel gyakorlatilag, mert én akkor a Videotonban futballoztam, és minden edzésen ott volt velünk, azt a levegőt szívta amit mi, több éven keresztül.
- Mikor érezted azt, hogy igen, ez a srác ez ügyes, tehetséges, jó futballista lehet belőle?
- Amikor már szervezetten lejárt a Videoton serdülő csapatába, így volt összehasonlítási alapom a többi játékostársával szemben, hogy kellő gyorsasággal rendelkezik és örökölte a sportos géneket, érzi a kaput, egy gólerős, gyors játékos lehet belőle, ha megvannak azok a képességek amik predesztinálják, hogy jó futballista legyen, mert nem elég a tehetség, még több egyéb dolognak is össze kell jönnie.
- Krisztián, neked mi az első focis emléked apukáddal?
- Ez az időszak az 1975-től kezdődően, ami már dereng, ezek a Vidis edzések, ugye van is egy felvétel, a Disztl Petivel amikor fiatal kapusként idekerült, hogy ülök a nyakában és éppen valamit majszolok. Ez kb. '76-77 körül lehetett.
- Ennek a fotónak aztán volt utóélete is. Van egy későbbi verzió, amikor fordítva, ő ült a te nyakadban.
- Igen, csináltunk még egy hasonló képet, amikor meg én ültem a nyakában, az a Pokol Pincében volt a dr. Bérces László ügyvéd, volt Vidi-elnök hatvanadik szülinapján, és akkor a Peti mondta, hogy most még elbírlak, csináljunk egy ilyen képet, mert ennek olyan nagy sikere volt. Megcsináltuk, és akkor össze is montíroztattam ezt a képet, és rá pár évre - de lehet, hogy volt az már utána 7-8 évre is -, amikor talán Pátkán voltunk egy nyári gálameccsen a Videoton öreg fiúkkal játszottunk, és a Peti is ott volt, akkor én mondtam neki, hogy figyelj, akkor legyen egy harmadik kép is! Te már úgyse bírsz el engem, én felemellek téged, felülsz a nyakamba és akkor ezt így megcsináljuk. És ez egy tényleg olyan jó emlék visszanézve, hogy akkor a közeljövőben - meg most ezek a gyerekkori élmények -, nyilván meghatározóak voltak nekem ott a Videoton pályán, hogy elindultam. Halványan vannak meg, de egy-két emlék dereng.
Olyanra is emlékszem, hogy a Baranyi Sanyi a lábamnál fogva kilógatott a lelátóról, mert ezzel szórakozott, mondván "kicsit feldoblak és elkaplak". Például ilyenek is megmaradtak bennem, igaz, nem feltétlenül jó emlékként, mert félelmetes volt, hogy ott lógatott a lelátó felett, de így utólag persze, csak mosolygok rajta.
Aztán nyilván a siófoki évek azok már jobban bennem vannak, mert azért ott már nagyobb gyerek voltam, de hát indíttatásnak ennél nem kell több, nem is kellett noszogatni. Édesanyám sokszor mondja, hogy ő nem nagyon örült neki az elején, de az ő családjából - ha már az előbb beszéltetek apával ezekről a dolgokról -, nem tudom, hogy volt-e valaki, aki ilyen sportos lett volna. Én nem emlékszem, hogy komolyabban szinten valaki sportolt volna így az anyai ágról, úgyhogy a nagy részét azt innen örököltem az apai vonalról.
- Azt mondhatjuk ugye, hogy két fő színtere volt a futball tekintetében a gyerekkorodnak, ahol rengeteg időt töltöttél, az egyik itt ahol vagyunk, a Mancz János utcai ház előtti régi dühöngő, ami sajnos már nem az, de a nosztalgia focikat nagyon sokáig itt tartottuk - erről külön is beszélünk majd -, a másik pedig a Vidi pálya.
- Igen, így volt.
Az alapokat és a játék szeretetét - amellett, hogy gyerekként már a Vidi pályán voltam -, itt a "manczos" grundon tanultam meg. Ezt mindig hangoztatom, hogy ma már sajnos nincsenek hasonlók, a gyerekek nem használják. Mi amúgy nagyon szerettük az edzőinket, sokat kaptunk tőlük emberileg is, szakmailag is, de én például a cseleimnek a jó részét és a lövéseket is itt gyakoroltam lent a bitumenes pályán. Neked ezt nem kell mondani, mert egy lakótelepen nőttünk fel, és ez nagyon fontos volt az én első lépéseimben, hogy volt egy ilyen grundunk,
a mi generációnknak ez nagyon sokat jelentett, sok mindent itt tanultunk meg, amit ma már a fiatalok műfüves pályán, "billiárd asztalon" futballozva sajátítanak el. Megmondom őszintén, nem cserélnék a mai fiatalokkal, ha ez a grund még mindig működne.
- Visszafordulva hozzád Laci, mennyire volt jó gyerek Krisztián?
- Szerintem átlagos gyerek volt, mint a hasonló korú társai. Azzal viszont kitűnt, hogy soha nem kellett noszogatni, megkérni, hogy menjen edzésre ha esett az eső, fújt a szél vagy 40 fok melegben szenvedtünk. A példa ott volt előtte, aki én voltam, és ő is úgy gondolta, ha megvan a tehetsége hozzá, akkor futballista szeretne lenni, minél jobb futballista.
- Lett is, nem akármilyen. NB I-es gólkirály, válogatott kerettag, a Vidi, a Gázszer, a Debrecen, a Vasas és a Sopron kiválósága. Nyilván szülőként mindezekre büszke vagy. Leginkább talán a gólkirályi címre. Jól gondolom?
- Alapvetően arra vagyok a legbüszkébb, hogy itt áll mellettem, és egy csodálatos emberről beszélünk, aki a magánéletben is megtalálta a helyét. A sportban úgy gondolom, hogy a tehetsége és a hozzáállása sokkal többet érdemelt volna, mint amit ő kapott. Nagy dolog magyar gólkirálynak lenni, de
kevés olyan magyar futballistáról tudok, aki gólkirály lett és nem volt válogatott. Gyakorlatilag ez egy hiányérzet nálam, de Krisztiánnak talán még jobban, mint nekem, apának. Megérdemelte volna a játék tudása alapján, és a trend is úgy kívánta volna meg, hogy egy magyar gólkirálynak lehetőséget kell adni, hogy a válogatottban bizonyítson, mert valamiben a legjobb volt.
Ezt ő nem kapta meg, kerettag volt, de meccsen nem bizonyíthatott.
- Ehhez kapcsolódóan tartja magát egy legenda, miszerint az akkori kapitány azt mondta, hogy azért nem tesz be a csapatba, mert túl alacsony vagy. Igaz ez, Krisztián?
- Igen. Akadt több legenda is ezzel kapcsolatban, de volt egy újságcikk is akkor - ha jól emlékszem '98-ban -, amikor gólkirály voltam, hogy túl alacsony a támadó sor és én ezért nem kapok meghívást, illetve meghívást kaptam ugyan, de pályára nem léphettem.
- Pedig sok gólt fejeltél is, alacsonyság ide vagy oda...
- Úgy bizony! Rengeteg gólt fejeltem nem csak NB I-ben, hanem NB II-ben is, illetve még korábban az NB III-ban, de csak az első osztályt nézve közel 10 gólt fejeltem, tehát nyilván volt ütemérzékem és kellő ruganyosságom, tehát nagyon magasra tudtam ugrani az 1,68 cm-es magasságommal. Nyilván nem hasonlítom magam egy Varga Barnabáshoz, de nekem is az ütemérzékem volt jó, megelőztem a védőket, becsúsztattam, befejeltem, sok gólt szereztem így. Visszatérve erre a legendára, volt a másik is, hogy én "kis csapatban" lettem gólkirály, onnan mégsem szoktak válogatni a szövetségi kapitányok.
- Ez azért sem állja meg a helyét, ha igaz, ha nem, mert a gólokat éppen nagyobb csapatok ellen is szerezted, ami viszont szerintem pont felértékeli a produkciódat.
- Ezt én is így gondolom. Itt voltak ilyen mendemondák, hogy az elnök úr, Németh László nem volt olyan viszonyban az akkori szövetségi kapitányunkkal, s ezt ő le is nyilatkozta több helyen, hogy mit kéne még tennem, hogy kapjak lehetőséget a válogatottban?
Én azt gondolom, annak, hogy nem kaptam lehetőséget a magyar nemzeti csapatban, legfőképpen személyes okai voltak, aminek ugye én ittam meg a levét, ezt utólag kár boncolgatni. Nyilván azóta sem nagyon volt olyan magyar gólkirály, aki nem kapott legalább egyszer lehetőséget a válogatottban.
Korábban még a Szabó Józsi volt ilyen, hogy NB I-es és UEFA-kupa gólkirályként nem játszhatott az A-válogatottban, ami számomra még mindig egy megdöbbentő dolog.
- Neked, a te számodra - hogy emlékszel vissza - mi volt apukáddal a legnagyobb közös fociélményed?
- Nyilván a Videotonban játszott meccseire már nem nagyon emlékszem, csak halványan. Egy Diósgyőr elleni egy meccs maradt meg bennem, amikor mi keresztbe játszottunk serdülőként a pályán a nagyok meccse előtt - amit még a beszélgetés előtt emlegetett Wimmer Laci bácsi is említett -, hogy egy ilyen előmeccset játszottunk a serdülő csapattal és ott rúgtam egy gólt, amit úgy ünnepeltem meg, mint a világsztárok a pályán, úgy örültem a gólomnak, majdnem kiszaladtam a világból örömömben. Azt hiszem, azon a meccsen te is rúgtál gólt, apa, mármint a nagyok között a DVTK-nak. 1978 vagy 79 lehetett, és az nekem nagy élmény volt, mert ugye ott maradtunk gyerekek a nézőtéren, illetve a nagyobbak labdát szedni, és ott még a játékoskijáróból is villannak be halvány képek, de nyilván 6-7 éves voltam, ezek már annyira nincsenek meg, mint a későbbi siófoki történet, 1981 után a Magyar Kupa győzelem, a KEK-meccs, az NB I-be jutás. Na azok már élénken megvannak Ezek olyan löketek voltak a mi generációnknak, hogy nekünk nem kellettek külföldi idolok, mint most Ronaldók vagy Messik, voltak itthon is olyan példaképek előttünk magyar szinten, akik adtak annyi futball élményt nekünk, ami által ők tökéletes példák voltak előttünk.
- Beszéljünk egy kicsit az elején már említett közös "manczos projektről". Nagyon régóta szervezitek ezt a retró focit, ami most már sajnos a Mancz utcai grundról két éve átköltözött a Rákóczi Általános Iskola pályájára, mert kihasználatlanság miatt a pályát parkolóvá építették át, illetve most már lassan 10-15 éve szilveszterkor is van egy manczos foci a Vidi utánpótlás műfüves csarnokban. Az alapötlet kettőtök közül kinek az érdeme, Laci?
- Nem tudom, lehet, hogy az enyém, de abban biztos vagyok, hogy a szervezés a Krisztiánra hárult. Ennek az alaptörténete, hogy
az iskolából amikor hazaértek, akkor nem a lakásba jöttek fel a Mancz utcai gyerekek, a Semmelweis, és az Ősz utcai, illetve környékbeli gyerekek, hanem ide a grundra. Lerakták a táskákat a pálya szélén és futballoztak. A Krisztiánnak jutott eszébe 2009-ben, hogy olyan ritkán találkoznak ezek a srácok, főleg a volt Rákóczi sulisok, hogy össze kellene hozni egy közös emlékfocit, egy évben egyszer legalább találkozni, elbeszélgetni egy kicsit egy üdítő vagy egy sör mellett, kivel mi történt az életben.
A Krisztián ezt megszervezte, nekem az volt a feladatom, hogy esetleg kibővíteni egy-egy népszerű emberrel, akit én hívok meg az ismeretségi körömből, akár futballal kapcsolatos, akár a színész vagy művészvilágból.
- Igen - vette át a szót Krisztián -, 2009-ben pattant ki ez a fejemből, hogy - szerintem éppen veled beszéltem erről előszőr Balázs, illetve még talán a Bobory Balázzsal, és ti egyből partnerek voltatok - össze kellene toborozni ezeket az Ősz, Semmelweis, Mancz, Kígyó utcai gyerekeket, akikkel oda-visszavágós bajnokságokat rendeztünk, hol az Ősz-Kígyó utcai füves területen, hol itt a Manczon. Vissza akartuk hozni a gyerekkorunkat. Szóval 2009-ben ez így kipattant a fejemből, megbeszéltem veletek, aztán nyilván apát is belevontuk ebbe a dologba. Ez aztán olyan formátummá nőtte ki magát az elmúlt tizenhat évben - a téli változat egy kicsit később jött, 2-3 évvel - , elindultunk az első esztendőben, s bizony emlékszünk rá még mindannyian, hogy akkor még mindenki játszott, apa is, Fister Feri is, még talán Bobory Béla bácsi is, Isten nyugosztalja, lejött ezekre a találkozókra. Aztán nyilván, ahogy korosodtunk, úgy jöttek a problémák, akkor már jöttek a gyerekek, most már valaki hozza az unokáját is lassan. De ez így van rendjén, és ez egy nagyon nagy dolog szerintem a mai világban, hogy 16 éve ez a sztori működőképes. A fájó pontot meg elmondtad, hogy sajnos a kihasználatlanság miatt a grundot megszüntették és parkolót alakítottak ki a helyén, de azt tovább tudjuk vinni a Rákóczi suliban nyaranként, télen pedig a szilveszteri változatban bízom, hogy azért még ez működőképes lesz jó pár évig.
- Igazságtalanok lennénk ha a másik fiútestvérről, Szabolcsról nem beszélnénk, hiszen ő is futballozott, ha nem is olyan magas szinten. Vele kapcsolatban milyen emlékeid vannak Laci, hogy hogy sikerült őt a foci felé terelned?
- Az jelentette a problémát Szabolcsnál, hogy nem volt meg nála az a kitartás, az a plusz, ami egy karrierhez kell. Tehetségéről csak annyit szeretnék mondani - és ezt több helyen elmondtam már -, hogy minden túlzás nélkül mondhatjuk, tehetségesebb volt mindkettőnknél, nálam is, Krisztiánnál is. Olyan zseniális technikai képessége volt, és annyi volt a fejében, hogy ilyet nehéz kijelenteni, hogy mi lehetett volna, ha, de hogy minimum sokszoros NB I-es futballista lehetett volna a képességei alapján, az nem kérdés. Talán szerénytelennek tűnik, de
egy zseni tűnt el, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem bontakozott ki Szabolcs személyében. Itt hibásnak érzem magam, mert ha az elején keményebb vagyok, és arra az útra terelem, ami a sikerhez ki van kövezve, akkor én úgy gondolom, hogy ő is nagyon szép karriert futott volna be.
Tegyük hozzá: emberileg megtalálta a számítását, csodálatos kapcsolatban él és a NAV-nak egy megbecsült dolgozója.
- Megegyezhetünk abban mindkettőtökkel, hogy a mama, azaz édesanyád életkoráig, Laca (94 évet élt Erzsi néni), sok-sok közös fociélményed legyen még a fiúkkal?
- Előzetesen azt hadd mondjam el, hogy
édesanyám már amikor én a Spartacus ifiben futballoztam 1963, 64, 65-ben, ő minden vasárnap délelőtt ott volt a mérkőzésen. Ha kellett, a bírót szidta, meg akarta verni az ellenfelet, mert felrúgott, ő benne élt a futballban és ugyanígy követte a Krisztiánnak a pályafutását is, ha nem is személyesen volt kint a mérkőzésen, de el kellett neki mesélni, hogy mi történt, az újságokban, tv-ben követte, ő egy sportos anyuka, nagymama volt. Ő rendszeres résztvevője volt ennek a Manczos összejövetelnek is az elejétől fogva. Amikor még olyan fizikai állapotban volt - vette át Krisztián a szót - viccesen többször mondtuk: "Mama! Be kellene állni mert páratlanul vagyunk!"
Az én meccseimre annyit nem járt ki, talán 1-2-szer, viszont édesanyám édesapja, anyai nagyapám, az édesanyámmal rendszeresen jöttek Ifi meccsekre, Gázszer meccsekre, még idegenbe is eljöttek. Ő gyűjtötte rólam a cikkeket egészen a haláláig. Volt egy kis albuma a Móri nagyapámnak - ő nagyon gondosan kezelte ezt -, ami halála után hozzám került. Édesanyám csodálatos kort élt meg, és csodálatos nyugdíjas évei voltak gondtalanul - szólt közbe újra Laci. Akit még nem szabad kihagyni ebből, a húgom, aki 45 éve Svájcban él a családjával, de minden szabadidejét itthon töltötte, és megteremtettük úgy az érzelmi, mind anyagi hátteret édesanyámnak, hogy ő gondtalanul élhessen haláláig. Amúgy kiegyeznénk azzal, amit mondtál, egészség legyen, ez a legfontosabb és nagyon remélem, hogy még egy jó pár évig tudjuk tartani ezt a manczos szilveszteri foci változatot, vagy bármilyen formában a futballal kapcsolatos dolgokat.
