Hétpróbázhattak az óvodásokHétpróbázhattak az óvodások
Játékos, állatok mozgását utánzó mozdulatokkal melegítettek be a nagycsoportos ovisok a Vasvári Pál Általános Iskola aulájában. A sportdélutánra első alkalommal várták az intézménybe a gyerekeket.
"Igyekszünk, amikor az ovisokat várjuk, és ovis foglalkozásokat szervezünk, akkor mindig sportos, a gyerekeket jól megmozgató foglalkozásokat szervezni, mert rendkívül fontos az ő korosztályuknál mindez. A mai nap egyébként úgy kerek, hogy délelőtt az első négy foglalkozás az nyilván iskolapadban zajlott. Szülőket fogadtunk ovisokkal. Akkor úgymond a szellemet tettük próbára. Megnézhették, hogy az elsősök és a negyedikesek éppen hogyan teljesítenek. Mi mindent lehet csinálni a Vasváriban" - mondta el Laczkó Gábor, a Vasvári Pál Általános Iskola igazgatója.
Délután pedig a mozgásé volt a főszerep. 12 fős csoportok jelentkezését várták. A város három óvodájából négy csapat érkezett, hogy a hétpróbás akadályversenyben kipróbálják magukat. Az egyik feladatban például a lufikat kellett minél tovább fent tartani a magasban, de volt kiútkereső a pókhálóból, íjászat, célba dobás, bowlingozás kosárlabdával, pad melletti szlalomozás is. Délutánra hozták az óvónők a gyerekeket, mert bár minden óvodának van sportszobája, az iskolában nagyobb a tér, hogy mozogjanak a gyerekek.
"Azért érezzük fontosnak, mert a mozgás mindenképpen beletartozik a gyerekek életébe, és nagyon szeretünk sportolni, az óvodában is nagyon sokat tornázunk. Nagyon lelkesek a gyerekek, mert nagyon szeretik ezt a mozgásformát, akár versenyjelleggel, akár pedig csak egy szabad mozgásban" - hangsúlyozta Hegedüs Éva, a Ligetsori Óvoda óvónője.
A ligetsori ovisok még csatakiáltással, transzparenssel is készültek a hétpróbás megmérettetésre. A játékos sportdélutánon természetesen a gyerekek megkaphatták méltó elismeréseiket érmek formájában.