2 évnél régebbi cikk

Nyáron is segít – és támogatókat keres – a Gólyafészek Alapítvány!
·Egészségsport·Utolsó frissítés: undefined
Nyáron is segít – és támogatókat keres – a Gólyafészek Alapítvány!
·Egészségsport·Utolsó frissítés: undefined

A természetvédelem és a személyiségfejlesztés jegyében tartott idén is táborokat a Gólyafészek Alapítvány, most pedig a tanévkezdésre – és a rászorulókra - koncentrálva „iskolatáska-gyűjtő akciót” hirdettek az alapítók.

Tavaly rendezett először nyári tábort a Gólyafészek Alapítvány, méghozzá nem is akármilyet! A szervezők célja az volt, hogy az általuk fontosnak tartott értékeket (önismeret, személyiségfejlesztés, természetvédelem, környezettudatosság) szem előtt tartva nyújtsanak élménydús szabadidős programot a gyerekeknek. A siker pedig olyan nagy volt, hogy idén is meghirdették a tábort a 6-9 és 10 és 13 éves korosztály számára: környezet- és önismeret fejlesztőpedagógusokkal, interaktív játékokkal, kreatív műhellyel, sok-sok mozgással és kacagással.

Tavaly négy, idén pedig két hétig táboroztunk.” – mesélte Vitézné Bán Tímea, az alapítvány elnöke – „Ennek két oka volt. Egyrészt az, hogy rendkívül sok táborozási lehetőséget kínáltak idén a gyerekeknek. A tavalyinál legalább tízszer több tábor indult, és nem csak Székesfehérváron! Vidéken, a megyében is több helyen hívták a fiatalokat nyári programokra a művelődési házak, egyesületek, lovardák. Az idei kínálat szerintem mindent elsöprő volt! Úgy gondolom, hogy tavaly valahogy jobban féltünk a vírustól. Sokan minket is megkérdeztek akkor, hogy hogyan merünk négy hétig tábort tartani?! Még több odafigyeléssel ugyan, de mi fogadtuk 2020-ban a gyerekeket, hiszen a hosszas bezártság miatt nagy szükségük volt arra, hogy kikapcsolódjanak, ingereket szerezzenek. A sikert követően pedig már nem volt kérdés, hogy idén is lesz folytatás.”

A személyiségfejlesztés fontos szerepet kapott a tábor során

Gólyafészek Alapítvány

A másik oka annak, hogy két hétre csökkent a programok ideje, az az volt, hogy tavaly a szervezők annyira elfáradtak a négy hét alatt, hogy idén mindenképpen rövidebb idősávban gondolkodtak. Először három hetet hirdettek meg, de a harmadik hétre olyan kevesen jelentkeztek - mint kiderült, a táborok túlkínálata miatt-, hogy inkább átcsoportosították a fiatalokat az első két hétre.

Szerencsénk volt, mert jöttek a gyerekek az első és a második héten, ráadásul a maximális létszámmal!” – részletezte Tímea – „Mindkét héten 30-30 gyerkőccel táboroztunk, de két külön korcsoportban folytak a foglalkozások. Tavaly jól bevált a 6-9 és a 10-13 évesekre való "bontás", így ez idén is megmaradt. Az életkoruknak megfelelő kézműves-, logikai-, környezet- és önismereti játékok várták őket, valamint kiváló pedagógusok, akikre méltán büszke az alapítványunk.

Boros Nikoletta mesterpedagógus (aki egyébként a Gólyafészek elnökhelyettese) volt a szakmai vezető idén is, három segítője pedig Suha Lászlóné (Klári néni) fejlesztő pedagógus, Tihanyi Eszter tanító és Szabó Anita leendő tanító voltak - mindannyian a gyerekek kedvencei.

Idén is tábort rendezett a Gólyafészek Alapítvány

Gólyafészek Alapítvány

„Tapasztalatok mutatják, hogy nemcsak a klassz program, hanem a kedves táboroztató is fontos a résztvevőknek. Mi erre törekedtünk, hogy lelkileg és szellemileg is pozitív töltetet adjunk a kisebb és a nagyobb "gólyáknak".” – árulta el beszélgetőtársam.

Kifejtette, hogy a tábor első napjaiban mindig az ismerkedés, a baráti kapcsolatok kialakítása a céljuk. Erre kitűnő önismereti játékokkal készültek most is. A hét közepén volt a "kirepülés", azaz a kirándulás: idén a fehérvárcsurgói Gaja -völgybe látogattak el. A nagy hőségben mindenkinek jól esett a fás, hűvös, patakmenti séta, közben pedig a gyerekek megismerkedhettek a természet csodáival. Másnap a kirándulás során szerzett információkból tartottak egy izgalmas vetélkedőt: videós, modern, QR-kódos tesztekkel színesítve.

Egy másik kiemelendő, igazán csapatépítő játéknak számított a szabadulószoba, mely a Gaja -völgy mintájára idén az "erdőben" játszódott. Tavaly egy teremből kellett kivezető utat találniuk a játékosoknak, idén pedig kihasználták a tábor helyszínén lévő kis udvart, ahol a fiatalok eljátszották, hogy eltévedtek és ki kell jutniuk valahogyan az "erdőből" 45 perc alatt. Az utolsó napon most is bulit szerveztek - látva, hogy milyen táncos lábú a mai generáció.

Tavaly közel 100 családnak segítettek az iskolakezdésben az iskolatáska-gyűjtő akció keretében

Gólyafészek Alapítvány

A Gólyafészek Alapítvány következő – már folyamatban lévő – nagy projektje az „iskolatáska-gyűjtő akció”.

Ez szintén egy tavaly elindított kezdeményezés: megunt, kinőtt, de mégis szép állapotban lévő iskolatáskákat, tolltartókat, tornazsákokat vártak az adományozóktól, valamint megmaradt, de használható írószereket, rajzkellékeket, füzeteket, régi tableteket, számítógépeket. Az akció keretében összegyűlt tanszereket az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI, valamint a gárdonyi Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjainak juttatták el, s idén se lesz másként.

Természetes volt, hogy idén is meghirdetjük ezt az akciót, hiszen tavaly majdnem 100 családnak tudtunk segíteni az iskolakezdésben!”  - újságolta Tímea – „Nagyon dicséretes, hogy egyre több jótékonysági akció indul város- és megyeszerte is. Úgy gondolom, hogy a segítségből sosem lehet elég. Tavaly elkezdtük 1-1 táskával, füzet- és papír - írószer csomaggal, és pár hét után már íróasztalt, komódot és szekrényeket is hoztak a jószívű emberek! Fantasztikus, hogy milyen sokan választják a segítségnyújtást! Valakinek minden pénzt megér egy-egy régi táska, cipő, könyv, viszont nincsen rá egyetlen forintja sem. És ők sokan vannak: észre kell venni őket!”

Az Alapítvány két csodálatos intézménnyel vette fel a kapcsolatot: már tavaly is nekik gyűjtöttek, mert ők elég nagy számú közösséget tartanak nyilván. A Gárdonyi Géza Általános Iskola a Velencei-tónál élő családokat fogja össze, a székesfehérvári Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI - ahogy a nevében is benne van - 3-tól 17-18 éves korig tanít és nevel gyermekeket.

Idén is várják a felajánlásokat, melyek lehetnek iskolaszerek, ruhák és kisbútorok is

Gólyafészek Alapítvány

„Ilyen széles körben várjuk tehát a felajánlásokat, melyek idén is lehetnek az iskolaszerek és ruhák mellett akár kisbútorok is!” – hangsúlyozta az elnök – „Amit feltétlenül szeretnék kiemelni, hogy idén rengeteg újonnan vásárolt tanszert kaptunk! Mindezt úgy, hogy soha sem kértünk, hogy valaki másnak vásároljon új dolgokat. Ezért is volt fantasztikus érzés, amikor többen is megjelentek új holmikkal, hogy vigyük el a rászorulóknak! Sőt, volt olyan is, aki írt nekem, hogy segít gyűjteni és több ezer fős közösségi csoportban hirdeti azóta is a plakátunkat! Csodálatosak az emberek!”

A Gólyafészek Alapítvány augusztus 26-ig várja az ajándékokat, hogy másnap már ki tudják szállítani az említett intézményekbe, hogy az iskolakezdésre minden új gazdára találjon! 

A felajánlások átadásáról honlapon a honlapon keresztül, illetve a közösségi oldalon, valamint az adománygyűjtő vonalon (+36 70 515 05 65; +36 20 367 32 62) lehet egyeztetni a szervezőkkel.

 

Borítókép: Gólyafészek Alapítvány
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek