3 évnél régebbi cikk

Új csarnokot épít Székesfehérváron a Dávid Kornél Akadémia
·Sportsport·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Dávid Kornél Akadémia
Új csarnokot épít Székesfehérváron a Dávid Kornél Akadémia
·Sportsport·Utolsó frissítés: undefined

Az új létesítmény a nagy Tescoval szemközt épül majd meg.

Dávid Kornél egy interjúban számolt be az új csarnok terveinek részleteiről.

Elmondta: a létesítmény nem csupán a város és az ország kosárlabda-utánpótlásának szeretne megfelelő otthont, hanem közös helyszínen összehozni családokat és a helyi közösség tagjait.

"Az utánpótlásban, az egyik legfontosabb dolog a szülők és a családok támogatása, a mérkőzéseken való közös szurkolás, a gyermekek közösségbe tartozása és az együtt, egy közös célért végzett munka. Nem is kell mondanom, mennyit tesz mindezekhez hozzá a szülő. Ez a csarnok ezen értékeknek kell, hogy teret biztosítson" - fogalmazott Dávid Kornél a davidkornelakademia.hu-n megjelent beszélgetésben.

Megjegyezte: több mint 20 éve alapították a DKKA-t, rengeteg mindent megéltek, most pedig sikerül végre otthonra lelni. De hogy pontosan hol?

A helyszín az elkerülőn, a Tesco áruházzal szemben, a BMW szalon melletti második telektől kezdődik, és egészen az újHáz Centrumig tart. 

"Teljes egészben államilag finanszírozott projektről van szó, és így nem csak Akadémiánk, és a durván négyszáz játékosunk, hanem családjaik és városunk is gyarapodni fog!" - tette hozzá Dávid Kornél.

Azzal kapcsolatban óvatosan fogalmazott, hogy mikor is készülhet el a csarnok, de optimistán abban bízik: 2023-ban már birtokba lehet venni a létesítményt.

(Forrás: davidkornelakademia.hu/ Botos Péter)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek