Újra nyert az Alba, Tóth a döntőben
Újra nyert az Alba, Tóth a döntőben

Második mérkőzésén is sikeresen kivitelezte "menekülési tervét" a férfi kosárlabda NB I/A-ban az Alba Fehérvár. Alejandro Zubillaga alakulata a múlt heti, szegedi sikert követően ezúttal hazai közönség előtt az MVM-OSE Lions csapatát verte magabiztosan 97-76-ra, amivel továbbra is reális esélye maradt a rájátszás elérésére. Jelenleg a 7, helyen áll, de annyira szoros a csata a negyediktől a kilencedikig, hogy a biztos playoff-szerepléshez a hátralévő négy meccséből (három idegenben lesz) minimum hármat meg kell nyernie.
Az oroszlányiak elleni találkozó érdemben már az első két negyedben eldőlt, miután remek, koncentrált játékkal 21 pontnyi előnyre tett szert a fehérvári gárda, amely minden tekintetben felülmúlta ellenfelét.
A nagyszünetet követően már lazult a koncentráció, főleg lepattanózásban és a támadójáték terén esett vissza a produkció az első félidőhöz képest, de ezek simán belefértek, mert az OSE ezzel is csak tartani tudta a különbséget, faragni a hátrányból nem sikerült.
Az Albában heten is kétszámjegyű dobóteljesítményt nyújtottak: Thomas 16, Vojvoda 15, Medford 14, Horne 13, Filipovity és Philmore 11-11, Krivacsevics 10 egységet rakott a közösbe.
A következő körben, március 23-án, vasárnap 17.00 órakor újabb kulcsmeccs vár az Albára, ráadásul idegenben, Sopronban, ahová nem nyerni járt a mindenkori fehérvári csapat az elmúlt évtizedekben, még akkor sem, amikor bajnok volt. Most azonban nincs más út, csak a győzelem, mert az SKC közvetlen rivális, s mert másképp nehéz lenne már befutni az első nyolcba.

Tovább tart a "Mimi-mámor" a Kiskút útján: az elődöntőben sem talált legyőzőre a Székesfehérvár Open ITF W75-ös női nemzetközi tenisztornán a Mimi becenévre hallgató Tóth Amarissa. A magyar hölgy újabb magasabban jegyzett ellenféllel, a 7. kiemelt svájci Simona Walterttel (162. a világranglistán) szemben nyert 7:5, 6:3-ra. A nap másik magyar érdekeltségű mérkőzésén, a párosok fináléjában az Udvardy nővérek, Panna és Luca nagy küzdelemben 6:7, 6:3, 10–3 (szuper tie-break-ben) -ra kikapott a rutinos, román-grúz Bara, Gorgodze kettőstől.
Tóth Amarissa ismét nagyon koncentrált volt, minden labdát elért és pontosan fejezte be támadásait is. Jellemző, hogy a győztes pontját is veszettnek látszó, kiszorított pozícióból ütötte be. A fináléban a világranglistán 191. helyen álló osztrák Sinja Kraus lesz az ellenfele, aki semmivel sem tűnik könnyebb vagy nehezebb ellenfélnek, mint a "Mimi" által eddig legyőzöttek. A döntő vasárnap kb. 11.00 órakor kezdődik a Kiskút Tenisz Centrumban. A belépés ingyenes.

A párosok döntőjében Udvardy Panna és Luca kitűnő játékkal 7:6, 2:1-re vezetett brékkel, de az ellenfél fordítani tudott és a tízpontos rövidítésben jobban koncentrált. A díjátadón - Schmitt Petra főtitkár mellett - Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András is rész vett, ő adta át a magyar testvérpárnak a 2. helyezettnek járó díjat.