Simán kikapott Dunaújvárosban az AFKC
Simán kikapott Dunaújvárosban az AFKC

A mérkőzés első felében kiegyenlített csata folyt, ám végül sima, 37-29-re vereséget szenvedett vármegyei riválisa, a Dunaújvárosi KKA vendégeként a női kézilabda NB I 18. fordulójában az Alba FKC, így továbbra is erőteljesen kell hátrafelé tekintgetnie, mert 8 körrel a szezonzárás előtt ugyan továbbra is a 9. helyen áll, de csak 3 pontra van a már kieső, jelenleg 13. helyezett Békéscsabától.
A Duna-parti ütközetet jobban kezdték a hazaiak, akik 52 és 6-3-ra vezettek, ám egy 0-4-es futással már a fehérvári egylet tartott előrébb, s a szünetig nem is tudott egyik fél sem elszakadni a másiktól, 15-14-nél fordultak a csapatok.
A második játékrészben gyorsan egyenlített az Alba FKC, de aztán elég volt négy percnyi rövidzárlat Suzana Lazovic alakulatánál, a DKKA egy 6-1-es sorozattal ellépett 21-16-ra, s ezt követően már négy gólnál közelebb nem tudott felzárkózni a vendég csapat.
A Dunaújváros végül kényelmes, sima győzelmet aratott. A bajnokság hajrájában ennél sokkal több kell a fehérvári hölgyektől, mert nagyon nehéz meccsei lesznek még és könnyen bajba kerülhet, ha a nyerhető meccsek többségét nem abszolválja sikerrel.
A legközelebbi fordulóban, március 29-én, szombaton 16.30-kor a Kisvárda ellen hazai környezetben kötelező lesz a győzelem, mert aztán már csak a Vasas és az MTK elleni fehérvári találkozón lesz reális esély a sikerre, a Debrecen, a Győr és a Fradi ellen nem, sőt Esztergomban és Szombathelyen is nagy bravúr kellene a pontszerzéshez.