Április közepén leáll a távfűtés - Kérhető lesz a folytatás
Április közepén leáll a távfűtés - Kérhető lesz a folytatás
Május 15-ig a házak rendszereit feltöltve, kilégtelenítve kell tartani, mivel addig áll fenn a kötelező rendelkezésre állási időszak, vagyis május közepéig bármikor indítható kell, legyen a fűtés.
Ha a lakók úgy ítélik meg, hogy előreláthatólag április 15. után szükségük lesz a fűtés folytatására, jelezhetik igényüket a szokásos módon az illetékes fűtési megbízottnál, közös képviselőnél. A hőt az egyes lakásokba külön-külön nem, csak a háztömbök, a lakóközösség egésze részére tudja szolgáltatni a SZÉPHŐ Zrt.
Az április 15. után igényelt többletfűtés már nem kerül automatikusan leállításra, külön kell jelezni a befejezésre vonatkozó igényt.
A fűtési szezon végét május 15-e jelzi majd, amely dátumtól megszűnik a SZÉPHŐ Zrt. rendelkezésre állási kötelezettsége, azaz május második felétől már kezdeményezhetők lesznek a házak belső rendszerét érintő munkálatokhoz szükséges leürítések.
Fontos megjegyezni, hogy a fűtési rendszeren történő átalakítás vagy radiátorcsere csak a távhőszolgáltató előzetes hozzájárulásával valósulhat meg. Érdemes tehát előre tervezni, jóval a munkák megkezdése előtt felvenni a kapcsolatot a SZÉPHŐ Zrt. ügyfélszolgálatával, ugyanis a cég 30 napon belül véleményezi és jóváhagyja a tervezett módosításokat.
A jóváhagyás nem évül el, és benyújtható kényelmesen, utazás és várakozás nélkül, interneten, vagy személyesen, nyitvatartási időben a SZÉPHŐ Zrt. Székesfehérvár, Honvéd utca 1. szám alatti ügyfélszolgálatán.