A lányának hitte, de valójában egy csalónak küldte el minden pénzét egy gárdonyi néni
A lányának hitte, de valójában egy csalónak küldte el minden pénzét egy gárdonyi néni

A nyugdíjas asszony WhatsApp-on tartotta a kapcsolatot a csalóval, akit végig a lányának hitt. Csak akkor derült ki az igazság, amikor a valódi lánya felhívta.

Több mint félmillió forintot utalt át egy gárdonyi nyugdíjas asszony egy olyan csalónak nemrég, aki a lányának adta ki magát, derül ki a rendőrség honlapjáról. Az ismeretlen egy SMS-ben jelentkezett nála, és azt írta: „Szia, anya, az alábbi az új számom, tudsz nekem írni egy üzenetet WhatsApp-on.”

Az asszony nem gyanakodott, azonnal üzenetet küldött a megadott alkalmazáson keresztül. A beszélgetés során a csaló pénzügyi problémára hivatkozva előbb kisebb összeget kért, majd a nő teljes otthon tartott készpénzállományát is. A nyugdíjas végül 550 ezer forintot utalt el a megadott számlára.

Miután a csaló megkapta a pénzt, megszakadt vele minden kapcsolat. Az asszony csak akkor jött rá, hogy átverték, amikor a valódi lánya felhívta őt a megszokott csatornán, és kiderült, hogy nem is ő kérte a pénzt.

A rendőrség mindenkit arra figyelmeztet, hogy gyanakodjunk, ha ismeretlen számról kapunk személyes hangvételű üzenetet. Soha ne utaljunk pénzt anélkül, hogy biztosan meggyőződtünk a kérő kilétéről! Legyünk különösen óvatosak, ha az illető sürget vagy érzelmileg próbál hatni ránk. Ilyen esetekben mindig próbáljuk elérni a hozzátartozónkat a megszokott módon, és ha gyanús helyzettel találkozunk, értesítsük a rendőrséget.

A hatóságok azt javasolják, hogy beszélgessünk idősebb családtagjainkkal ezekről az átverésekről – így együtt sokat tehetünk a megelőzésért.

Ezt a trükköt egyébként nem először vetik be a csalók a gárdonyiak ellen. Néhány hónapja egy szintén idős házaspárt pont ugyanezzel a trükkel verték át:

Kapcsolódó
„Szia, Anya! Új számom van” – így vertek át egy idős gárdonyi házaspárt

Egy idős házaspárt WhatsAppon csapott be egy csaló, aki a lányuknak adta ki magát. A hiszékenységük több százezer forintjukba került.

Borítókép: Unsplash/Brett Jordan
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek