Fontos útépítések és intézményfelújítások kaptak támogatói döntést, de a beruházások elkezdéséhez meg kell érkezniük az EU-s forrásoknak is
Fontos útépítések és intézményfelújítások kaptak támogatói döntést, de a beruházások elkezdéséhez meg kell érkezniük az EU-s forrásoknak is

„A TOP Plusz pályázat keretében Székesfehérvár által beadott pályázatok esetében túl vagyunk a második lépcsőn, hiszen a magyar kormány pozitív, támogató döntést hozott ezeknek a fontos fejlesztéseknek az ügyében. A harmadik lépcsőfok azonban még hiányzik, ugyanis az Európai Unió nyilvánvaló és egyértelműen politikai megfontolásból ezeket a forrásokat visszatartja.” – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, hozzátéve „itt nem jótéteményről van szó, véleményünk szerint ezek a pénzek járnak Székesfehérvárnak és a magyar embereknek, hiszen részei vagyunk az Európai Uniónak, annak minden vonatkozásában, és a hazai piac megnyitásáért cserébe jogosan számítunk arra, hogy az uniós források is hiánytalanul megérkeznek.”

Vargha Tamás ismertetése szerint öt székesfehérvári fejlesztés kapott támogatói döntést a magyar kormánytól az elmúlt időszakban a TOP Plusz programban.
Fontos újabb mérföldkövek ezek a régen várt fejlesztések tekintetében. A legkiemelkedőbb az a közel négymilliárd forintos projekt, amelynek keretében megvalósulhat a Bakony utca összekötése a 8-as számú főút elkerülő szakaszával valamint kerékpárút és gyalogos forgalmi létesítmények is épülnek, s a fejlesztés részeként az új út kerékpáros kapcsolatot kap Maroshegy felé. A másik – hasonlóan régen várt – útépítés az Úrhidai út Székesfehérváron belüli szakaszát érinti: az Úrhidai út – Lugosi utca kereszteződésében épült körforgalomtól egészen a város határáig újulhat meg az útpálya 750 millió forintból, valamint felülvizsgálják a csapadékvíz-elvezetést is, és ahol kell, vízelvezető szegélyeket és más műtárgyakat építenek, tisztítják az árkokat.
Egymilliárd forintos projekt keretében folytatódhat majd a Móri út rekonstrukciója is
A III. ütemben a Móri út a 64. és a Móri út 154. szám közötti, azaz a már elkészült résztől a városhatárig húzódó szakasz újulhat meg. A beruházás az útburkolat és a járda felújításán túl kiterjed a Fecskepart utca új körforgalmú csomóponttal történő bekötésére, a Fecskepart utca átépítésére, valamint a Móri út városközponthoz közelebb eső szakaszán már kiépült kerékpárút folytatására is, így az út később kapcsolatot biztosíthat a tervvel és engedéllyel rendelkező Vértes–Bakony kerékpárút székesfehérvári szakaszához.
Amint Székesfehérvár országgyűlési képviselője kiemelte, az összes útberuházást az Építési és Közlekedési Minisztériummal szoros egyeztetéssel, valamint a Magyar Közúttal közös konzorciumban kell megvalósítani, ezért a következő időszak az egyeztetésekkel és a tervezéssel telik majd, s a kézzelfogható munkák akkor indulhatnak el, amint a TOP Plusz Program részeként az Európai Uniótól megérkeznek ezek az összegek.
Két székesfehérvári köznevelési intézmény is jó hírt kapott: több mint 580 millió forintból teljes körű rekonstrukción eshet át az Árpád Úti Óvoda Vízivárosi Tagóvodája, mely esetében a teljes tető és a homlokzat megújul, akadálymentesítik az épületet, amelyre napelemes rendszert is telepítenek, így az energiatakarékos működés is megvalósul. A Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodája és a hozzá kapcsolódó Tündérkert Bölcsőde közel 550 millió forintból újulhat meg, amelynek során ugyancsak felújítják a teljes homlokzatot és a tetőt, a bölcsődében például motoros árnyékolókat is beépítenek, de megújul a bölcsődei főzőkonyha is.
A kormánydöntést követően megkezdődhet minden projekt esetében a tervek véglegesítése, majd a támogatási szerződéskötési folyamat lezárultával – amennyiben az EU-s források megérkeznek – kezdődhetnek el az egyes tényleges beruházások, amiket még a szükséges közbeszerzési eljárások lefolytatása is megelőz majd.
„Hiszünk abban, hogy jó úton járunk, Székesfehérvárnak jó ötletei vannak, mind a város, mind az agglomerációban élők számára kedvező fejlesztésekről van szó, amivel nemcsak az ország, hanem az Európai Unió fejlődéséhez is hozzájárulunk, ezért még inkább jogos az az elvárás, hogy ezeket a forrásokat megkapjuk.” – összegzett Vargha Tamás.