Jogsi nélkül, részegen fogtak egy körözött férfit SzékesfehérváronJogsi nélkül, részegen fogtak egy körözött férfit Székesfehérváron
Délelőtt még autót vezetett, délután már a rács mögé került az a férfi, akit a székesfehérvári körzeti megbízott igazoltatott csütörtökön, derül ki a Fejér vármegyei rendőrség posztjából.
A rendőrség közleménye szerint az igazoltatás Székesfehérváron, a Horváth István lakótelepen történt, ahol a körzeti megbízott egy 46 éves autóvezetőt állított meg. A helyszíni alkoholszonda 1,14 mg/l értéket mutatott, ami jelentős alkoholos befolyásoltságra utal.
Az intézkedés során hamar kiderült, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A rendőrség tájékoztatása szerint „a bíróság az év elején jogerősen és végleg eltiltotta a járművezetéstől”.
A rendőrök azt is megállapították, hogy a férfit körözték, mivel „nem kezdte meg a jogerősen kiszabott börtönbüntetése letöltését”.
Az elfogott személyt előállították, kihallgatták, majd büntetés-végrehajtási intézetbe szállították – zárul a rendőrség hivatalos tájékoztatása.
A teljes bejegyzést itt lehet elolvasni: