Napokig nem járnak majd a vonatok Székesfehérvár és Balatonfüred között a jövő héten
Napokig nem járnak majd a vonatok Székesfehérvár és Balatonfüred között a jövő héten

Karbantartás miatt szeptember 29-től október 3-ig Balatonfüred és Tapolca között, illetve október 6-tól 10-ig Székesfehérvár és Balatonfüred között a vonatok helyett buszok szállítják az utasokat - írja az MTI a MÁV-csoport közleménye alapján.
A karbantartás során a MÁV-csoport saját forrásából komplex karbantartást és nagygépes ágyazatrostálást végez, amely helyenként a vasúti átjárók lezárásával is jár.
A közleményből kiderül, hogy a nagy forgalmú fő- és az utószezon végével immár lehetőség nyílik a forgalomkorlátozással járó, előre tervezett pályakarbantartásokra is a Balaton környékén.
Ezt kihasználva két ütemben - csaknem 450 millió forintból - végeznek a közlekedés biztonságos fenntartása érdekében állagmegóvó felújítást az észak-balatoni vonalon is.
Ennek keretében Szabadbattyán és Tapolca között csaknem 35 kilométeren nagygépes vágányszabályozást, Révfülöp és Badacsonytomaj, valamint Szabadbattyán és Balatonfüred között összesen 1 kilométeren ágyazatrostálást végeznek, továbbá Zánka-Köveskálon újraburkolják a peront, több helyszínen pedig kivágják a vasúti közlekedésre veszélyes fákat, gyérítik a bozótot.