Konferencia az erőszakról és az áldozatvédelemről
Konferencia az erőszakról és az áldozatvédelemről
Konferencia az erőszakról és az áldozatvédelemről"Iskolában, munkahelyen, akár valóságos térben, akár pedig az online térben nézzük, ez egy valós társadalmi probléma."
Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere azt a konferenciát, amely az erőszakra és az áldozatok védelmére helyezte a hangsúlyt előadások formájában. Turcsánné Molnár Katalin, a Székesfehérvári Törvényszék elnöke úgy fogalmazott, hogy erőszakról és áldozatokról hallani sohasem kellemes, mivel már az elnevezések is negatív üzenetet hordoznak.
"Ezért is akartunk foglalkozni ezzel a témával jogászegyleti szinten, hiszen az a szó és az a fogalom, hogy áldozat védelem, ez már egészen más közegbe helyezi ezt a témát. A jogászegylet igyekszik mindig a legaktuálisabb témák közül válogatni és tematikájává tenni az aktuális képzéseknek és ez talán sikeres is abból a szempontból, hogy nagy érdeklődésre tart számot" – fogalmazott Turcsánné Molnár Katalin.
A konferencia első előadását, "Diszfunkciók a fiatalkori kortárs erőszak büntetőjogi kezelésében" címmel, Szomora Zsolt tartotta, aki arra világított rá, hogy az utóbbi évtizedekben, a rendszerváltozás óta elindult folyamatban, a gyerekek sérelmére történű bűnelkövetés megítélése egyre szigorúbb lett és egyre szigorúbb tételek kerültek a büntető törvénykönyvbe.
"Ennek azonban van egy mellékhatása és a mellékhatása az, hogy a fiatalkorúak kortárs közegben történő elkövetését is egyre súlyosabban ítéljük meg és bizonyos helyzetekben valójában a védett korosztályt súlyosabban büntetjük, mint ahogy indokolt lenne" – árulta el Szomora Zsolt, a Magyar Jogász Egylet büntetőjogi szakreferense.
A konferencia előadásai továbbá olyan témákat érintettek, mint a fizikai erőszak mérése és értelmezése a kapcsolati erőszak és egyes életellenes bűncselekmények hazai mintáján; az áldozatvédelem kérdése a bíróságon; az áldozatok számára nyújtott érzelmi és jogi segítségnyújtás tapasztalatai; valamint a tudatosság a megértésben.



