Jövőt formáló hivatás: október 5-e a pedagógusok világnapja
Jövőt formáló hivatás: október 5-e a pedagógusok világnapja

Október 5-én a világ pedagógusait ünnepeljük. Ez a nap arról szól, hogy elismerjük mindazt a munkát, amellyel a tanárok nap mint nap formálják a jövőt, alakítják a gyerekek, fiatalok és felnőttek gondolkodását.
A világnapot 1994 óta tartják, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az UNESCO, az UNICEF és az Education International közös kezdeményezésére.
A nap a pedagógusok jogaira, felelősségére és a szakma nemzetközi normáira hívja fel a figyelmet.
Ezen a napon a világ minden táján köszönetet mondunk azoknak, akik tudásukkal, türelmükkel és emberségükkel formálják a jövő nemzedékeit. Ez a nap arra is emlékeztet, hogy a tanárok hangja számít! A világnap az 1966-os ILO/UNESCO ajánlás évfordulójához kötődik, amely a tanárok jogait, felelősségét, valamint a képzésükre és foglalkoztatásukra vonatkozó nemzetközi normákat rögzítette.
2015 óta a világnapot az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival is összekapcsolják.