Megválasztották az új diákelnököt
Fehérvár Médiacentrum fotója
Ostorházi Helga
Megválasztották az új diákelnököt

A székesfehérvári diákok képviselete, a diákélet színesítése. Mindezeket tűzte ki célul több mint egy évtizede a Fehérvári Diáktanács, amely azóta is sikeresen működik a városban. A hagyományos őszi tisztújító közgyűlést hétfőn tartották a Városháza Dísztermében.

Új programokkal, eseményekkel gazdagodott a székesfehérvári diákélet az elmúlt egy évben, köszönhetően a Városi Diáktanácsnak. A tisztújító közgyűlésen a leköszönő elnök elmondta, sikeres tanévet tudhatnak a hátuk mögött.

"Én úgy gondolom, h az elmúlt egy év az jobb lett mint ahogy vártuk. Új programokat is sikerült behozzunk a diákok számára, több felmérést is tudtunk végezni a diákok körében úgyhogy abszolút pozitív évet zárhatunk le" - mondta el Böhm László leköszönő elnök.

A Székesfehérvári Diáktanács még 2011 októberében alakult meg azzal a céllal, hogy a fiatalokat aktív részvétellel bevonják az őket érintő kérdésekbe. A város polgármestere, Cser-Palkovics András köszöntőjében úgy fogalmazott, az önkormányzatnak nagy segítséget jelent a Diáktanács és a diákönkormányzati rendszer, amely ötletekkel, problémafelvetésekkel és javaslatokkal segíti az itt élő és  tanuló fiatalokkal kapcsolatos döntéseket: "Ennek a több mint egy évtizedes munkának nagyon szép eredményei vannak már ebben a városban és egyre nagyobb és egyre fontosabb az a struktúra, amiben azok megkapják a feladatot akik a diákokat képviselik és az ő közösségüket koordinálják."

A köszöntőket követően a diákok egyhangúlag választották meg az új elnököt. A tisztséget Bakonyi Lili Eszter, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 10. osztályos tanulója tölti majd be, aki négy évet tevékenykedett alelnöki pozícióban. Elmondta, a jövőben szeretne új programokat szervezni a halloweeni és adventi időszakra a már meglévők mellett: "Azt éreztem, h megvan hozzá a képességem, h elnökként is tudjak tevékenykedni és nagyon magaménak érzem ezt a pozíciót meg nagyon fontos nekem az egész diákság és diák érdekképviselet."

A hétfői napon megválasztották a négy alelnököt is, Szentes Pannát, Hortobágyi Sára Máriát, Bocska Anna Kamillát és Szalai Áron Pétert.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek