Nyílt próba és jubiláló zeneszerzők az Alba Regia Szimfonikus Zenekarnál
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Nyílt próba és jubiláló zeneszerzők az Alba Regia Szimfonikus Zenekarnál

Október utolsó hétfőjén, 27-én kezdődik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar nagyzenekari sorozata, a Farkas Ferenc-bérlet.

A zenekar a hangverseny előtt különleges eseménnyel várta az érdeklődőket: nyílt próbát tartott pénteken az ARSO-székház próbatermében, ahol a közönség bepillantást nyerhetett a felkészülés kulisszái mögé.

A próbát izgalmas beszélgetés kísérte, amelyen Balog Alexandra zongoraművész és Rémi Durupt francia karmester voltak Dobri Dániel vendégei. A résztvevők így nemcsak a zenei folyamatokat, hanem a művészek gondolkodását, felkészülését is megismerhették.

A Vörösmarty Színházban megrendezett nyitóhangversenyen jubiláló zeneszerzők művei szólalnak meg. A zenekart ezúttal is örömmel látott visszatérő vendég, a nagyszerű francia karmester, Rémi Durupt vezényli, míg a zongoraszólót a tehetséges Balog Alexandra játssza.

A nyílt próba nemcsak ízelítőt adott abból, milyen aprólékos munka előzi meg a színpadi produkciót, hanem közelebb is hozta a közönséget a zenekar világához. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar ezzel ismét bizonyította: a klasszikus zene élő, közösségi élmény, amelyben mindenki megtalálhatja a maga hangját.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek