„Akkor megyek haza, ha a Mindszenty körút beletorkollik a Nagy Imre térbe!”
„Akkor megyek haza, ha a Mindszenty körút beletorkollik a Nagy Imre térbe!”
„Akkor megyek haza, ha a Mindszenty körút beletorkollik a Nagy Imre térbe!”Október huszonhatodikán történt Keszei István fehérvári szónoklata a Városháza erkélyről. Ezt az eseményt miként élte meg Keszei Imre? Milyen volt a hangulat?
Az igazi hangulat az alpolgármesteri szobában volt, ahonnan nyílik az erkély. Hogy kik voltak az erkélyen, akkor sem tudnám, ha agyonütnek. De tudom, hogy az irodában ott volt Mikes József, aki városi katonai parancsnok volt, Németh Géza református teológus, aki Németh Zsolt apja. Németh Géza azt javasolta, hogy Mikest dobjuk le az erkélyről. „Ha meg is kell halnia, másképp haljon!” – ezzel beszéltük le Németh Gézát. Maccechini József, a Hazafias Népfront megyei titkára és Könczöl Imre könyvtárigazgató szervezték a huszonhatodikai nagygyűlést, és ők kérték meg a Pistát, hogy mondjon beszédet. Tehát egy szervezett gyűlés volt az, és nem spontán tüntetés.
Hallott-e arról, hogy a forradalom előtt is működött a Vörösmarty Rádió? Egy feljelentő bíráló feljegyzése szerint 1955. december tizenkettedikén már szólt a rádió.
Ezt most hallom először. Nekem volt ott egy ismerősöm, illetve nem nekem, hanem Pistának, Gévai Ágnes. Tulajdonképpen István szerelme volt. Ő ott dolgozott a Vörösmarty Rádiónál, de a forradalom idején.
A rákosi időszakban nemkívánatos nyelv lett a latin és a görög, édesapám ezért megtanult oroszul, hogy inkább azt tanítson, mint magyarul elemezni Rákosi-beszédeket. Pista még a forradalom előtt a mai Prohászka parkban randizott egy orosz hölggyel, ami édesapámat nagyon megbotránkoztatta. Egy este a vacsoránál így szólt Pistához: „Nem lennék rá nagyon büszke, hogy orosz nővel járok!” Erre Pista így válaszolt: „Te ne beszélj, te oroszt tanítasz!” Pistával kapcsolatban is igaz, hogy mielőtt valakit szentté akarunk avatni, az ördögöt is meg kell kérdezni. A Pista szeretett provokálni. Provokálta a kommunistákat középiskolás korában, annyira, hogy nem is vették fel az egyetemre!
Azt suttogták a városban, hogy Keszei István állt ki a forradalom alatt az emberek elé, de a háttérben ön, Keszei Imre dolgozott. Hiszen mint elsőéves jogászhallgató, lehettek elképzelései az ország sorsának alakulásáról. Mi igaz ebből?
A forradalomnak vége lett. Annak akkor is vége lett volna, ha jóra fordul, de így is vége, hogy rosszra fordult. A Pista a forradalom után megszűnt forradalmi költő lenni, sőt visszautasította ezt a jelzőt. Emiatt következett be az, hogy az emigrációban azokba a lapokba, amikben még folyt a vér, nem volt hajlandó írni. A Pista annak ellenére, hogy nem volt baloldali, csak baloldali lapokba írt vagy keresztény, katolikus sajtóba. Viszont többségében mellőzték őt, mert a forradalmat lezárta. A Pista nem volt baloldali, de általában azok vették körül.
Mi volt az ön „feladata”?
Ahol jártunk, ahol jártam, mindenhol igyekeztem az embereket csillapítani. Az is igaz, hogy ez nem sok fáradságomba telt, a fehérváriak elég békességesek voltak. Nem voltak betörések, verekedések, hangoskodások. Sőt azzal is vádolnak bennünket, hogy Fehérváron semmi sem történt. És ebben is van valami, ugyanis egyetlen fán sem lógott ember. A házunkban egy ÁVO-s is lakott, Burjánnak hívták az istenadtát. Soha eszembe nem jutott, hogy ellene bármit is tegyek az ÁVO-sok összeszedésekor, inkább a fiatal srácokat próbáltam csillapítani. Olyan is előfordult, hogy diákok egy csoportja az ÁVO-sokat be akarta zárni a tizenhetesek laktanyájába. Ennek akkor is ellene voltam – ma is így gondolom – mert csak bemocskoltunk volna, ami tisztességesen zajlott. Azt is el kell mondanom, hogy az ellenfél is csendes vagy gyáva volt, nem tudom, melyik. A huszonhatodikai nagygyűlésen a Felmayer-épület, az akkori pártház, ma zeneiskola felső ablakaiban felfegyverzett ÁVO-sok ültek, de nem lőttek. A mi követeléseink ezek voltak: a szovjet csapatok vonuljanak ki, legyenek szabad választások, többpártrendszer legyen. A Szabó-palotát leszámítva komolyabb incidens nem volt Fehérváron, csak november negyedike után.
Talán így tiszta, mi volt a Keszei fivérek feladata. De mi történt a szüleikkel, a nővérükkel?
Mikor Pesten a Forradalmi Diáktanács épületéhez mentem, egy katona állt fegyverrel a bejáratnál. Hát látom, hogy az a katona a sógorom, a Gyula. Minden tiszteletem az övé, de ha egy legyet teszek elé, biztos nem üti agyon. Ha oda egy ruszki be akart volna menni, az simán besétálhatott volna, mert a sógorom nem lőtt volna rá. Tehát az egyetemi tanács nem volt védve. Viszont a felesége, aki gyereket várt, Móron volt egyedül. Bementem az egyetemi tanácshoz, és bemutatkozás után kértem, hogy a kapuban álló katonát mentsék fel a szolgálat alól. Ez így is történt, s a sógorom puskával együtt beült velünk abba az autóba, amivel jöttünk. Mindez történt november harmadikán az esti órákban.
Pesten a forradalmi események közül a rádiónál voltam jelen, Pista pedig a Sztálin-szobor ledöntésénél. Írt is egy verset erről az eseményről. Ő általában kívülről tudta a verseit. Amikor Dégen bujkáltunk, nagynénéink esténként bejöttek hozzánk Boda Jánossal és Gárdonyi Ferivel, akik tudtak az ottlétünkről, hogy Pistát megkérjék, mondja el a Sztálin-szobor ledöntéséről szóló versét. Hoztak hozzá egy kis bort is, és így Pista már felállva szavalta a verset. Már-már úgy érezték, hogy Danton áll előttük a földes padlójú dégi helyiségben. Mondtam is Pistának, hogy egyik versét sem mondták el összesen annyiszor, mint ő Dégen a Sztálin-szobor ledöntését. Pista kijelentette, hogy az a vers pocsék. Belgiumban már nem is emlékezett rá, így nem került be a versei közé.
Több helyen kereszteztük a szovjet alakulatokat, az út mellett is felfegyverzett szovjet katonák álltak. Egy helyen meg is állítottak minket. A puskát a láb alá tettük, és elmutogattuk, hogy a Gyula felesége szülés előtt van. Volt bennük annyi emberség, hogy megértették, és továbbengedtek minket. Így értünk haza Fehérvárra. Gyula a kérésünk ellenére este tíz órakor felfegyverkezve, autóstoppal ment ki Mórra a feleségéhez.
Mikor Pista meghalt, nővéremnél, Áginál csengettek. Ági kinyitotta az ajtót, s egy zokogó fiatal hölgy virágcsokrot adott át, amin boríték is volt a Pista emlékére. Ez a hölgy Gévai Ági volt, aki a Vörösmarty Rádiónál dolgozott a forradalom alatt. Az tény, ha Pista bement egy helyiségbe, ahol négy nő volt, akkor öt ugrott a nyakába...
De ekkor még senki sem sejtette, hogy pár óra múlva a szovjetek megtámadják Magyarországot. Apám a forradalom után még visszament tanítani, talán egy évre. Jóllehet tovább kellett volna szolgálnia, de teljesen tönkrement. A kommunisták hosszú ideig nem engedték, hogy a szüleink kijöjjenek hozzánk. Anyámat is csak 1969-ben láttuk. Minket egy-két hülye kommunista Fehérváron úgy gyűlölt, mint ördög a szenteltvizet. Imre barátom kérdezte tőlem a nyolcvanas években: „Miért nem jössz haza? Már mindenki hazajött.” Azt mondtam neki, hogy akkor megyek haza, ha a Mindszenty körút beletorkollik a Nagy Imre térbe!
Hatvannyolc éve él távol a hazájától. Milyen nyelven sír Keszei Imre?
Ne azt kérdezze, milyen nyelven sír, mert ha sír valaki, akkor nincs teljesen tudatában az eseményeknek. De ha azt kérdezi, milyen nyelven imádkozom és milyen nyelven számolok, akkor határozottan mondom: magyarul!
