Fehérvári edzőhullás: az Alba is elköszönt trénerétől
Fehérvári edzőhullás: az Alba is elköszönt trénerétől
Fehérvári edzőhullás: az Alba is elköszönt trénerétőlHetek óta rebesgették, ami most bekövetkezett: megköszönte Lluis Riera vezetőedző munkáját az Alba Fehérvár élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatának menedzsmentje. Hétfőn a Videoton FCF trénere, Boér Gábor mellett ő a második távozó szakember egy fehérvári élcsapattól.
Reira a nyáron érkezett a sportigazgatóvá előléptetett Alejandro Zubillaga helyére, ám nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A fehérvári együttes minőségi kerete ellenére hektikusan szerepel a bajnokságban, nyolc meccs után 4-4 győzelemmel és vereséggel áll a tabella 7. helyén. Különösen az újonc Kaposvártól elszenvedett hazai vereséget emésztették meg nehezen a szurkolók, de a gyenge védekezés, a rendszerint száz pont feletti kapott kosármennyiség, és szinte minden statisztikai mutatóban a lefelé haladó tendencia is hozzájárult az elváláshoz.
A klub közlése szerint a spanyol szakember távozását követően a szombati, Zalakerámia ZTE KK elleni mérkőzésen a Kertész Dániel-Carlos Vallejo kettős irányítja az Albát. Az új vezetőedző tekintetében egyelőre még nincs döntés.



