36 éves Gróf Széchenyi István domborműve
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
36 éves Gróf Széchenyi István domborműve

Gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar alakja rengeteg alkotásban visszaköszön, Székesfehérváron nem csupán szobrok, hanem dombormű is őrzi emlékét.

Nagy Benedek munkásságával már több alkotása kapcsán is foglalkoztunk, ami nem véletlen, az 1941. március 15-én a Csallóközben született alkotó 24 esztendős korában költözött Mórra, azóta pedig nem csupán lakhelye, hanem a közeli Székesfehérvár köztéri művészetét is rengeteg alkotással gazdagította. Korábban már bemutattuk a Videoton SC legendás mesteredzőjét, Kovács Ferencet megörökítő szoborról, foglalkoztunk az öreghegyi szőlőművessel, vagy József Attila mellszobrával, mely a róla elnevezett kollégium előtt látható. Szintén bemutattuk a szobrászművész Vörösmarty Mihályt megörökítő alkotásaival is, illetve a költő Takács Imre síremléke kapcsán is megidéztük munkásságát.

Az egykori tanárember (A pápai tanítóképző elvégzése után kettő esztendeig Rábacsanakon tanított) művészetéről így ír a Köztérkép:

„Kisplasztikákat, érmeket, megrendelésre köztéri kompozíciókat: emlékműveket, emlékszobrokat, portrékat, domborműveket készít. Megmunkál fémet, követ és fát. Alapvetően figuratív szobrászata expresszív hangoltságú. Művészetében visszatérő motívum a lovas-ábrázolás (Mór, Bakonycsernye, Törökbálint). Alkotásai részletgazdagok, mívesen kidolgozottak.”

Ugyancsak bemutattuk már azt a szobrát, mely a Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola udvarán található és a tanintézmény névadóját ábrázolja. Az iskola 1990-ben vette vissza a Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola nevet, az udvaron található alkotást a következő évben, 1991. szeptember 20-án avatták fel.

Nagy Benedek azonban az egykori elnevezés újra felvételekor nem csupán ezzel a szoborral gazdagította a tanintézményt. Az udvar mellett a belső tér is kapott egy domborművet a névadót mintázva, ez a főbejáraton belépve a portával szemben található.

A tordasi vörös mészkőből készült dombormű 1990-ben készült és került a helyére, az alkotó NB monogrammal látta el. Az alkotás felirata:

Széchenyi István 1791-1860

A dombormű így már 36 éve része az iskola mindennapjainak. Érdemes megemlékezni a tanintézmény nem mindennapos névváltoztatásairól is, hiszen ennek tükrében kijelenthetjük: Kifejezetten nyugalmas időszakban lett fő dísze a bejárat területének a dombormű. Az iskola 1922-től a Hadiárva Intézet, majd 1935-től a Gyermekvédelem Ipari Iskolája nevet viselte. A Székesfehérvári Magyar Királyi Állami Gróf Széchenyi István Ipari Középiskola elnevezést 1939-től, az Általános Gépészeti Műszaki Középiskola nevet pedig 1946-tól viselte a tanintézmény. Utóbbit mindössze egy évig, majd gyors egymásutánban 11. sz. Ipari Gimnázium, illetve 18. sz. Gépipari Technikum lett, 1955-től pedig Ságvári Endre Gépipari Technikum néven fogadta a hallgatókat. A Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola nevet 1990-ben vette vissza kiváló fehérvári tanintézmény.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek