A bronz és kő mesterének egyetlen fehérvári alkotása
A bronz és kő mesterének egyetlen fehérvári alkotása
A bronz és kő mesterének egyetlen fehérvári alkotásaPaulikovics Iván 1953. december 24-én született Budapesten. Művészeti tanulmányait 1968 és 1972 között az Iparművészeti Szakközépiskolában kezdte, majd öt éven át a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendéke volt. 1980 és 1983 között Derkovits-ösztöndíjasként tevékenykedett, miközben 1981-ben megkapta az Ösztöndíjasok kiállításának nívódíját. Rengeteg további elismeréssel (1983: VIII. Országos Kerámia Biennálé a KISZ Központi Bizottság különdíja, Pécs; a nagyatádi faszobrászati szimpózium pályadíja; 1984: a Római Magyar Akadémia ösztöndíja; 1986: Szakszervezetek Országos Tanácsa-ösztöndíj; Stúdió '86 Szakszervezetek Országos Tanácsa különdíj, Budapesti Történeti Múzeum; 1987: Tavaszi Tárlat Nógrád megyei Tanács díja, Salgótarján; 1990: Kölcsey Ferenc kiállítás szobrászati díj, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest) értékelték alkotói munkáját. A Köztérkép így foglalja össze pályáját:
„1979 óta kiállító művész. Elsősorban kisplasztikákat és monumentális kompozíciókat készít, de a szobrászat minden ágazatában mesterien dolgozó művész. Műveinek anyaga leginkább a bronz, de számos művében együttes bronz-kő anyaghasználat figyelhető meg. Művészete figura-központú, realista szellemiségű. Alakformálását, műveinek atmoszféráját általában groteszk-ironikus hangvétel színezi, egy-egy kompozíción belül is meglepő léptékváltást alkalmaz. Intellektuális beállítottságú, gyakran a humor és a groteszk irányába csúszó szobrászatának legfontosabb eleme az ellentétek között áramló feszültség, amely révén az antik világból ismerős forma- és értékrend sajátos, a modern ember ambivalens világlátását tükröző átértelmezésben jelenik meg művein. Ez a kettősség jellemzi asszociatív erejű portré-emékműveit és portrészobrait is: arcmásai a jellem és az álarc, a morális stabilitás és az illékony pillanatnyiság eredeti ötvözetei.”
A Köztérkép összesen 33 köztéri alkotását jegyzi, ezek közül mindössze egy található Székesfehérváron. Ez nem más, mint a Holokauszt Áldozatainak Emlékműve, mely a székesfehérvári zsidó temető ravatalozója előtt található. Az emlékmű jelentése egyértelmű: a végállomást jelzi, ahova megérkeztek a deportált áldozatok. Az alkotást 2014. november 13-án avatták, vagyis a város köztéri alkotásai között egy fiatalnak számító műről van szó.
A Köztérkép így ír az emlékmű keletkezésének hátteréről:
„Székesfehérváron az izraelita felekezetűek sorsa a német megszállást követően fordult rosszra. 1944 májusának elején 2064 főt regisztráltak zsidóként. Megalakult a zsidótanács, melynek egyik feladata volt a zsidóság képviselete, és a tanácsnak kellett a gettóba való költöztetést lebonyolítania 1944. május 22. és 31. között. Kijelölték a gettóházakat: az Ősz utcában (ekkor itt még családi házak álltak), a Horthy Miklós téren (a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és a III. Béla király tér közötti terület), a Távírda utcában, a Ferenc József téren (ma Szent István tér), a Sütő utcában, a Palotai úton, az Ybl Miklós utcában, a Vilmos császár téren (Zichy-liget és a Ligetsor között), a Jókai utcában, a Kígyó utcában, továbbá a Basa, és Lövölde utcában (ekkor még ezekben az utcákban is családi házak álltak). A 654 betelepített zsidó család 2148 személyt takart. A gettóból 1944. június 6-án az embereket a Szabó-téglagyárba vitték, és ide kerültek Seregélyes, Kápolnásnyék, Ercsi, Érd, Mór, Bicske, Dunapentele (ma Dunaújváros része) zsidó származású lakosai is, 1675 fő. A téglagyárban június 10-e és 13-a között élelmezés nem volt. A koncentrációs táborokba az embereket 1944. június 14-én szállították el. Az útra fejenként 2 kg kenyeret és 0,25 kg margarint osztottak. … Huszonhat személlyel kivételt tettek. Őket a cionista Komoly Ottó és Kasztner Rezső vezette Budapesti Zsidó Segély és Mentőbizottság az SS-sel folytatott tárgyalások következményeként kiemeltette a deportálandó tömegből, és a „zsidó kivándorlók” fővárosi, Columbus utcai táborába szállíttatta. … Június 23-án a vegyes házasokat és gyermekeiket (számuk ismeretlen) a székesfehérvári méntelepre gyűjtötték egybe. Csoportjukat – amely főleg kikeresztelkedett nőkből és leánygyermekekből állt – Kecskemétre szállították. További útjuk a halálgyárba vezetett, ahogyan a mentesített zsidóké is.”
Az alkotás fiatal korára tekintettel kiváló állapotban van, Paulikovics Iván alkotói életművének egy darabja így még sokáig gazdagíthatja a város köztéri alkotásainak sorát.
