Kis Szent Teréz fehérvári szobra
Kis Szent Teréz fehérvári szobra
Kis Szent Teréz fehérvári szobraSzentesy Hiesz Géza szobrászművész 1896. április 19-én született Budapesten. Tanulmányait 1914 és 1921 között a Budapesti Iparművészeti Iskola díszítőszobrász szakán végezte, Orbán Antal és Simay Imre voltak a mesterei. Ezt követően tíz éven át Párizsban élt, ahol egy ideig Émile Antoine Bourdelle műtermében dolgozott, majd Marcel Gimond akadémiai tanár munkatársa lett.
A francia fővárosban nagy sikereket ért el üvegből öntött és csiszolt szobraival. 1934-ben hazatért Magyarországra, itthon főleg portéival szerzett nevet magának. Szentesy Hieszt Géza szobrászművész 79 esztendősen, 1975. augusztus 27-én hunyt el Budapesten.
Munkássága során készített olyan alkotásokat is, melyek különböző közterületeken, közösségi használatú épületekben kaptak helyet. A Köztérkép összesen nyolc ilyen alkotását listázza, ezek közül egy Székesfehérváron, a Prohászka templomban található. Ahogy fentebb írtam, Szentesy Hiesz Géza mestere Orbán Antal volt, mester és tanítványa egyaránt képviselteti magát a Prohászka templom gyönyörű alkotásai között, hiszen Orbán Antal tervezte a templom névadójának szintén itt található síremlékét.
Korábban már bemutattuk a templom előterében található, Páduai Szent Antalt formázó szobrot, melyet Bory Jenő készített. Az előtér másik oldalán található Szentesy Hieszt Géza egyetlen fehérvári alkotása, mely egy másfél méteres szobor, Kis Szent Terézt ábrázolva.
Kis Szent Teréz vagy ismertebb nevén Lisieux-i Szent Teréz Louis Martin és Zélie-Marie Guérin kilencedik gyermekeként született Alencon-ban, 1873. január 2-án. Édasanyját négyéves korában veszített el, ezt követően költözött a család a normandiai Lisieux-be. A humántárgyakban osztályelsőként végezte iskoláit, 1883 márciusában Teréz megbetegedett, az orvosok tehetetlenek voltak. A betegszobában az ágya mellett Mária-szobor állt. Május 13-án testvérei Szűz Máriához fohászkodtak, és a betegnek látomása volt, melyben Mária rámosolygott. Másnapra a tünetek megszűntek, a beteg meggyógyult.
1887 márciusában gyilkosság híre borzolta a lakosságot: egyik éjszaka kegyetlenül meggyilkoltak két asszonyt és egy kislányt. A gyilkossággal vádolt Henri Pranzini tagadott, de a bíróság halálra ítélte. Teréz imádkozni kezdett, hogy az ítélet végrehajtása előtt a gyilkos térjen meg, bánja meg bűnét, Jézustól jelet is kért. Pranzini mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, ám a guillotine mellett az utolsó pillanatban a feszületért nyúlt, és azt megcsókolta. Ekkor Teréz még inkább elszánta magát a bűnösökért végzett imádságra és a karmelita életre. 1888 április 9-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén Teréz belépett a Lisieux-i Kármelbe. Feladatai a közösségben a víz, a sör és a kenyértészta előkészítése volt. Ezenkívül harangozott, étkezések alatt felolvasott, imádságot vezetett. Még ebben az évben, július 29-én meghalt édesapja. 1894. szeptember 14-én hosszas előkészület után Céline nővére is a karmeliták közé lépett. Az ő kolostorban készített fényképeiről ismerjük a kolostor életét. Ebben az esztendőben Teréz felfedezte a maga kis útját. Eközben egyre többet írt: az 1894–95-ös télen kérésre kezdte leírni gyermekkori emlékeit.
1896 márciusában a korábbi perjelnőt újraválasztották Teréz nővére helyett. Az új perjelnő Terézt továbbra is a novíciák mellé rendelte. Április 3-án éjjel, majd 4-én is, Teréz vért hányt. Ennek ellenére nem kímélte magát. Megkezdődtek Teréz belső megpróbáltatásai, melyek haláláig tartottak, kísértések a hit és remény ellen.
1897 elején egyre többször utalt arra, hogy nem lesz hosszú már az élete. Áprilisig nővértársai nem gondolták, hogy súlyos beteg, bár állandó gyomorbántalmak, láz és hányások gyötörték, köhögési rohamok kínozták. Május 18-án mentették fel feladatai alól. Június 2-ától kezdte írni önéletrajzát, elöljárói kérésre. Július 8-án a betegszobába vitték. 1897. szeptember 30-án, 24 évesen halt meg, hosszú szenvedés után tuberkulózisban hunyt el.
Egy évvel halála után, 1898. szeptember 30-án jelent meg az elöljárója parancsára írt önéletrajza Egy lélek története címmel, amely azonban a nővérek által korrektúrázott változat. Hamarosan több nyelvre lefordították: 1901-ben angolra, 1902-ben lengyelre, 1904-ben hollandra és olaszra, 1905-ben németre, portugálra, spanyolra, japánra és oroszra. Magyarul először 1916-ban jelent meg. Ez az írása szerezte meg neki az ismertséget. 1907-ben X. Piusz pápa jelentette ki, hogy kívánja a szentté avatást. Egy magánkihallgatáson Terézről a következőt mondta: „a modern idők legnagyobb szentje”. A boldoggá avatási pert 1910. augusztus 3-án kezdték meg.
Ekkor még több olyan tanút meg tudtak hallgatni, akik Terézzel együtt éltek. A pert hét év múlva zárták le, s 1921. augusztus 14-én XV. Benedek pápa kiadta a dekrétumot, amely szerint Teréz az erényeket hősies fokon gyakorolta. A boldoggá avatást azonban már XI. Piusz pápa végezte 1923. április 29-én, és ő avatta szentté is 1925. május 17-én. A Szent Péter-bazilikában 50 ezren, a bazilika előtti téren félmillióan voltak tanúi az eseménynek. Szent Teréz teste elporladt, néhány csontdarab viszont megmaradt. Ezek a Lisieux-i bazilikában láthatók, egy koponyacsont darab viszont díszes fa ereklyetartóban 1994 óta járja a világot. Magyarországon 2007. augusztus 28. és szeptember 23. között volt ez az ereklye.
