5 hónapnál régebbi cikk

Az öreghegyi Szőlőműves útja
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
Az öreghegyi Szőlőműves útja

Egykor majd kétezer szőlőskert volt Öreghegyen, az évszázadok alatt tevékenykedő szőlősgazdáknak emléket állító Nagy Benedek-alkotást lassan tíz esztendeje adták át Székesfehérváron.

Nagy Benedek 1941. március 15-én született a Csallóközben, Illésházán. A Pápai Tanítóképzőben végezte tanulmányait, majd két éven át Rábacsanakon tanított. A Köztérkép így foglalja össze későbbi kötődését Fejér két kiemelkedő városához, Mórhoz és Székesfehérvárhoz:

„Saját írása szerint 1965 óta Móron él, és alkot, műtermét a móri hegyen rendezte be, egy domboldalba épített földházban. A műterem melletti istállóban kedvencei várják, a lovak, de egy őzike is ott él egy külön karámban. Nagy Benedek több alkotásán találkozhatunk lovak ábrázolásával, a szobrászművész munkáiban a lovakkal való közvetlen kapcsolat rendszeresen visszaköszön. Munkái általában figuratívak, részletgazdag minden alkotása.

Az alkotó 1971 óta állít ki rendszeresen választott lakóhelyén, a város 1995-ben Pro Urbe-díjjal ismerte el munkásságát. 2000-ben megkapta a Vörösmarty-díjat Székesfehérváron, 2004-ben az MS Mester díjat Budapesten, 2005-ben az Aphalandra díjat kulturális humán tevékenységéért. 2007-ben a Fejér Megyei príma Díj különdíja és fődíja volt a jutalma, 2008-ban pedig a Kurucz D. István díjjal lett gazdagabb. Nagy Benedek 2002-től Mór város díszpolgára, 2006-tól pedig Székesfehérvár tiszteletbeli polgáraként tisztelhetjük.”

Nagy Benedeknek tehát több alkotásával is találkozhatunk Székesfehérváron, a Köztérkép összesen 27 itteni művét tartja számon. Mai írásunkban a Szőlőműves névre keresztelt szoborral foglalkozunk, mely a Fiskális út – Pozsonyi utca kereszteződésében, a körforgalomban található.

Öreghegy egykor a város Szőlőhegye volt, 187 méterrel a tengerszint feletti magassága kiemelte a városrészek közül. Ahogy a Köztérkép is rámutat, Evlia Cselebi török utazó 1664-es írása mintegy kétezer szőlőskertről tesz említést. Nagy Benedek alkotása az évszázadok szőlősgazda nemzedékeinek állít emléket 2014 óta.

„Az egykori Noé-hegyen, későbbi Szőlőhegyen – mai nevén Öreghegyen – 2014. augusztus 16-án 16.00 órakor felavatták a „Szőlőműves” szobrát, Nagy Benedek alkotását. Az alkotó abban a pillanatban ábrázolja a szőlőműves alakját, amikor az éppen szőlőt kötöz: egyik kezével összefogja a szőlőtőkét, másik kezével hátranyúl a kötöző zsinegért. Az alkotót édesapja ihlette meg, aki maga is szőlősgazda volt. A szobor a valamikori Szőlőhegynek állít emléket” – összegez a Köztérkép az alkotás adatlapján.

Pápai Barna fotós kollégánk alig néhány hete készítette a legfrissebb képeket az alkotásról,, mely szerencsére kiváló állapotban van. Fiatal korának köszönhetően reméljük, hosszú ideig gazdagítja majd Székesfehérvár köztéri alkotásainak sorát.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek