1 hónapnál régebbi cikk

34 év a kolesz előtt: József Attila, másodszor
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
34 év a kolesz előtt: József Attila, másodszor

Korábban márt bemutattuk a József Attila Kollégium névadójának szobrát, mely az épületen belül található. Most jöjjön Nagy Benedek alkotása, mely a kolesz előtt kapott helyet még 1990-ben.

Nagy Benedek szobrászművész több székesfehérvári alkotásával is foglalkoztunk már, így bemutattuk az öreghegyi Szőlőművest, de a Videoton FC mesteredzőjének, Kovács Ferencnek emléket állító alkotás is az ő keze munkáját dicséri. Nagy Benedek 1941. március 15-én született a Csallóközben, Illésházán. A Pápai Tanítóképzőben végezte tanulmányait, majd két éven át Rábacsanakon tanított. A Köztérkép így foglalja össze későbbi kötődését Fejér két kiemelkedő városához, Mórhoz és Székesfehérvárhoz:

„Saját írása szerint 1965 óta Móron él, és alkot, műtermét a móri hegyen rendezte be, egy domboldalba épített földházban. A műterem melletti istállóban kedvencei várják, a lovak, de egy őzike is ott él egy külön karámban. Nagy Benedek több alkotásán találkozhatunk lovak ábrázolásával, a szobrászművész munkáiban a lovakkal való közvetlen kapcsolat rendszeresen visszaköszön. Munkái általában figuratívak, részletgazdag minden alkotása. Az alkotó 1971 óta állít ki rendszeresen választott lakóhelyén, a város 1995-ben Pro Urbe-díjjal ismerte el munkásságát. 2000-ben megkapta a Vörösmarty-díjat Székesfehérváron, 2004-ben az MS Mester díjat Budapesten, 2005-ben az Aphalandra díjat kulturális humán tevékenységéért. 2007-ben a Fejér Megyei príma Díj különdíja és fődíja volt a jutalma, 2008-ban pedig a Kurucz D. István díjjal lett gazdagabb. Nagy Benedek 2002-től Mór város díszpolgára, 2006-tól pedig Székesfehérvár tiszteletbeli polgáraként tisztelhetjük.”

Nagy Benedek kötődése Székesfehérvárhoz az itt megtalálható köztéri alkotásainak számán is lemérhető. A városban összesen 27 alkotás fűződik a nevéhez, köztük egy olyan szobor, melyet egy másik írásunkban érintőlegesen már említettünk. A nem is olyan távoli múltban foglalkoztunk Cyránski Mária szobrával, egészen pontosan a József Attilának emléket állító mellszoborral.

Abból az írásunkból kiderült, hogy költőóriásunknak összesen három szobra található Székesfehérváron. A második, melyet bemutatunk, Nagy Benedek alkotása, ráadásul szorosan kapcsolódik Cyránski Mária szobrához. A Cyránski alkotásról megírtuk, hogy a József Attila Kollégiumban található, Nagy Benedek szobra pedig a kollégium előtt fedezhető fel.

Ez az alkotás 34 éve őrzi az egyébként már 1978 óta kollégiumként működő épületet. Nagy Benedek szobrát 1990. április 26-án avatták fel, a 80 centiméteres alkotás egy másfél méter magasságú talapzaton található. Ahogy fotóink is mutatják, szerencsére az alkotás jó állapotban van, csakúgy, mint az épületen belüli párja. Reméljük, költőlegendánknak emléket állító szobrok hosszú évtizedekig gyarapítják még városunk köztéri alkotásaink sorát.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek