Dániel András: Lassan el kellene mennem nyugdíjba, de mindig jön egy újabb tehetséges gyerek. Most hagyjam itt?

Mátay Balázs

·Sportúszás·

Mátay Balázs

Dániel András: Lassan el kellene mennem nyugdíjba, de mindig jön egy újabb tehetséges gyerek. Most hagyjam itt?

Mátay Balázs

·Sportúszás·

- Az igazság az, hogy minden városban meghatározó volt annak idején az úszósport, mert például Debrecenben volt a Loki, a futballcsapat, volt egy vívó szakosztály, de ezeken kívül nem nagyon volt sok minden más. Az úszás, az ment éjjel-nappal, télen-nyáron. Aztán 

amikor edzés után mentünk haza hatan-nyolcan edzésről, akkor volt az, hogy szaladtunk a villamos mellett. 

Ez tényleg így volt, úgyhogy rengeteget úsztunk. Reggel keltünk, indultunk uszodába. A strandon volt egyébként az uszoda, úgyhogy este ott zártunk, és kilenc óra felé mentünk haza, már sötétben. Éjjel-nappal ott voltunk, szerettünk nagyon az uszodai létet. 

- Ez fedett uszoda vagy nyitott medence volt? Említetted, hogy a strandon úsztatok. 

- A nagyerdei fürdőnek a strandjáról beszélünk itt, egy 50 méteres medence, és volt még mellette egy 33-as, négy pályás fedett medence, ami csak télen volt nyitva, négy hónapig.

- Itt jelen esetben az 50-es-60-as évekről beszélünk? 

- Így van, pontosan, ez volt a 60-as évek. 1962-ben már minden versenyre elmentünk, vidéken is nagyon sok volt. Emlékszem Békéscsabára, de persze Budapesten is gyakran jártunk és nyertünk mindenféle érmeket. Például Békéscsabán Vidékbajnokság volt, én 12 éves gyerek lehetettem, s egy gyönyörű herendi porcelán járt a győztesnek, ami ki volt téve előzetesen, hogy ezt nyerheti, aki aranyérmes lesz 50 újonc fiú mellen. Na mondom, ez a herendi váza nekem kell, én meg fogom nyerni! Mit tesz Isten, megnyertem! Még ma is megvan, szépen ott díszeleg a vitrinünkben. 

- Ez ugye, mellen volt. Milyen számokban versenyeztél még annak idején? 

- Én alapvetően 

mellúszásban jeleskedtem, ebben versenyeztem. Volt egy nagyon jó barátom - aki még ma is nagyon jó barátom -, Nagy József. Így két minőségi, tehetséges mellúszóval rendelkezett Debrecen, 

az említett Nagy Józsi, és én.

- Ő az a Nagy József, aki kiváló úszóedző is volt, sok világklasszis tanítvánnyal, olimpiai bajnokokkal? 

- Így van, az a Nagy József, aki Amerikában dolgozott 30 évig, és most itthon a szövetség köredzője, gyakorlatilag a mellúszással foglalkozik mindenhol. Nekem nagyon jó barátom, ma is gyakran elhívom ide, mert sokat számít, hogyha ő itt van és segít a gyerekeinknek, nekem is, akkor elbeszélgetünk kicsit a régi szép időkről.

- Mi az ami még jellemző volt akkoriban a ti korosztályotokra és arra a korszakra a úszást illetően? 

- Gyakorlatilag minden lehetőségünk megvolt a jó felkészüléshez, mert ugye egy strandon mindenféle medence van. Amikor az edzés elején bementek az úszók, az emberek kijöttek a vízből, nem kellett kiküldeni őket, hogy edzés következik. Tudták, hogy mi jön, örömmel néztek bennünket. Tehát egy nagyon-nagyon családias, jó légkör volt a debreceni strandon, az uszoda körül, úgyhogy nagyon sokan jártunk oda. Nemigen volt nagyon más sport, és azt imádtuk. 

- Viszont titeket akkor ezek szerint nem volt olyan könnyű beküldeni edzés végén a medencéből, mint a közönséget előtte... 

- Igen, mert mi ott maradtunk, miután kiszorítóztunk, ami ilyen labdadobálásos játék, átmentünk a langyos vízbe, meleg vízbe, tehát este 9-kor mentünk haza, amikor már nem lehetett tovább ott lenni. Ez egy csodálatos időszak volt számomra. Nem csak azért, mert fiatalabbak voltunk, hanem azért is, mert tényleg szép volt. 

- Ez a csodálatos időszak aztán megszűnt - vagy legalábbis átalakult - amikor a fővárosba kerültél. Mi ennek a története?

- Az ember ugye, ha már elér valami kisebb eredményt, akkor szeretne nagyobbakat is elérni, így 

felfigyeltek ránk, tulajdonképpen hívtak bennünket Budapestre. Annak idején a Kiss László-féle Budapesti Spartacus még gyerekcipőben járt, és igazoltak különböző tehetségeket vidékről, pl. Pécsről a Hámori Jenőt, Debrecenből Nagy Józsefet és Dániel Andrást, összeszedték a vidéki ügyes gyerekeket, és alakult is ott egy nagyon jó kis csapat. 

így kerültünk Budapestre. 

- A középfokú illetve felsőfokú tanulmányaidat már ott folytattad Budapesten. 

- Így van, ott folytattam, és 

miután a katonaság akkor még nagyon nagy módi volt, éppen Székesfehérvárra hívtak be sorkatonának, ráadásul kerékpárosnak. Szerencsémre egy idősebb úszóedző kolléga, aki ismert, látta, hogy kerékpározom, megállított és nekem szegezte a kérdést: te mit csinálsz? Miért kerékpározol katona ruhában? Hát, mondom, itt vagyok katona, a kerékpárosok között.  Erre egyből mondta, hogy gyere hozzánk a fehérvári sportiskolába és dolgozz velem. Akkor elintéz a honvédségnél mindent, nyugodtan kijöhetek dolgozni edzésekre, és hát így történt.

  Ezzel kezdődött igazából az úszóedzői pályafutásom. 

- Akkor már létezett a honvédségi uszoda?

-  Akkor még nem, csak az Árpád fürdő. Úgyhogy ez a Hirsch Károly nevű úszóedző kolléga nagyon rendes, kedves idősebb úr volt, és beavatott engem mindenféle edzői fortélyokba, mellette kezdtem el én is a pályafutásomat. Úgyhogy itt különváltunk a Nagy Jóskától, ő maradt Pesten, én lejöttem Fehérvárra, itt maradtam, mint katona, és remekül éreztem magam itt is. 

- Nehéz döntés volt búcsút inteni Debrecennek majd Budapestnek?

- Az igazság az, hogy volt egy könnyítés az egészben, mert akkor ismertem meg a mostani feleségem, ami nagyban segített abban, hogy ne legyen olyan nagy nehézség a fehérvári lét, mert hát így miatta is volt miért csinálni mindent. 

- Ezek szerint a honvédségnek sokat köszönhetsz, hogy ide vonultattak be.

- Így van, bizony sokat, mert emlékszem rá, hogy jöttek az előljárók,, hogy vagy Nagykanizsán leszek vagy Fehérváron, de aztán szerencsére ide kerültem, ami be is vált nekem. 

- Emlékszel arra, hogy mi volt az első olyan verseny, ahol te edzőként irányítottál gyerekeket? 

- Ez az Árpád fürdőhöz köthető, az évszámot nem tudom pontosan, de az biztos, hogy 

a 70-es évek elejét éltük. Az Árpádban egy négypályás medence volt, és Fehérváron ez volt akkoriban az egyetlen munkára, versenyre alkalmas vízfelület. Egyébként itt a Tumpek György, aki világklasszis pillangós volt magyarként, úszott világcsúcsot is! Tehát akkor nem voltak még ilyen mai elektromos mérési lehetőségek, meg egyéb könnyebbséget adó lehetőségek. Szóval kézi időmérés, 25-ös medence, világcsúcs. Úgyhogy itt úsztak a mi a fehérvári gyerekeink versenyt először. Tatabányára is jártunk sokat, Fehérvár mellett talán ott volt a legtöbb verseny. Úgyhogy elkezdődött a történet, karrier, vagy nem is tudom minek hívjuk, 

de elkezdődött, itt, innen indult, ez tény. 

- És aztán te lettél az, aki Magyarországon először privát uszodát, magánuszodát építettél az Öreghegyen. Akkoriban az országban ilyen még nem volt. Ezt nagyon nehéz döntés előzte meg, Bandi? 

- Ez egy nagyon nehéz döntés volt, igen. 

- Mert ugye ehhez nem csak egy döntés kell, hanem sok pénz és támogatás.

-  Bizony. Nagyon nagy döntés volt, mert hát ugye ez egy teljes egzisztenciának a feladása, amit eddig csináltam. 

Versenysport, versenyzők helyett építeni kellett a családi házunk kertjében - egy ezer négyzetméteres telkünk volt, ott elfért - egy rendes fedett tanmedencét, ahova a gyerekek ezrei, tízezrei jártak úszni a megyéből, a városból és aztán már mindenhonnan az országból. 

Komolyat szólt ez a dolog akkor.

- Most itt álljunk meg egy picit, én azt tudom, hogy hatalmas sztori volt ez. Azt szerintem ti sem gondoltátok volna, amikor ebbe belevágtatok, hogy ennek ekkora sikere lesz, hogy nem csak Fehérvárról és a környékről, hanem még az ország másik végéből is jöttek ide, akik itt tanultak meg úszni nálad. 

- Így van, ezt valóban nem gondoltuk, sok újságcikk jelent meg rólunk, az oktatásokról vastag betűkkel, "uszodát épített az edző" meg hasonló címekkel jöttek az írások a lapokban. Nagyon nagy munka volt, óriási munka, rengeteg pénz, lehetőség és persze, óriási siker. 

-  Ha jól emlékszem, az első sikerek láttán egy kisbuszt is kellett vennetek, amivel a gyerekeket hoztátok-vittétek Fehérváron és azon kívül is az oktatásokra. 

-  Igen, ráadásul egy 45 személyes, normális méretű kis busz volt. Ezzel jártuk az egész megyét, jöttek mindenhonnan, óvodákból, iskolákból, úgyhogy óriási élményként éltük meg, de hatalmas melót igényelt. Tényleg, én nem is gondoltam volna, hogy ez ekkora nagyon nagy siker lesz. Igaz, hogy minden nagy siker mögött rengeteg munka van. Ezt azért ne felejtse el a kedves hallgató, olvasó, hogy ez nem úgy van, hogy beesik valami és hopp. Nem. Bármilyen szakma, bármi, minden nagy siker mögött óriási munka van. 

- Meg egy jó feleség... 

- Hát az mindenképp, egyértelmű!

- Mert, hogy ő, Zsuzsa, a párod mindenben támogat és segít. Most is itt van, megy veled versenyre, mindenben támogat, amiben csak lehet.

- Valóban. Mi sokat jártunk anno a régi Svédországban - nem a mostaniban, mert mostanában elég zűrös állapotok vannak ott -, de a régi Svédországban, és ott hasonlóképpen működött a dolog: három óra időtartamban volt nyitva egy sportbolt ahol a tagdíjakat, felvételeket intézték, a ruhákat intézték, és ott is volt egy szülő, aki rendezte a gyerekeknek a dolgait, meg a többi szülővel tartotta a kapcsolatot és intézett mindent, ami az egyesülettel kapcsolatos. Mi ezt itt is így csináljuk. Egyébként, ha összeadom, 

kb. három évet dolgoztunk Svédországban. A hetvenes években minden nyáron két-három hónapot ott voltunk kint, meghívtak, közben eljöttek ide hozzánk is edzőtáborba, nyolcvan gyerekkel. Képzeld el, micsoda meló kellett ennyi svéd gyerekkel ezt végig csinálni, de megoldottuk. 

 Szép emlék ez is.

- Megváltás vagy átok volt aztán később, amikor ez az uszoda, ahol most is vagyunk, a Csitáry Uszuda megépült? 

- Nagyon hosszú időn keresztül, tíz évig csináltuk a Delfin uszodát a Bártfai utcában. Rengeteg ember ismeri ma is, sokan hozzák ide a gyerekeiket, unokáikat, hogy ott tanultak meg úszni. Tehát ez tulajdonképpen egy óriási könnyebbség volt, és akkor szépen lassan azt bezártuk, és itt működött tovább az egyesület, már akkor egyesületként, nem tanuszodaként, mint Delfin SE, illetve azóta is működik és remek eredményekkel. Olimpiák, világbajnokságok, sok minden minden történt velünk.

- Itt egy picit megálltunk, mert Dániel András közben instrukciókat ad a kis úszóinak, nincs mese, interjú közben is folyik az edzés... Szóval: eljutottunk ahhoz az időszakhoz, amikor komoly versenyzőket tudtál foglalkoztatni, akik a te kezed alatt váltak olimpikonná, világversenyek résztvevőivé, és olyan olimpia is akadt, amikor kettő vagy három versenyződ is a magyar csapat tagjaként csobbant medencébe. Sőt, talán több is, akik kiváló úszók voltak. Mondhatjuk, hogy az volt az aranykor számodra a felnőtt versenyeztetés tekintetében? 

- Igen, mindenféleképpen. Egyszerűen jöttek a gyerekek, 

nem akarok nagyképű lenni, de már féltek ha valaki odajött hozzám beszélgetni, mert az edzője azonnal azt hitte, hogy el akar menni tőle, ide hozzám Fehérvárra. Szóval egyszerűen döbbenet, ami volt, de hát ez is megtörtént. Túl voltunk rajta. Nagyon jó volt, szép sikereket értünk el, bejártunk a világot, szinte mindenhova eljutottunk a gyerekekkel,

úgyhogy csak a legszebbeket tudom mondani. 

- Ki volt az öt top élversenyződ? 

- A Kerékgyártó Tamás, a Flaskay Misi, a Kiss Boldizsár, Batházi Tamás, Kopcsa Kamilla például. Úgyhogy immár tíz éve ezt a szakaszt lezártam. 

- De mi hozta meg ezt a döntést nálad? 

- Borzasztó fárasztó volt. Élsporttal foglalkozni nagyon szívja az erőt, energiát. Szóval az, hogy van öt edző, még melletted, az más. De az, hogy egyedül vagy, legfeljebb ketten vagytok, az nagyon fárasztó. Megjönni kedden egy világversenyről, és csütörtökön indulni a következőre, ez embertpróbáló. 

- Ez olyan, mint a futballban, amikor kevés a pályaedződ...

- Így van, pontosan! Úgyhogy ebbe tényleg bele lehet nagyon fáradni. És tíz éven keresztül, gondoljátok el, hogy tíz éven keresztül ezt hétről hétre, napról napra véghez vinni, miközben itthon a család, éppen építkeztünk is közben pár évig, de becsülettel végigcsináltuk mind a ketten, és nagyon nagy sikerrel, tényleg nagyon szép eredményeket értünk el. 

- A szép eredmények ma is megvannak, csak éppen visszatértél a kezdetekhez, a gyerekekhez. Gyakorlatilag 18 év fölötti úszód nincs is.

-  Nincs bizony, egyébként ők ezt kikövetelték, de nem verbálisan, hanem a mozgásukkal. Abbahagyták, elmentek dolgozni, egyetemet végeztek, úgyhogy ez így adta magát, hogy akkor ezt a nagyobbakkal való foglalkozást befejezzük, és akkor elkezdtem apró gyerekekkel foglalkozni, akikből most már itt vannak 15-16 évesek. Nemrég a felnőtt magyar bajnokságon Sopronban is többen indultak már ilyen fiatalon, úgyhogy jönnek a lehetőségek. 

- Felnőtt bajnokságokon is ezek szerint be-be dobogatod őket a mélyvízbe, szó szerint. 

- Igen, most a felnőtt bajnokságon 12. hely volt a legjobb, de egy serdülő gyerek, mint pl. a Varga Marci aki a Milákkal úszik egy pályán, a kétszeres olimpiai bajnok kettővel arrébb úszik, ez azért neki is megterhelő lelkileg, hogy miként fog helyt állni, és nekem is mint edzőnek, hogy tudom-e azt, hogy ez egy erős feladat, meg tudják e-csinálni? Úgy veszem észre, hogy szépen helyt álltak. Be lettek dobva a mélyvízbe, öt napon keresztül ment ez a bajnokság. 

- Mondd Bandi, régóta ismerlek, nagyon sokat beszélgettünk, de erről még nem: több mint 60 éve a medencében, vagy annak a partján vagy. Mi az, ami még mindig úgy motivál, hogy ilyen hőfokon tudsz ennek a sportágnak adni, illetve ebben a sportágban tevékenykedni? 

- Az igazság az, hogy 

valaki mondta nekem, hogy milyen nagy lánggal, nagy hévvel élem ezt a medence partján, én ezt valahogy csak, bármit csinálok, így tudom csinálni. Nem tudok langyos módon, hogy megyek aztán majd valami lesz. Nem, ez nekem nem megy, én mindent ilyen hévvel csinálok. 

Lassan el kellene mennem nyugdíjba, de valahogy nem megy, mert mindig van egy újabb tehetséges gyerek. Mindig van egy cápa korú, egy gyerekkorú, akkor azt most hagyjam itt?  Akkor tovább viszem. Tehát nagyon nehéz dolog ez. 

-  Mégis, ha úgy hozza az élet, hogy szükség lesz az őrségváltásra, van a láthatáran olyan, aki képes lehet arra, hogy tovább vigye a Delfin SE-t és a munkádat, vagy akit te szeretnél, hogy képes legyen erre? 

- Én próbálok keresgélni, alkalmaztunk is itt különböző embereket, de jelen pillanatban csak az oktatásban van egy ember, akire számíthatok, viszont ő csak ezt szereti. Ugyanakkor olyan, akire a versenysportban számíthatnék teljes bizalommal, aki alkalmas arra, hogy a medencében, meg a kezében síppal, stopperokkal otthonosan bánjon, tanítson és neveljen, na és persze elmenjen minden hétvégén, ha kell, versenyre, na ez borzasztó nehéz. A mai élet valahogy másképp van berendezve.

- Ha mérlegre teszed ezt a hatvanvalahány évet, amióta ebben a sportágban benne vagy, mi az, amit minden tapasztalatodat latba vetve tudsz mondani a mai fiataloknak? Miért érdemes medencébe csobbanni? Miért érdemes megtanulni úszni, és aztán netán egy kicsit tovább is menni ebben a sportágban? 

- Van a hét lovagi erény, amiben az úszás is benne van. Ha régen be tudták ezt sorolni az igazi menő erények közé, akkor ma is kell, hogy tudjuk, amikor már uszodák épülnek, nyaralás van, mennek az emberek tengerpartra, Balatonra, mindenhova, ahol vízbe kell menni. Ne hagyjuk a gyerekeinket ebek harmincadján, tudják birtokolni a vizet, tudják benne magukat elhelyezni, tudjanak mindent csinálni benne, akár vitorlázni, akár vízibiciklizni, akár simán csak úszni. Én imádok vízben lenni, imádok úszkálni. Ha elmegyünk valahova egy családi nyaralásra, akkor mindig olyan helyre próbálunk menni, ahol vannak medencék a szálloda körül. Tehát az ember imádja ezt a közeget. Én javaslom mindenkinek, ha kicsi, ha nagy, hogy úszon. Ez óriási élmény, meg egy nagy lehetőség arra, hogy segíteni tudjunk az embereknek ezzel.