Megvan az új tulajdonos és az első győzelem is a Vidinél
·Sportlabdarúgás·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Videoton FCF
Megvan az új tulajdonos és az első győzelem is a Vidinél
·Sportlabdarúgás·Utolsó frissítés: undefined

Mint arról már beszámoltunk, Székesfehérvár Önkormányzatának Közgyűlése szerda délelőtt döntést hozott az új tulajdonosról, miközben a csapat a pályán bizonyított, osztályriválisa legyőzésével.

Július 1-jén megszületett a jelenlegi tulajdonos, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése jóvoltából a rég várt döntés: pályázat útján értékesítették a Videoton FC Fehérvár labdarúgócsapatát működtető cég teljes üzletrészét, azaz megszavazták, ki legyen a klub, a csapat tulajdonosa a jövőben. A döntés értelmében egy amerikai bejegyzésű, portugál hátterű cég lett a befutó, szoros versenyben megelőzve egy angliai székhelyű, amerikai-angol-német-olasz érdekeltségekkel rendelkező céget. Amíg a döntéshozók a Városházán ténykedtek, a Vidi már az első felkészülési meccsén izzadt, győzelemmel.

A közgyűlés alapos mérlegelés, valamint a pályázatok értékelésére felkért nemzetközi szakértői cég (PwC) által felállított sorrendet figyelembe véve zárt ülésén úgy határozott, hogy győztessé nyilvánítja a szakmailag és üzletileg a portugál Benfica-hoz erősen kapcsolódó, az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett FINAL THIRD LLC-t.

Az értékelés és a képviselőtestület döntését tekintve a második helyen néhány pont különbséggel a tucatnyi kisebb-nagyobb csapat tulajdonosaként már bizonyító, amerikai-angol-német-olasz hátterű Nagy-Britanniában bejegyzett RACING CITY GROUP WORLDWIDE (RCG) LTD végzett. Harmadikként egy magyar üzletember pályázott, ám mivel az ő ajánlata nem érte el a Fehérvár FC. Kft. 100%-os részesedésének becsült piaci értékét, 509,3 millió forintot, így érdemben jogszerűen az ő ajánlatát nem lehetett figyelembe venni.

Az értékelésénél a legnagyobb súlya a vételár-ajánlatnak volt. Ebben a tekintetben a győztes cég 775 millió forintot ajánlott az üzletrészért az önkormányzatnak, a második helyezett pedig 532,5 millió forintot. Úgy tudjuk, minimális volt az értékelés után kialakult különbség a két fél között. A vételártól eltekintve mindkét pályázó komoly terveket és jövőképet vázolt fel a Vidi számára, ami feltétlenül bíztató a jövőre nézve.

Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy mindketten elfogadták azt, hogy a Vidi Székesfehérvár identitásának szerves része, ezért tiszteletben tartják, hogy a csapat neve továbbra is Videoton, a klub színe piros-kék, s az új befektető számára is legyen fontos a szurkolókkal való kapcsolat. 

Cser-Palkovics András polgármester a döntést követő sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy telefonon már felvette a kapcsolatot az érintett cégek képviselőivel, tájékoztatta őket az eredményről, s hamarosan megkezdik az egyeztetéseket a szerződés mielőbbi aláírása érdekében. Erre 45 nap áll rendelkezésre. Azért hirdették ki a második helyezettet is és tartják vele szintén a kapcsolatot, hogyha netán valamiféle előre nem látható ok miatt nem tudják, vagy nem lehet 45 nap alatt az adásvételi szerződést megkötni, magyarán az új gazda nem kerülhet házon belülre, akkor ott a másik, szintén kiváló pályázó, aki a helyére léphet.

Kijelenthető tehát, hogy 1 év után új éra kezdődik a Vidi életében, nyílt cél lehet most már az NB I-be való  visszakerülés, majd a nemzetközi porondon való szereplés elérése.

A döntés kapcsán nem árt leszögezni, s ezt már Cser-Palkovics András is többször elmondta: azok az idők már biztosan nem jönnek vissza, amikor kontroll nélkül lehetett pénzt költeni a csapatnál, viszont egy stabil, biztos jövőkép körvonalazódik a leendő új tulajdonos belépésével, ami újra arra a polcra helyezheti a Vidit, ahová való: a magyar labdarúgás élmezőnyébe és a nemzetközi porondra.

A győztes pályázónak meg kell adni a lehetőséget, hogy dolgozzon, s a klub, illetve a csapat fejlesztésére koncentráljon. Amennyiben így lesz, hamar kiderül, mennyire gyorsan és hatékonyan halad előre a piros-kék szekér. 

Az első nagyon apró, de mégiscsak fontos lépést meg is tette szerda délelőtt a Videoton, amely hazai pályán, zárt kapus találkozón Németh Dániel és Menyhárt Zsombor góljaival 2-0-ra legyőzte újonc osztályriválisát, a Nagykanizsát.

Pető Tamás vezetőedző elégedett volt a látottakkal, mint mondta, ilyenkor még nem az eredmény számít, hanem a mutatott játék, az, hogy mennyire valósítják meg kéréseit a játékosok. Ebben a tekintetben jó volt a kezdés, de a hóvégi bajnoki rajtig még bőven lehet és kell is fejlődni.

A következő - szintén zárt kapus - felkészülési meccsen, szombaton a szintén NB  II-es BVSC-Zugló lesz a Vidi ellenfele. Napokon belül új játékosok, új igazoások bejelentésére is várható.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek