Az ismeretek megszállottja és átadója
Az ismeretek megszállottja és átadója
Az ismeretek megszállottja és átadójaHa tömören szeretnénk összefoglalni, ki is volt Hattyuffy, akkor ezt mondanánk: jogász, régész, író, újságíró, gyámszakember, egyházfi és közéleti ember. Már gyermekkorában is úgy adódott, hogy több iskola padját koptatta, hiszen szülőfalujában kezdte tanulmányait, de négy év után átkerült a sárszentlőrinci algimnáziumba, majd a pesti evangélikus gimnáziumba. De ahogy oly sok egykori városlakónk, Hattyuffy is a fehérvári ciszterci főgimnáziumban kötött ki, ami meghatározta életét. Olyan kulturális önképzőkörbe került, amely az 1800-as évek utolsó évtizedeiben kijelölte a város irodalmi életét, és tette kulturálisan dúsgazdaggá. Ide még visszatérünk!
Az ifjút nemcsak az irodalom vonzotta, de nagyszerű tanulónak is bizonyult, így nem volt kérdés, hogy a pesti jogi egyetemre játszi könnyedséggel veszik fel. A már fehérvárinak tekinthető Hattyuffyra idejekorán felfigyelt Szőgyény-Marich László vármegyei főispán, és a másodéves joghallgatót kinevezte megyei tiszti aljegyzővé, majd az egyetem sikeres befejezése után úgynevezett rendes aljegyző lett.
Fiatalon fogott tollat, és sokszínű írásai között megjelentek ismert tanulmányai is. Az egyetemen érempályázatával nyert díjat, később címertanulmányi gyűjteménye országos elismertséget és díjat hozott neki. Tőle tudjuk, A hazai vármegyék és városok czimerei című könyvéből: „Más városok czimerei szintén mentek át kisebb s nagyobb mérvű módosításokon, így Székesfehérvár város régi czimerét I. Leopold király egy koronával bővíti azért, mert a régi királyok e városban koronáztattak.” Tehát címerünkbe a koronát valamikor I. Lipót idejében, 1657 és 1705 között kaptuk.
Hattyuffy Dezső már huszonöt évesen felelős szerkesztője lett a Székesfejérvár Társadalmi Hetilapnak, majd később főszerkesztője, ahol írt és szerkesztett is. Nagy szenvedélye, a magyar irodalom viszont már tizenhat éves korában besodorta a frissen megalakult Vörösmarty Irodalmi és Társaskörbe, ahol a célok között kitűzték a közszellem ébredését, az ész és szívek közös művelését, de a szaktudományok terjesztését is.
A szaktudományok területén is gazdag alkotó volt, de amikor Fejér vármegye árvaszéki jegyzőjévé, majd elnökévé választották, olyan jogalkotási javaslatot készített, amely még száz esztendő után is alappillére volt az árvák ügyének. Gondolkodása felülírta a tizenkilencedik század bíróságközpontú és főleg az anyagi örökösödés kérdését feszegető nézetét, és tette a gyermeket, az árvát a középpontba.
Könyvnyi jogalkotásának védelmét A jog című újság közölte le 1889. július tizennegyedikén, melyet Hattyuffy így zárt: „Az árvaügyek újabbi rendezésénél, nézetem szerint, a fenti kérdések igen megfontolandók lennének, sőt még az esetre is, ha az államosítás az egész közigazgatásba behozatik, még akkor is sokkal célszerűbb egy külön szerkezetű, önálló árvaszék fentartása, akár a közigazgatás keretében is, mint beosztása a biróság kebelébe, hova jellege és ügyeinek természeténél fogva egyáltalán nem tartozik.”
Az írás, felolvasás mellett talán hobbinak nevezhetnénk régészeti kutatásait is, bár a hobbinál egy kicsit erősebb az alsószentiváni barlangról és a kunhalmokról készített feltárása. Talán még ezeknél is combosabb a székesfehérvári Demkó-hegyi régészeti kutatás. A Maroshegyen levő dimbes-dombos vidék, amit elsősorban a vasutak határolnak körbe, ma természetvédelmi terület, ahol Hattyuffy tizedik századi temetők feltárásában segédkezett. Ez a kutatás nem volt egyszerű, hiszen kezdetét csak annak köszönhette, hogy a Demkó-hegyen lévő szőlőket a filoxéravész letarolta, s a szőlészek felhagytak művelésével. A kutatás során erősen bolygatott területre leltek a régészek, így a kor technikai ismeretei miatt csak megbecsülni tudták a temetők korát.
Az Archeológiai Értesítő 1892-ben a fehérvári Régészegylet egyik üléséről így tudósított: „Majd a tagválasztásra került a sor, mely alkalommal a társulat rendes tagjai sorába megválasztattak: Sárközi Aurél alispán, Tóth Aladár orsz. gy. képviselő, gróf Festetics Bennó kir. tanfelügyelő, Gánóczy Flóris kir. tanácsos közjegyző, Heinrich Lajos tiszti főügyész, Hattyuffy Dezső és Lichteneckert József, mindannyian Székesfehérvárról és Bariss Béla Galgóczról… Ülés után a múzeumot tekintettük meg, délután pedig a város határában levő Demko hegyre rándultunk ki, hol a tavaszszal négy ősmagyar sír találtatott. Itt az ásatások nagyobb erővel kezdettek meg. Este ösmerkedési estély volt a »magyar király« szállodában.”
Nagyon sokáig Hattyuffy gondozta a Székesfehérváron talált leleteket, és a kezdeményezők közé tartozott a Régészegylet létrehozásában, ami a későbbi múzeum elődjének tekinthető. Hattyuffy Dezső több szakirodalmi könyv szerzője is volt, amikből nem hiányzott a régészet sem, ilyen volt a Székesfehérvár, 1883. című, Fejér vármegye történelmi vázlata című vagy A pecsétek címen megjelent tanulmány.
Az, hogy miként tesz hitvallást a régészek és a régészet iránt, leginkább az 1872. június tizenhatodikán megjelent Székesfejérvár folyóiratban érhető tetten, amit a III. Béla királyunk sírjának feltárását követő huszonnegyedik esztendőben közöltek: „E rövid ismertetés által is figyelmeztetni kívánom megyénk s városunk közönségét, mily drága kincs rejlik határai közt a föld alatt. Felhívni arra, ne hagyja továbbra is jeltelen nyugodni a legnagyobbak sirjait, azon nagyokét, kik egykor virágrázó karokkal Magyarhont a nagyság tetőpontjára emelték. Állítsunk legalább egy kis jelt, egy négyszög tábla elég lesz rövid feliratával, mely megjelölje az egykori templom helyét, s azoknak eddig jeltelen sirjait, kiknek három tenger partja uralta hatalmát. Ne engedjük a rideg közöny által a régiek emlékét szivünkből végkép kitörölni, s ne az anyagi világ anyagias törekvései által megvetni azokat, kik nekünk önvérük árán hazát szereztek.” – írta Hattyuffy Dezső.
Talán elképzelni sem lehet, miként tartotta kapcsolatát a családjával, hiszen teendői bőséggel akadtak. Maga is bevallotta, hogy nagyon sokat köszönhetett feleségének, Annának és annak édesanyjának, akik felnevelték hat gyermeküket úgy, hogy csontig hatoló fájdalommal viselték a hetedik kislány halálát, aki két hónaposan hagyta itt e világot.
Hattyuffy nyugdíjazása után hazatért Rácalmásra, és minden percét családjának szentelte, de sajnos ebből nem sok időt hagyott neki a Teremtő: 1914. június 29-én elhunyt. Özvegye e sorokkal küldte szét a fájdalmas hírt a fejérvári újságokban: „Özv. Dr. Hattyuffy Dezsőné sz. Piltener Anna a maga és gyermekei: Dezső, Elemér, Anna, László, Mária és Erzsébet, valamint az összes rokonság nevében fájdalomtól meggyötörten tudatja, hogy a felejthetetlen, gyengéd jóságu férj, a meleg szívű, áldott lelkű édesatya és szeretett rokon Dr. HATTYUFFY DEZSŐ Fejérvármegye árvaszékének nyug. elnöke, köz- és váltó ügyvéd, egyházi felügyelő, a Magy. hev. és gén. társ. bev. tagja, jogi és történelmi író, stb. folyó hó 29-én d. u. 3 órakor, életének 63-ik, boldog házasságának 25-ik évében visszaadá ragyogó, tiszta lelkét teremtőjének.”
